A Szigeti Farm Kft. számára a Kalocsai Gin név névhasználatot az előző önkormányzat engedélyezte, azt dr. Bagó Zoltán azzal az indokkal vonta meg polgármesteri hatáskörben, hogy a termék előállítása nem a városban történik, a Gin-nek nincs előállítási hagyománya a városban, és az alapanyagnak sem termőterülete a város. A forgalmazó szintén nyomós érveket fölsorakoztatva nyújtott be föllebbezést, amelyet zárt ülésen tárgyalt a testület. A szavazásban az első fokon eljáró polgármester nem vehetett részt, így 11-en szavaztak a kérdésről. Zárt ülésre tekintettel a vita részleteiről beszámolni nincs módunk, de úgy tudjuk, a Fidesz-frakció mellett a Békés Kalocsáért Egyesület színeiben bejutott képviselők szavazatai segítették, hogy a városunk nevét öregbítő termék tovább használhassa a „Kalocsai” nevet.
A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat borversenyén díjazott borászok egyedi ajándékként a kalocsai ihletésű Szigeti Gin egy-egy palackjával is gazdagodtak, és amint a forgalmazó Szigeti Farm Szaktanácsadó Kft. vezetőjétől, Szigeti Tamástól megtudtuk, a vármegyei közgyűlés elnöke, Vedelek Norbert ajándékozási céllal számos palackkal beszerzett a Kalocsai Ginből mint megyei értékből.
Kalocsa Város előző polgármestere átruházott hatáskörben hozott határozatával engedélyezte a Szigeti Farm Szaktanácsadó Kft. részére a Kalocsai Gin elnevezés használatát, határozatlan időre.
Ennek indokoltságáról a jelenlegi polgármester ez év áprilisban kért információt.
A névhasználó szerint
Ezen indokokat elégtelennek tartotta dr. Bagó Zoltán polgármester, aki szerint egy hagyományok nélküli, limitált kiadású szeszes ital reklámelnevezése nem indokolja a „Kalocsai” elnevezést, ezért – szintén átruházott hatáskörében meghozott határozatában – visszavonta a „Kalocsai Gin" névhasználati engedélyét, az alábbi indokokra alapozva:
A visszavonó határozat ellen a Szigeti Farm Szaktanácsadó Kft. törvényes határidőn belül fellebbezést nyújtott be a fenti indokokkal. Egyedi önkormányzati hatósági ügyként erről kötelezően zárt tárgyalás keretében kellett döntést hozni az önkormányzati törvény rendelkezései szerint.
A vonatkozó törvény értelmében a másodfokú döntés ellen fellebbezésnek helye nincs, a döntés ellen közigazgatási per indítható.
A szeptember 8-ai képviselő-testületi ülésen a grémium többsége elfogadta a fellebbező indokait, és a kérelem elutasítására tett polgármesteri javalatot információink szerint 6-5 arányban elutasította.
A döntést megkeresésünkre üdvözölte Szigeti Tamás, aki szerint a polgármester eljárása mögött a felsorolt indokok helyett személyes vagy politikai okok állhatnak.
Ezt látja megerősítve abban a tényben is, a ginjük ízesítésére használt termények Kalocsa térségében teremnek, bár elismeri, hogy az ital alapanyaga valóban nem itt készül, és abban is, hogy régóta forgalomban van más kalocsai nevet viselő, hasonló termék is, amelyet még messzebb, Győr-Moson-Sopron vármegyében gyártanak, ráadásul engedély nélkül, azzal szemben mégsem lépett föl a polgármester ilyen szigorral.
Borítókép: Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.