2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Vakációzz biztonságosan! – Akár életmentő lehetsz, de mindenképpen segítesz

2017. 06. 08., 16:54

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma immár harmadik éve biztosítja a helyszínt a városban tíz éve, a szünidő előtti napokra időzített Vakációs biztonságosan! elnevezésű programnak. Az iskola udvarán a Magyar Vöröskereszt, a rendőrség, a mentőszolgálat helyi munkatársai azokra a veszélyhelyzetekre, élethelyzetekre hívták fel a figyelmet, amelyek a szünidő alatt a fiatalokra leselkednek. Ám ami ettől is fontosabb, arra is felkészítették őket, miként segítsenek szakszerűen baleset vagy más körülmény miatt bajba került embertársaikon. A színes, élményekben gazdag programon a város valamennyi középiskolája részt vett.

Bálint Sándorné, a Dózsa ifjúsági védőnője, egyben a Magyar Vöröskereszt területi elnöke portálunknak elmondta: a tizedeik alkalommal megtartott Vakációzz biztonságosan! programot még a télen kezdte el szervezni, amelyhez Répásiné Vörös Rózsa őrnagytól, a Kalocsai Rendőrkapitányság bűnmegelőzéssel foglalkozó munkatársától, az Országos Mentőszolgálat Kalocsa Mentőállomás mentő tisztjeitől és mentő ápolóitól, Szeitzné Nyírő Csillától, a Magyar Vöröskereszt területi titkárától és önkénteseitől minden segítséget megkapott.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A középiskolák vezetői, köztük a helyszínt biztosító Fekete Antal, a Dózsa igazgatója szívesen fogadták az évről évre ismétlődő, de mindig valamilyen újdonságot is rejtegető eseményt.

A rendőrség bűnmegelőzéssel, drog-prevencióval foglalkozó munkatársai ezúttal a részegséget imitáló szemüveg alkalmazásával érték el a diákoknál, próbaképpen e sorok írójánál, hogy anélkül éljék át az ittasság „élményét”, hogy akár egy csepp alkoholt fogyasztottak volna. A kis akadálypálya gyalogos leküzdésére tett kísérlet „részeg szemüveggel” olyan új dimenziót tárt fel, amely alkohol nélkül is azt a súlyos üzenetet adta:

az ittas vezetés nem csak veszélyes, de akár az élet elvesztésével is járhat.

A fiatalok további három helyszínen az úgynevezett segítségnyújtói attitűdjük megerősítéséhez kaptak segítséget annak érdekében, hogy kritikus helyzetekben se legyenek passzívak, lehetőségeikhez képest segítsenek a bajba jutottakon.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A fülhallgatóval, zenehallgatás közben ránk leselkedő közlekedési veszélyhelyzetek bemutatása, egy kerékpáros és motoros ütközése miatt bekövetkezett alkartörésnek és koponya alapi törésnek az elsődleges ellátása, egy személygépkocsi vezetőjének mellkas sérülése éppúgy szerepelt az imitált balesetek, élethelyzetek között, mint a túrázás közben elszenvedett bokaficam, vagy a szakszerű kullancs eltávolítás. Hogy mindez életszerű legyen, bőven fogyott a művér és a kötszer, és ha fájdalmukban nem is nyögtek, de pörögtek, forogtak a próbabábuk.

A 8 órától 14 óráig tartó Vakációzz biztonságosan! programon mintegy 300 diák vett részt, és mint a közreműködő szakemberek megállapították: a fiatalok érdeklődése valamennyi helyszínen töretlen volt. A mesterségesen létrehozott baleseteknél – ezúttal ugyan stressz mentes helyzetben – sikerült elsajátítaniuk azokat az ismereteket, készségeket, amelyeket kritikus helyzetekben, pillanatokban a mindennapi életben is jól hasznosíthatnak.


Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK