Bátya legnagyobb rendezvénye az idei évben is kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújtott a településen élőknek és a vidékről érkező látogatóknak: a nap során minden korosztály megtalálhatta a számára megfelelő programot, a legkisebbektől a legnagyobbakig. 21 órakor pedig a sztárfellépő Zaporozsec zenekar tagjai is a húrok közé csaptak, lendületes koncertjükkel feltéve a koronát a Családi Piknikre.
Mint portálunkon beszámoltunk róla, gyönyörű napsütéssel, remek hangulatban nyitották meg július ötödikén, 14 órakor Bátya legnagyobb rendezvényét, a Családi Pikniket. A faluházzal szembeni park felújítása miatt az idei évben a sportpályán megrendezett esemény kitüntető díjak átadásával indult: a képviselő-testület által alapított díjakat elsőként Szabóné Béres Mária, Perity Lajos és Perity Lajosné „Anica”, Ék Fülöp és Szabadi Istvánné vehette át Fekete Csaba polgármestertől.
A nap során operett- és vidám, zenés gyermekműsor, habparty és horvát táncház is várta a látogatókat. A Felezhetetlen együttes koncertje után pedig a különböző versenyek és vetélkedők eredményhirdetésre is sor került, valamint az is kiderült, ki nyerte meg a tombolán az értékes díjak közül is kitűnő, hatalmas televíziót.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
A hangulatot a Zaporozsec 21 órakor kezdődő koncertje tovább emelte, csak úgy zúgott a sportpálya a „L'amour Toujours”-tól. A huszadik évét átlépő együttes lendületét pedig a fiatal, feltörekvő zenekarok is megirigyelhetnék, ez a fajta szemlélet és energia pedig a nyári turnéjuk nevében is visszaköszön:
A „Most jön a legjobb rész” című turnét pörgetjük a nyáron. Ez a cím is talán jelzi, hogy nem visszafele tekintünk, hanem próbálunk előre nézni, és nagyon nagy tervekkel és reményekkel várjuk, hogy mi következik ezután. Nagyon sok új dalunk van készülőben, és szerintünk egy nagyon jó időszak következik most.– árulta el Varga Bence, az együttes frontembere portálunknak, aki az őszi turnéjukba is betekintést engedett (erről a hamarosan megjelenő videóinterjúnkból tudhatnak meg többet a rajongók – a szerk.).
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.