2025. 07. 13.
Jenő
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Folyamatos változások a hazai hitelpiacon – A kalocsai Hitel Centrum szerint most igazán fontos körültekintően tájékozódni a ránk vonatkozó lehetőségekről

Gazsó Rita  |  2019. 05. 13., 18:03

Jelentős lökést adhat az országos ingatlanpiacnak az új állami lakástámogatási program, az elkövetkezendő időszakban folyamatosan vezetésre kerülő Babaváró hitel és a Falusi csok. Erre számítanak országosan a nagy ingatlanközvetítők, de erről számolt be a KALOhíreknek a kalocsai illetőségű Hitel Centrum tulajdonosa is.

Kiss Marianna elmondta, hogy már a tavalyi év óta erősödést éreznek, különösen az építkezések terén, Kalocsán és annak környékén. Tapasztalataik szerint eddig az építkezésre elsősorban a háromgyerekesek vállalkoztak, akik ki tudták használni a csok tízmilliós felső keretösszegét.


Forrás: KALOhírek

A nagy valószínűség szerint ősszel megjelenő Falusi Csok-kal tovább emelkedik majd az építési kedv, várhatóan azokon a településeken, melyek szerepelnek azon a listán, ahol ez a támogatás majd felhasználható lesz. A kalocsai Hitel Centrum tulajdonosa felhívta a figyelmet arra, hogy a Kalocsa környéki települések szinte mindegyikét érinti ez a lehetőség, melynek keretében a támogatást már nemcsak építésre, bővítésre és vásárlásra, hanem még korszerűsítésre is lehet majd fordítani.

Nagy újdonság lesz a hitelpiacon az az új családtámogatási forma, mely Babaváró hitel néven már biztosan elindítana 2019. július 1-ével és kizárólag a fiatal házasoknak lesz elérhető, várhatóan 2022 december végéig.

Az e támogatás keretében felvehető maximum tízmilliós kamatmentes, fedezet nélküli hitel, szabadon felhasználható lesz. A kamatmentesség egyetlen feltétele, hogy

öt éven belül legalább egy gyermek szülessen meg.

Amennyiben egy második gyermek is születik, úgy elengedik a tőketartozás 30 százalékát, és egy harmadik gyermek születése esetén pedig a teljes tartozást.

Kiss Marianna, úgy véli, mindezeknek köszönhetően Kalocsa környékén még tovább növekedhet az építkezések és az ingatlanvásárlások száma. A falusi csok esetében, mint mondja, a korábbi igénylési feltételek többsége nem változik majd, ugyanakkor bizonyos szigorítások várhatóak, akár az igénylésben, akár az ingatlanokkal szembeni elvárások tekintetében.

A babaváró támogatásnál a hiteligénylőknek a bankok hagyományos hitelbírálatán kell átesniük és meg kell felelniük az adott pénintézet elvárásainak. Adott estben azonban egy bank dönthet úgy, hogy a hitelt nem adja meg.


Forrás: KALOhírek

A Hitel Centrum tulajdonosa arra bíztat mindenkit, hogy kérjenek szakszerű segítséget, ha amellett döntenek, hogy valamelyik támogatási formát ki szeretnék használni. Kiss Marianna szerint az lenne a legbiztosabb, ha az ügyfelek már eleve úgy vágnának bele egy hitelfelvételbe, építkezésbe vagy indulnának ingatlant vásárolni, hogy pontosan tisztában vannak a saját hitelezhetőségükkel és a velük szemben támasztott elvárásokkal.

Ebben a Hitel Centrum nagy segítséget tud nyújtani. Igény szerint minden ügyféllel át tudják beszélni a lehetőségeket és azok feltételeit, és segítenek abban, hogy a megvalósítás minél egyszerűbb és gyorsabb legyen.

A Hitel Centrum tulajdonosa végzett értékbecslőként segítséget nyújt abban is, hogy a kiválasztott ingatlan is megfeleljen a törvényi előírásoknak.

Kiss Marianna megjegyezte még:

bár a csok esetében a feltételek minden bankban azonosak, az egyes fiókok között rugalmasság, az ügyintézés gyorsasága, a fedezeti ingatlan felértékelése szempontjából jelentős különbségek lehetnek.

A babaváró hitelnél pedig ugyanígy jelentős eltérések fordulhatnak elő a hitelképesség vizsgálatakor pénzintézetenként. Köszönhetően az eddigi tapasztalatoknak, a Hitel Centrum, mint független pénzügyi partnere a bankoknak,

nagyon sokat tud segíteni abban, hogy a támogatást, illetve az ahhoz kapcsolódó hitelt olyan bankhoz adják be, ahol nagy valószínűség szerint pozitív elbírálásban részesül.

A szakember hozzátette, rendszeresen részt vesznek a partnerbankok tájékoztatóin, képzésein, ezért teljesen felkészültek a szabályokat és az újdonságokat érintően. A Hitel Centrum a már hitellel rendelkezőknek is óriási segítséget tud nyújtani, amennyiben a korábban felvett kölcsönük kevésbé jó paraméterekkel rendelkezik.

Kiss Marianna elmondta:

jelenleg Magyarországon a jelzáloghitelesek 60 százalékának a szerződése legfeljebb egyéves kamatperiódusú, ami nagy mértékben kockázatos. Ilyen esetben egy kamatemelés jelentős törlesztőrészlet növekedést eredményez.

Január végéig a bankok levélben tájékoztatják majd a legveszélyeztetettebb ügyfeleiket és fix kamatozású hitelajánlatot tesznek majd számukra. A pénzintézetek ajánlatai között nagy különbségek várhatóak. Aki ilyen levelet kap, vagy saját maga úgy érzi, hogy szeretné a meglévő hitelét összehasonlítani a jelenlegi hitellehetőségekkel, keresse fel a Hitel Centrumot és kérjen tájékoztatást, ismerjen meg olyan biztonságos lehetőségeket, melyekkel a jövőben nem vállal súlyos anyagi terhet és fölösleges kockázatokat!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 12., 09:35
550 szavazattal ezüstérmes lett Kiskunhalas büszkesége, a Harkakötöny határában álló kocsányos tölgy. A fa története és ereje sokak szívét megérintette. Még >>>
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK