Itt találod az összes cikket a „Kalocsa Járásbíróság” témában!
A nő a kutya fejére sapkát húzott, majd a hátára fektetve egy kempingasztalra rakta és a menekülni próbáló állatot lefogta. Eközben a szomszéd férfi altatás és fájdalomcsillapítás nélkül egy szikével eltávolította az állat ivarszerveit.
A vádlottat nem hatotta meg, hogy a rendőrség a bűncselekmény elkövetése előtt két nappal egy másik lopás miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
Lényeges tudnivaló, hogy a szervezeti, hatásköri változás alapvetően az ügyfeleket nem érinti. Az ügyek zöme továbbra is Kalocsán intézhető, kezdeményezhető függetlenül attól, hogy az adott szervezet a járási hivatalhoz, vagy a kormányhivatalhoz tartozik. Ráadásul a kormányablak generális jellege megmaradt.
„Ha feszített munkával is, de a ránk háruló munkát elvégeztük, az ügyek ésszerű határidőn belüli befejezése valósult meg a Kalocsai Járásbíróságon”.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel országos politikai kérdésekről, a közösségi média erejéről, fejlesztésekről, az uszoda bezárásáról és az 51-es út helyzetéről is beszélgettünk, de a politikus azt is megosztotta, mit gondol dr. Bagó Zoltán polgármester levelezéséről.