Itt találod az összes cikket a „oltás” témában!
A rendkívül fertőző betegség főként a gyerekeket veszélyezteti, de a felnőttekre is komoly kockázatot jelenthet. A védőoltás segíthet a megelőzésben, ezért a szakértők az immunizáció fontosságára figyelmeztetnek.
Kalocsán február hónap valamennyi csütörtöki, pénteki és szombati napján előzetes regisztráció nélkül folytatódik az oltakozás.
A januári rendkívüli oltási hétvégéken bárki igényelheti az oltást, függetlenül a háziorvosi körzet beosztásától.
„Nagyon nehéz elkülöníteni az influenzát a koronavírustól, így lehetséges, hogy akinek negatív a koronavírus tesztje, az influenzás. Sajnos a COVID is sok megbetegedést okoz, főként az oltatlanok között.”
„Miután további hullámok sem zárhatók ki, ezért egy esetleges ötödik hullám esetén az lesz védett, aki a harmadik oltást is megkapta."
Elsősorban az okozza most a nehézséget, hogy a jellegzetes tünetek, mint például az ízérzés - és szaglászavar, már nem domináns, hanem a több napos, magas láz és a száraz köhögés mellett megjelent például a fejfájás és a szem kötőhártya gyulladása is.
Az intézményben még vasárnap is dolgoztak az orvosok annak érdekében, hogy mindenki megkaphassa a megfelelő vakcinát.
A kormány, egyben az intézmények célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatás szerint működjenek.
A Pfizer és a Moderna vakcinája nagyon hatékony a 65 év felettieknél - ez derül ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ új tanulmányából.
A humán papilloma vírus (HPV) elleni oltás azoknak az iskolás korú lányoknak jár térítésmentesen, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.