Itt találod az összes cikket a „természetvédelem” témában!
A víz visszatartását és az özönvízszerű csapadék kezelését is segítő projekt nyomán kialakuló életterek „belakása”, élettel való megtöltésének örömteli feladata már az élővilágra és a város, kiemelten a környék, a Kertváros, azon belül is a „gyümölcs utcák” lakóira vár, bár mostantól ez utóbbi területnek a beruházás után a „Tóváros” talán már találóbb név lehetne...
Re-poharak és nyílt, tematikus rajzpályázat – az idei Kék Madár Fesztivál programja számos ponton kapcsolódik majd a természet- és környezetvédelem problémaköréhez, szolgálva az ilyen irányú tudatformálást és a fesztivál ökológiai lábnyomának csökkentését.
Van egy tippünk, hogy a környékünkön igen ritkán látott, ráadásul erdei bogárfaj egyedei miért választják a várost nászuk színteréül. VIDEÓVAL! Látta őket? Szavazzon!
Három fát ültettek el Kalocsán, ennek kapcsán a most induló Országfásítási Programról, benne megyénk, városunk, illetve a térség legnagyobb erdőgazdasági cége, a Gemenc Zrt. szerepéről, valamint a vállalkozások által elérhető és hamarosan a települések számára is megnyíló pályázati forrásokról tartott sajtótájékoztatót Zsigó Róbert államtitkár, Filvig Géza polgármester, valamint a Zrt. vezérigazgatója, Csonka Tibor.
Élhető család, fejlődő falu, összetartó közösség – ezekkel a célokkal jött létre ez év márciusában az a már közel ötven főt számláló civil mozgalom, amely a falu közösségi életének fellendítésén túl, a helyi környezeti és természeti értékek fejlesztését és megóvását is célul tűzte ki. Ennek apropóján az elmúlt hetekben több mint száz madárodút helyeztek ki célzottan Foktő területén, hogy ezzel is segítsék a helyi madárpopuláció fennmaradását.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Tomaskovity Szabolcs tisztelendő úr, a dusnoki Szent Fülöp és Jakab apostolok templomának megbízott adminisztrátora, aki Rómába visszatérve, a Szent Péter téren követhette végig a pápaválasztás eseményeit.