Itt találod az összes cikket a „tűzgyújtási tilalom” témában!
Bács-Kiskun vármegyében változatlanul érvényben van a tűzgyújtási tilalom, amely minden erdőterületre és annak 200 méteres körzetére kiterjed.
Augusztus 10-én, vasárnap 0 órától az egész ország területére kiterjedő tűzgyújtási tilalom lépett életbe.
A Bács-Kiskun vármegyében már korábban bevezetett korlátozás továbbra is érvényben marad. A szakhatóságok szerint az erdőtüzek szinte kizárólag emberi mulasztás következményei – a megelőzés mindannyiunk felelőssége.
A kiszáradt erdei avar a jelenlegi időjárási körülmények között gyúlékony állapotba került, így az erdőben vagy a mezőgazdasági területeken közvetlen tűzeset forrásává válik.
Tűzvizsgálat nem indult, de sejthető, hogy a háttérben emberi felelőtlenség állhat. Ha az aszály miatti tűzgyújtási tilalom ellenére szándékosan gyújtották a tüzet, akkor különösen kifogásolható módon felügyelet nélkül is hagyták azt, ugyanis a tűzoltók a helyszínen senkit nem találtak. A lángokat egy szerkocsi és legénysége szűk másfél óra leforgása alatt fékezte meg.
A Fókuszban Podcast legújabb adásában Madura Tündével, a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ ügyvezetőjével beszélgetünk a Kalocsai Paprika- és Gasztrofesztivál programjairól, a főzőversenyről és a szervezés kulisszatitkairól!