A dusnoki Művelődési Házban különleges kulturális programmal készülnek a hétvégére. 18 órától a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai és zenekara érkezik, akik nagyecsedi cigány táncokat tanítanak az érdeklődőknek – a dusnoki táncosok kívánságára.
A tánctanítást követően, 19 órától Lakatos Mónika FolkTriója lép színpadra. A Kossuth-díjas énekesnő a magyarországi oláh cigány zene egyik legkiemelkedőbb alakja, aki 2020-ban első cigány előadóként vehette át a világzenei élet legnagyobb elismerését, a WOMEX Életműdíjat.
Triójával autentikus oláh cigány dalokat ad elő, melyeket más nemzetiségek zenéivel színez, mindig a hagyományok tiszteletében.
A zenekarban férje, Rostás Mihály Mazsi gitáron és énekkel, valamint egy vendég ütőhangszeres kíséri.
A koncert után táncház várja a táncos kedvű vendégeket, a szervezők pedig zsíroskenyérrel és forralt borral kedveskednek mindenkinek.
A belépés ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!