Itt találod az összes cikket a „Magyar Nemzeti Táncegyüttes” témában!
November 15-én, szombaton este Dusnokon a néptánc és a cigány zene kapja a főszerepet. A dusnoki Művelődési Házban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Kossuth-díjas Lakatos Mónika FolkTriója gondoskodik a fergeteges hangulatról – tánctanítással, koncerttel és táncházzal várják a közönséget.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes november 15-én 18 órától Dusnokra, a József Attila Közösségi Színtérbe érkezik, hogy autentikus magyar néptáncokat tanítson az érdeklődőknek.
Kalocsáról és több környékbeli településről is érkeztek kezdő, illetve rutinos táncosok a péntek esti programra, melynek a művelődési ház adott otthont.
A hagyományos uszódi Gubbantós napokat idén augusztus 8-9-10-én tartják a Duna menti községben.
A batyus báli jellegű táncház este hét órakor kezdődik az uszódi művelődési házban.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.