Augusztus 8-án kezdődik Uszód háromnapos falunapja, amelyen a hagyományoknak megfelelően előtérbe kerül a népművészet, de a közösségépítő programok közt sorában helyet kap a sport és a gasztronómia is.
A fesztivál számba menő, háromnapos falunap első napja, augusztus 8. a népművészeteké: négy tánccsoport és egy táncos pár tart zsűrizett bemutatót, a díjátaaó után pedig népdalköri koncert következik, majd újabb két zenés produkció zárja a napot, amelynek kínálatát délután képzőművészeti kiállítás-megnyitó és színházi előadás is színesíti.
Másnap a Duna-parton gyermek- és közösségi programok, sportolási lehetőség várja az érdeklődőket, majd közös ebéd a Boldizsár Házban.
Vasárnap ökumenikus istentisztelet zárja a háromnapos rendezvénysorozatot, amelynek programjai ingyenesen látogathatóak.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.