2024. 10. 10. csütörtök
Gedeon
: 400 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Ízelítő a Kék Madár Fesztiválról – Segítünk választani a programokból!

Helyszín:
Dátum: 2019. június 07., péntek 00:00
Ízelítő a Kék Madár Fesztiválról – Segítünk választani a programokból!

Igaz, a művészetkedvelő közönségnek aligha kell bemutatni az idei Kék Madár Fesztivál programjának szereplőit, azért mi mégis összegyűjtöttünk a fellépő, kiállító művészekről a közönségnek egy kis segítséget a választáshoz.

Persze, a legegyszerűbb, ha egyből bérletet váltunk inkább, amit a sétálóutcán e hét pénteken, a fesztivál kezdete előtt egy héttel nyíló Madárházban elővételben is megtehetünk.

A Fesztivál teljes, részletes programját a rendezvények időpontjainak és helyszíneinek megadásával már korábban közöltük.

A korábbi években megvalósult programokról rendeszeresen írtunk, a tavalyiról egy egész sor cikket közöltünk, válogasson közülük ITT.

És akkor itt a következő Kék Madár! 28 év munkája egy fantasztikus csapattal több mint negyed század, 240 koncert, kiállítás,oratórium, opera, szimfonikus, jazz, rock, népzene, gyermekműsor.... és, ami a legfontosabb: közel 80 millió forint beteg gyermekeknek!!!” – írja Lakatos György fesztiváligazgató és -alapító a közönséget invitáló bejegyzésében közösségi oldalán, hozzátéve a fesztivál szlogenjét:

„CSEPPENKÉNT TELIK MEG A TENGER!!!”

Nézzük, mit kínál idén a fesztivál!

A megnyitón a szokott módon képzőművészeti kiállítással egybekötött zenei csemege várja a közönséget:

GYŐRFI ANDRÁS KIÁLLÍTÁSÁNAK ZENEI ALÁFESTÉST AZ UNICUM LAUDE ÉNEKEGYÜTTES MŰSORA AD MAJD.

Győrfi András kaposvári születésű, Budapesten élő festő és grafikusművész, aki építészdiplomát az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szerzett. Később festőművészként dolgozott és kiállításokon vett részt az Egyesült Államokban ’94-ben, Aachenben ’96-ban, nyaranta pedig hazai és külföldi művésztelepek rendszeres résztvevője.
Pozsgai Zsolt Fekete méz című darabjának díszlettervezőjeként 2000-ben megismerhette a londoni színházi közönség is.
Vezetett galériát Budapesten, és műveit kiállította már rengeteg kiállításon a hazaiak mellett külföldön is, a teljesség igénye nélkül Los Angelesben, Londonban, Varsóban, Koppenhágában, Nizzában, a spanyolországi Granadában, Isztambulban és Kolozsváron.
Álomképszerű, szürrealista tájképei, életképei, expresszív portréi joggal tarthatnak számot a kalocsai közönség érdeklődésére is.


Az 1994-ben alakult Unicum Laude Énekegyüttes valamennyi tagja – Csapó József (kontratenor), Meláth Árpád (tenor), Mits Arnold (tenor), Pap Tamás (bariton), Kutnyánszky Csaba (bariton), Silló György (basszus) – magas szintű kórusmúlttal és többségük karnagyi diplomával rendelkezik, emellett közülük néhányan szólistaként is vállalnak fellépéseket.

A zenetörténet széles rétegeinek ritkán hallható, különleges darabjaira épülő repertoárjukban a reneszánsz egyházzene és a madrigálok legszebbjei is megtalálhatók, csakúgy, mint a modern hangzásokra törekvő kortárs zenei szerzők darabjai, vagy az igényes pop-átiratok. Ám a hat különböző karakterű férfihangra épülő hangzásviláguk is különlegessé teszi az együttes megszólalását.


Több rádióműsor, 1998-ban televíziós portréműsor is készült az együttessel. 2001-ben karácsonyi válogatást tartalmazó lemezük, 2005 őszén a „Lamentáció” címmel egyházzenei albumuk jelent meg, 2007-ben pedig az „In Concert” című koncertlmezüket adták ki. A lemezek néhány dala innen letölthető!
A Filharmónia koncertsorozatainak rendszeres közreműködői, de koncerteztek már Koncertek már külföldön Varsóban, továbbá Stuttgart, Bukarest, Párizs, Varsó, Bécs külföldi Magyar Intézeteiben, az ausztriai Melkben, Bécsben, valamint Essenben, Tajvan egyetemein, az észtországi Kuressare városban, de idehaza is sokszor közönség elé léptek, számos alkalommal Pécsett, Budapesten a MüPában, az Országházban és sok más helyszínen. Éneküket számos rádiós felvétel és élő közvetítés is megörökítette.

Idén is lesz színházi előadás!

A kalocsai Városi Színházban a győri FAQ Színház vendégszerepel a tavaly december 6-án a Magyar Nemzeti Múzeumban debütált, Krapek című darabbal.

A Zabhegyezőből ismert 16 éves Holden most a Magyar Nemzeti Múzeumban keresi a húgát. És beszél. Magáról, a világról. (…)Lázadó hős vagy meg nem értett zseni? Mindenki döntse el maga. Olyan kérdéseket feszeget, amelyek minden fiatal felnőttet foglalkoztatnak, csak nem mindenkiben van hozzá kellő bátorság, hogy fel is tegye őket magának vagy bárkinek a környezetében. Azért eleven, azért élő még ma is, mert húsba vágóan nyers és egyenes. Mint jó esetben minden fiatal. Ha hagyják.”– írja honlapján a színház a színműről szóló ismertetőjében.


Szereposztás:
Holden Caulfield: Georgita Máté Dezső
Régész, főmuzeológus: dr. Szabó Ádám
Jelmez: Giliga Ilka
Produkciós vezető: Szőnyi Franciska
Rendező: Ördög Tamás
A szövegkönyvet Gyepes Judit fordításának felhasználásával Georgita Máté Dezső és Ördög Tamás írta.
Külön köszönet Zsombéki Blankának!

A Mendelssohn Kamarazenekar

A zenekar Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész irányításával 1985-ben jött létre Veszprémben. Repertoárjuk a barokk zenétől a klasszikán át a XX. század legjelentősebb művein keresztül a kortárs zenéig terjed. Több mű ősbemutatója, illetve magyarországi bemutatója is fűződik nevükhöz.

A legkiválóbb hazai és külföldi szólisták, karmesterek – köztük Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Perényi Miklós, Rost Andrea, Tokody Ilona, Szabadi Vilmos, Bálint János, Győriványi Ráth György – működnek közre már koncertjeiken, volt közös produkciójuk a Győri Balettel, és számos oratorikus művet adtak elő magyar és külföldi koncertkórusokkal – derül ki a Facebook profiljukon közölt bemutatkozásból.
Gyakran lépnek fel jazz-muzsikusokkal, illetve a könnyűzenei élet kiválóságaival is, így többször koncerteztek már Jacques Loussier és a Play Bach trio, Joe Muranyi, Bobby McFerrin, Snétberger Ferenc, Tátrai Tibor valamint Fred Hersch közreműködésével.

Több turnén vettek részt Európa szinte minden országában, valamint Észak-, Közép- és Dél-amerikában. Szerepeltek a milánói Verdi-teremben, a buenos aires-i Teatro Colon-ban, a new york-i ENSZ-palotában, a londoni St. John’s és a St. Martin-in-the-Fields koncertsorozatok visszatérő vendégei voltak. Számos koncertjüket közvetítette a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a France 3, több amerikai TV- és rádióállomás, illetve a Szlovén Nemzeti Rádió és Televízió.
Több CD-jük, valamint DVD-jük jelent meg Magyarországon, Angliában, az USA-ban és Szlovéniában.

2010-ben Bartók–Pásztory díjjal tüntették ki.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus immár visszatérő vendégei a fesztivál kínálatának, amelyet számos alkalommal színesítettek műsorukkal. Idén Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumát adják elő.

Wartburg várának restaurálásakor Moritz von Schwind (1804–1871) osztrák festő hat képből álló freskósorozatot festett a templomba 1854–55-ben, amelyeken Árpád-házi Szent Erzsébet életének főbb eseményeit örökítette meg. Liszt igen fogékony volt a képzőművészeti alkotások iránt, több művét is inspirálták. Ezek a freskók is felkeltette az érdeklődését, és elhatározta egy oratórium megírását a témára. Addig még nem próbálkozott e műfajjal, így ez lett Liszt első oratóriuma – írja a mű születéséről a Wikipedia.

Szakcsi Lakatos Bélát aztán tényleg nem kell bemutatni, hiszen a budapesti születésű zongorista a hazai jazz zenei élet kiemelkedő, nemzetközileg elismert alakja a Nemzet Művésze címmel is büszkélkedhet, emellett Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész, aki már Kalocsán is adott koncertet.
Lendületes, finomságokkal is teli játékából itt egy kis videós ízelítő:

A fesztivál zárószáma Wolf Kati koncertje lesz.
Wolf Kati (teljes nevén Wolf Katalin magyar énekesnő 2011-ben az év női előadója lett, 2012-ben A Dal zsűritagja volt. Sok slágerdal köthető nevéhez, mint például a Szerelem, miért múlsz?, a Vár a holnap, vagy a Hívjuk elő!. Bár gyakorlott előadó, már a Wolf-áramlat című nagylemezével a háta mögött a magyarországi X-Faktor tehetségkutató műsorban tűnt fel 2010-ben. Ő képviselte Magyarországot a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Düsseldorfban, a What About My Dreams? című dallal – derül i a Wikipedia róla szóló szócikkéből.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy egyre több minőségi zene/ műsor legyen itthon, éledjen fel az élő zenélés, akár egy szál hangszerről van szó, akár big bandről; szerintem a közönség harap a jóra, csak adni kell nekik!” – foglalja össze Ars Poeticáját a Facebook oldalán.
Alig várjuk!
Addig is egy kis ízelítő: Itt vagy!



A ZENEI MINDENEVŐKNEK A KÉK MADÁR FESZTIVÁL IDEI KÍNÁLATÁHOZ JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 09., 13:22
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)
2024. 10. 06., 19:00
Az aradi vértanúk tiszteletére Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, Turi Tibor önkormányzati képviselő és Dr. Kiss Csaba jegyző közösen helyezett el koszorút a szoborcsoport talapzatán, majd az egybegyűltek virágokkal, mécsesekkel, főhajtással tisztelegtek a nemzet emlékezetében örökkön élő hősök előtt.
2024-10-04 09:26:11
Kalocsán dinamikusan, de a járás többi településén is kis mértékben nőtt az álláskínálat, és továbbra is vannak állásajánlatok a járás határán túlról is. Összességében a múlt hetinél hattal több, így – hosszú idő óta először – újra több mint 90 álláshelyre jelentkezhetnek térségünk munkavállalói.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>
2024. 10. 06., 11:51
-Október 12-én, szombaton 16 órától a Művelődési Központ Kamaratermében engedjük szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában és pillantsunk bele Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvébe – invitálja az irodalom, a zene iránt érdeklődőket ezekkel a szavakkal a Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2024. 10. 06., 11:06
Legutóbb 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől, mégis vezetett. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK