2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Nyuszifutás volt Kalocsán nagyszombaton, negyedszer

Nyuszifutás volt Kalocsán nagyszombaton, negyedszer
Illés György Cinó  |  2022. 04. 22., 13:33

Április 16-án, nagyszombaton az ACFK Egyesület a Kalocsai Futócimbik közösségével együtt idén már negyedik alkalommal rendezte meg az immár hagyományos Nyuszifutás és bringázás című rendezvényüket, amelyen a szomorkás idő ellenére is 25 fő vett részt. Többen bringával, rollerrel, görkorival érkeztek, hogy teljesítsék a 4,5 kilométeres távot. Akinek sikerült – tehát minden résztvevő – emlékérem gyanánt ezúttal hímes tojást kapott.

A rajt előtt egy Kalocsáról elszármazott, jelenleg Németországban futó tartott egy kis közös bemelegítő tornát, majd nekiveselkedtek a távnak.

A családias hangulatban zajlott futás után, a célban egy kis sütivel frissítettek a futó nyuszik, amelyet egyik futótársuk sütött az alkalomra, majd átvehették a befutóérmeiket, amelyek az ACFK Egyesület és a Kalocsai Futócimbik rendezvényeinek elmaradhatatlan kelléke – ezúttal e szerepet a Kalocsai Kézműves Kör által készített, kalocsai motívumokkal díszített fa hímes tojást kaptak a résztvevők.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!


A Kalocsai Futócimbik a szokásos négyévszakos rendezvényein – Nyuszifutáson, Éjszakai reptéri futáson, Tök jó futáson és Mikulásfutáson – kívül még egy különleges futóalkalommal készülnek a nyár elejére.
De már most is lehet jelentkezni a nyár végén tartandó hagyományos szezonzáró eseményükre az éjszakai reptér futásra, amelyre az érdeklődők az ejszakaireptetfutas.hu oldalon előnevezhetnek.

A futóközösség további kalocsai futóeseményeivel kapcsolatban a Futócimbik közösségi médiás oldalán lehet további, naprakész információkat találni.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK