2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 388 Ft   : 368 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Győzelem után győzelem: Kalocsai FC – Kiskunmajsa 1–0

Tamás Ferenc  |  2016. 03. 07., 09:44

Siker hazai pályán is! Remekül kapta el tehát a tavaszi rajtot a Márton-csapat, hiszen a keceli diadal után itthoni környezetben is sikeresen debütáltak a mieink. Le a kalappal a srácok előtt, hogy nem zökkentette ki őket a vezetőség kollektív lemondása körüli hajcihő, mi több a játékukkal tüntettek és üzentek az illetékeseknek, hogy igenis megérdemlik a szimpátiát és a méltó támogatást.

Gyászszünettel indult a találkozó, a szurkolók és a csapatok az előző héten tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi Baráti Kör elnök Bernáth István emlékének adóztak, valamint a még decemberben elhunyt két törzsszurkolónak Jakab „Müller” Lászlónak és Ruzsinkó Istvánnak.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Már a 4. percben gólt kiáltott a lelátó, ám a kapus által kikotort labdát a spori nem látta teljes terjedelmében gólvonalon túlinak, így

Kohány Gabitól elvették a gólt.

A második félidő rögtön gólveszélyes majsai fejessel indult, igaz az első negyvenöt percben a kapunkig is alig jutott el a vendég, ám szerencsére Varga kitornázta a léc alá tartó labdát.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A 49.percben aztán Rácz spori labdaelrúgásért második sárgával Némethet zuhanyozni küldte, a megfogyatkozott vendégek pedig még inkább sündisznóállásba vonultak. Az 51. percre végre góllá érett a hazai fölény.

Kohány Gábor csapott le egy védők mögé kerülő labdára,

majd elegánsan a kapust is elfektetve az ötös sarkáról a hálóba gurított (1–0).

Ezt követően támadóink még többször rendeztek tűzijátékot a majsai kapuelőtérben, ám az eredmény már nem változott.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

MESTERMÉRLEG:
Márton Zsolt edző:
– Végig uraltuk a mérkőzést, ha a helyzetkihasználásunk kicsivel jobb lett volna, akkor nagyobb arányú győzelmet szerzünk. Aztán volt két gólvonal mögötti gyanús szituáció is, de mindezek ellenére megérdemelt sikert arattunk. Egyről a kettőre lassan lépegetünk előre, reméljük egyre jobb formába lendül majd a csapat.

KFC – Kiskunmajsa 1–0 (0–0)
150 néző, vezette: Rácz B.
Kalocsa: Varga – Csikós, Pintér, Nasz, SzabóKohány B. Follárdt (Farkas), Kollár, Dostyicza (Zorván), Vuits V. (Facskó) – Kohány G.
Edző: Márton Zsolt.

Ifjúsági eredmény: 1–3 a vendég Kiskunmajsa javára.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 07:10
Muzsikaszótól lesz hangos a város, amikor néptáncosaink színes forgataga a város hét pontján tart majd bemutatókat a Kalocsai Szüreti Felvonulás keretében. A helyszínek közt nyolc lovas kocsi szállítja majd a hagyományőrzőket, akik között talán már határon túliakat is láthatunk majd. Mutatjuk az időpontot és a helyszíneket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 11:35:37
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 27., 10:33
Valaki kihasználta, hogy a vendégek nem zárták be az ajtót; az ismeretlen a szobából elemelt közel 150.000 forintot. Még >>>
2023. 09. 26., 12:16
Úgy tett, mintha megcsalt férjként rajtakapta volna az asszonyt és egy gázriasztó pisztollyal kirabolta a „házasságtörésben vétkes" férfi riválisát. Még >>>
2023. 09. 25., 17:54
A tűz felügyelet nélkül nem hagyható, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell annak biztonságos eloltásáról. Még >>>
2023. 09. 25., 10:50
Csendháborítás miatt igyekezett a helyszínre a rendőr, de ott váratlan helyzettel szembesült. Azonnal cselekedett. Még >>>
2023. 09. 25., 10:21
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK