2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Egymilliárdra pályázhat a JETA 41 települése

Zsiga Ferenc  |  2016. 12. 22., 16:01

A Miniszterelnökség ha úgy tetszik nagyvonalúan és nagy megértéssel fogadta a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) 2016. utolsó negyedévének fejlesztéseire benyújtott pályázatát. A hat éve működő Alapítvány ezúttal rekordösszeget, egymilliárd forintot kapott a központi költségvetésből, hogy a paksi atomerőmű térségében lévő - nemcsak a TEIT-be tartozó - települések 2018. január 31-ig pályázzanak a különböző fejlesztési céljaik megvalósítására. A települések informálisan már a december 16-án megtartott nyilvános JETA kuratóriumi ülést megelőzően értesültek a jó hírről, így vélhetően nem lesz gond a szoros határidővel.

Mint emlékezetes, a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványt (JETA) 2011-ben hozta létre az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. azzal a céllal, hogy az atomerőmű környezetében lévő, úgynevezett kedvezményezett területeken a felzárkóztatást, az életminőség javítását elősegítse.

Az érintett 41 település a paksi, a kalocsai, a tolnai járás egészét, valamint a szekszárdi járás egy részét fedi le. Az alapító okiratban foglaltak szerint az atomerőmű 2011-től 2014-ig évente 500 millió forintot bocsátott az alapítvány rendelkezésére. A tavalyi változást követően közvetlenül a Miniszterelnökség lett a támogató, amely 2015-ben 716 millió forintot adott fejlesztésre.

2016. utolsó negyedévében a JETA újabb térségfejlesztési támogatásra nyújtott be pályázatot a Miniszterelnökséghez, egymilliárd forint összegre. A pályázat pozitív fogadtatásra talált, az erről szóló dokumentumot a Miniszterelnökség részéről Lázár János miniszter látta el kézjegyével, a JETA ülésén pedig dr. Kovács Antal, az alapítvány kuratóriumának elnöke írta alá.

A Miniszterelnökség által biztosított forrásból elsősorban az atomerőmű kapacitás-fenntartási programjához illeszkedő fejlesztési célok megvalósulását támogatják. Mindez azt jelenti, hogy elsőbbséget élveznek majd a térségi és települési szolgáltatási infrastruktúra fejlesztésére irányuló projektek. Egy önkormányzat egyidejűleg akár négy pályázatot is benyújthat, de összesen hét pályázati ablakot nyitottak meg.

A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma Pakson tartotta idei negyedik ülését
Forrás: Kövi Gergő / Paksi Hírnök

Ezzel kapcsolatban dr. Kovács Antal portálunknak arról számolt be: az önkormányzatok vannak abban a kiemelt helyzetben, hogy meghatározzák a hosszú távú fejlesztési céljaikat, olyan célokra pályázzanak, amelyek a következő száz évre meghatározzák a településeik életét.

A kommunikációs igazgató kiemelte: a benyújtott pályázatok értékelése, majd a megvalósítás ellenőrzése a korábbinál is szigorúbb lesz. Ugyanakkor a kuratórium az alapszabály keretein belül rugalmasságot tanúsít, amennyiben a pályázati célok megvalósításakor bekövetkező esetleges változásokat időben jelzik a települések. A jövőben utólagos jóváhagyásra nem lesz lehetőség.

Dr. Kovács Antal azt is elmondta: a kuratóriumi ülésen közzétett felhívásban hét pályázati ablakot nyitottak meg. Az önkormányzatok pályázhatnak a már megvalósítás alatt álló, nagyobb léptékű fejlesztéseik önrészének részleges kiváltására, az élet biztonságát és az életminőséget emelő célok megvalósítására. Továbbá közösségi épületek energia-racionalizálására, valamint a helyi építészeti értékek megóvására. Új elem a szolgáltatási infrastruktúra megvalósíthatósági tanulmányainak, valamint a közösségi programok – falunap, fesztivál – megrendezésének támogatása.

Kováts Balázs, az alapítvány munkáját segítő szakértő fontosnak tartotta elmondani: a támogatási szinteket mintegy tíz százalékkal megemelték, ennek köszönhetően az önkormányzatoknak kevesebb önrészt kell vállalniuk. A közösségi programok esetében 100 százalék a támogatási intenzitás, az elnyerhető összeg egymillió forint lehet. A pályázatok benyújtásának határideje 2017. január 31-e, azok elbírálásával már csak azért is nagyon sietnek, mert a megkezdett fejlesztéseket jövő év augusztus végéig kell befejezni.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK