Perity Lajos Orbán Viktortól idézett ünnepi beszédében

A következő 33 évben a szocialista hatalom tudatosan elhallgatta a valós történteket. 1988 környékén a szocializmus falai azonban repedezni, az addig stabilnak hitt rendszer hirtelen omladozni kezdett. 1989. március 15-én százezres tüntetés volt a budapesti Szabadságtéren. Aztán június 16-án a Hősök terén 31 évvel kivégzésük után ünnepélyes keretek között újratemették az ’56-os forradalom mártír miniszterelnökét Nagy Imrét és négy társát. Egy hatodik koporsó is volt, amely az ismeretlen mártírokat képviselte. Több százezer fő személyesen vett részt a temetésen, és az egész ország a televízió előtt ült, amely élő adásban közvetítette az ünnepséget – tekintett a múltba Perity Lajos.

– Tisztán emlékszem arra a napra. Péntek volt, és nagyon meleg. Az államvizsgámra készültem Bátyán. Előzetesen nem éreztem az esemény történelmi jelentőségét, de a tv-t azért fél szemmel figyeltem. (…) Éppen egy velem egykorú, szakállas fiatalember, aki ma Magyarország miniszterelnöke, olvasta fel beszédét. Az akkori fiatalok nevében, a mi képviseletünkben beszélt. Szokatlan, bátor, szókimondó beszéd volt, amelyben többek között az orosz csapatok kivonását kérte az ország területéről. Egyik leggyakrabban idézett mondata így hangzott:

Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk, mai fiataloktól jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő 20, vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik. Úgy éreztem történelmi pillanatnak vagyok szem- és fültanúja, innentől kezdve valami változni fog az életünkben – osztotta meg az egybegyűltekkel akkori gondolatait a pedagógus, majd így folytatta okfejtését.

– Vajon az 1956-os forradalmárok, a mai Magyarországot látva azt mondanák, ilyen országot álmodtak? Ilyen országot szerettek volna? Ha a forradalom 16 pontját nézzük, amelyet az egyetemisták állítottak össze, és amely sokak véleménye szerint a forradalom programját tartalmazta, akkor azt mondhatjuk, hogy igen. (…) Én mégis úgy érzem, lehetnek hiányérzeteink.

Éppen 1956 talán legfontosabb tanulságát feledtük el – terelte át a szót Perity a mai Magyarország társadalmának problémáira. Mint mondta, az akkori események azt bizonyították, hogy egy közösség csakis összefogással, egységesen fellépve lehet eredményes

Az igazgató hazánkban épp e területen látja a legnagyobb problémát.

Társadalmunk minden szegmense nagyon megosztott. Kormánypártiak és ellenzékiek közötti állandó ádáz csatározások zajlanak, a kívülállók csak kapkodják a fejüket az acsarkodásig fajuló vitákban. Mire jó ez, mire vezet ez? – fokozta e kérdések feltevésével a hangulatot a szónok, mielőtt megosztotta volna konklúzióját a hallgatósággal.

– Azt hiszem semmiképpen nem arra, hogy problémáink megoldódjanak és egy szebb, élhetőbb Magyarországot, Kalocsát teremtsünk. Pedig nem lehet más célunk, mint ez. Ahhoz, hogy ezt elérjük, a fontos kérdésekben végre össze kell fognunk. Össze kell fogni családokban, munkahelyeken, önkormányzatokban, országgyűlésben, a mindennapokban. Jövőnk, gyermekeink, az ország, a város jövője a tét. 1989-ben a hatodik koporsóban a már eddig eltelt több mint 20, és még ki tudja hány évünket temettük el. Nagyon jó lenne, ha a mai fiatalok, gyermekeink soha nem mondhatnák, nem éreznék azt, hogy elvettük a jövőjüket acsarkodással, békétlenkedéssel, meg nem értéssel, a párbeszéd és az ésszerű megállapodások hiányában.

A pedagógus gondolatai zárásaként az ’56-os forradalom és szabadságharc megünneplésének fontosságát hangsúlyozta. Mert emlékezni, emlékeztetni, tükröt tartani és tükörbe nézni, fiatalnak és idősnek, civilnek és politikusnak, külföldön élő és itthon maradt magyarnak, mindannyiunknak kell.

Perity Lajos beszéde után a börtön falán elhelyezett emlékmű előtt hajtottak fejet városunk elöljárói, politikai és civil szervezetei. Hogy kik koszorúztak idén, „Nagyképen az idei október 23-ai koszorúzás” című anyagunkból megtudhatja.