2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Lesz kikért szurkolnunk? – „Pávás” előválogatóra készülnek táncosaink

2016. 05. 23., 08:48

Bár tavaly, a „Szakajtó” néven indult, kalocsai néptáncosokból alkalmi csoporttá szerveződött fiataloknak nem sikerült a bejutás a „Fölszállott a páva” című népművészeti televíziós tehetségkutatóba, anno Markó Fruzsina és Iván Róbert, két ugyancsak a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából (Liszt AMI) kikerült fiatalokért a fináléig szurkolhattunk együtt. Nem szeretnénk elkiabálni, de ha minden jól megy, a műsor idén induló szezonjában is lesz kikért izgulnunk!

– A szakmai bizottság már döntött arról, hogy kiket fog behívni a június eleji tévés válogatók helyszíneire. Örömmel számolhatok be arról, hogy nekünk június 17-én kell a Bokréta csoportunkkal Szekszárdra utaznunk, valamint jön velünk Lakatos Bence, akit szóló kategóriában neveztünk, valamint a Mezei Adél-Ambrus Attila páros, akiket párként indítottunk. Az első akadályt tehát velük sikerült megugranunk – jelentette büszkén a Liszt AMI néptánc tanszakát vezető igazgatóhelyettes, Illésné Koszta Krisztina tánctanár.

A hogyan továbbról egyelőre korai lenne értekezni, az viszont tény, hogy az első fordulón valamennyi kalocsai induló továbbjutott. A szekszárdi megmérettetést már rögzíteni fogják a Duna TV kamerái is, ahogyan további hat városban, valamint Erdélyben és Felvidéken.

Balról: Mezei Adél-Ambrus Attila páros, jobbról: Lakatos Bence

– Úgy tudom, hogy az előttünk álló fordulóba 313 produkciót válogatott be a szakmai bizottság. Június 17-én pedig egy igen erős szórás történik. Az ezen a napon tartandó szereplések alapján döntenek ugyanis arról, hogy melyik lesz az a négyszer 12 produkció, amely a szeptembertől induló élő adásba bekerülhet. A 313-ból tehát mindösszesen 48 marad – vázolta a szekszárdi teljesítmény tétjét a tánctanár, hozzátéve, hogy már hetek óta lázasan készülnek a fiatalokkal.

– A 30 fős Bokrétával kalocsai koreográfiát próbálunk, amivel egy problémánk van, hogy át kell alakítani a már meglévő anyagot. Egy műsorszám ugyanis nem lehet hosszabb 4, illetve 4 és fél percnél, amiben a mi koreográfiáink nem férnek bele, ezért mindenképpen rövidítenünk kell. Bence rétközi verbunkot és frisscsárdást fog táncolni, Adél és Attila pedig kalocsai frisscsárdást és marsot. Nyilván mindannyiukkal külön-külön próbálunk. Férjemmel, Illés Zoltánnal és a csapat esetében Dudás Szilvia kollegámmal hárman készítjük fel a gyerekeket – zárta gondolatait a tánctanár.

A Bokréta csoport

Bízzunk tehát a sikerben, amelyet már ebben az évben is több helyszínen, fesztiválon és versenyen tudhattak magukénak – teljesen megérdemelten – a mieink. A Bokrétás csapat néhány hete Százhalombattán szerzett aranyminősítést, ami mondatnánk, hogy „jó égi jel” és bizonyára komoly lökést ad a fiataloknak a felkészülési időszakban.

Június 17-én gondolatban legyünk velük Szekszárdon, és szorítsunk értük – megérdemlik a sikert (bár a beválogatottak közé bekerülni már magában is figyelemre méltó teljesítmény volt), csak így tovább!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK