Itt találod az összes cikket a „Liszt Ferenc AMI” témában!
A műsorban mások mellett Debussy, Mendelssohn, Liszt és Mozart művei szólalnak majd meg, de a könnyebb műfajok egy-egy gyöngyszeme, például Morricone filmzene is helyet kapott – itt a teljes program!
Zenei, táncos és képzőművészeti ágon is szombaton a délelőtti órákban várják leendő diákjaikat az intézmény Hunyadi utcai épületében, azaz a Zeneiskolában.
A Pogrányi Miklós és barátai által kísért koreográfiákat hatalmas tapssal ismerte el a közönség.
Ezen az alkalmon a könnyebb műfajok kerülnek előtérbe, és a muzsikusok az előadott darabhoz illő jelmezt is öltenek, még mókásabbá téve az alkalmat saját maguk és a közönség számára egyaránt.
Február 9-én este hat órai kezdettel a Kamarateremben tartották meg a nagy hagyományokra visszatekintő Fuchs Ferenc emlékkoncertet.
A kamarateremben megrendezett Növendékek hangversenyén közel húsz mű csendült fel a fiatal tehetségek előadásában november 22-én.
A Liszt Ferenc ami tanárai a Kamarateremben adtak koncertet, a Nagytemplomban pedig orgonaestre várták a közönséget.
Az UNESCO Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1975-ben nyilvánította október 1-jét a zene világnapjává, amelynek tiszteletére városunkban a kalocsai muzsikosok „méhkaptárának”, a Liszt Ferenc AMI-nak tanárai adnak koncertet.
Aki gyermekét művészeti oktatásra szeretné beiratni, annak most kell lépnie! A pótbeiratkozás mellett a már beiratkozott diákok órabeosztásait is most tartják a Liszt AMI-ban, le ne maradjanak!
A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt a Néptánc tanszak kalocsai tagozatának tanévzáró műsorára.
A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola felvételt hirdet a 2023/2024-es tanévre.
Az évről évre megtartott alkalom különlegessége, hogy a diákok és tanáraik az általuk előadott darabokhoz illő jelmezben állnak színpadra.
Az előre meghirdetett napirend szerint 16 témát tárgyalnak, amelyek között rögtön a második a belvárosi elkerülő út és parkolóhelyek kialakítása.
A kalocsai Liszt Ferenc AMI gordonkatanárát pénteken kísérték örök nyugalomra.
Közel negyedszázados hagyományt követve adtak számot korosztályonként a nagy múltú kalocsai zeneiskola zongorista növendékei múlt csütörtökön.
Ez alkalommal az iskola felsőbb éves tanulói adtak számot fejlődésükről. Kukkantsanak bele videóink segítségével!
A belépés díjtalan, az iskola „Szendrei Imre Alapítványa” részére adományukat köszönettel fogadják!
December 19-én hallhatjuk többek között a Csendes éj című darabot trombita és zongora duettben, a Jingle Bell-t (Sad Christmas) zongorajátékban, Ave Maria-t, és J.S. Bach g-moll hegedűre írt szólószonátáját is.
A Liszt Ferenc AMI alsóbb éves növendékeinek december 6-án tartott koncertjére maga a nagyszakállú, piros ruhás Mikulás is ellátogatott, természetesen nem üres kézzel.
A Kamarateremben tartandó növendékkoncertre a Liszt Ferenc AMI minden érdeklődőt szeretettel vár!
November 12-én tartották a Kamarateremben és a Művelődési Ház első emeletén a Bács-Kiskun megyei Zongoristák XIX. Találkozóját. A két kalocsai kötődésű zenész, a két Szendrei – apja, fia – emlékének tisztelgő eseményre 32 felkészítő tanár nyolcvanhárom növendéke regisztrált, hogy rangos zsűri előtt számot adjon az elmúlt évi fejlődésükről.
A belépés díjtalan, azonban az iskola „Szendrei Imre Alapítványa” részére adományokat köszönettel fogad!
Az UNESCO Yehudi Menuhin kezdeményezésre tette október 1-jét a zene világnapjává. A Liszt Ferenc AMI hagyománya, hogy koncerttel ünnepelnek, együtt a város zenekedvelő közönségével. Régebben diákhangversenyt tartottak ez alkalomból, jó ideje már az iskola tanárai lépnek színpadra e napon. A koncertet péntek este tartották a Kamarateremben.
Minden érdeklődőt várnak szeretettel a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak a Zene világnapja tiszteletére rendezett hangversenyére.
Holnap, szerdán délután öt órától a Művelődési Ház – egykori nagyszeminárium – udvarán az építészeti örökségünkről folyik majd az eszmecsere, míg a paprikás hagyományaink, valamint a paprikatermesztés és feldolgozás jelene és jövője a Paprikafesztivál keretében „kerül terítékre”.
Szombaton, a Liszt AMI és a Bokréta Egyesület csoportjainak bemutatói után Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band adott koncertet. Sokan lemaradtak róla, vigasztalódjanak videóinkkal! Az utána következett táncház hangulatába is bepillanthatnak!
Kétéves kényszerszünet után két évtizedes hagyomány folytatódott, amikor a Kamarateremben újra megtarthatták a kalocsai zenészpalánták és felkészítő tanárainknak hagyományos koncertjét.
Kétnapos programsor csalogatta városunk legnagyobb parkjába a város apraját és nagyját a május elsejei hétvégén, családbarát programokkal. Az igazi majálisi hangulat jelezte: már nagyon vágytak az emberek erre a tavaszi ünnepre, amelyet a járvány miatt két éven át nem tarthattunk meg méltóképp.
A színvonalas találkozót tavaly a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megtartani, annál nagyobb lelkesedéssel gyűltek össze az idei találkozó résztvevői. Az esemény kapcsán megkoszorúzták Szendrei Imre kalocsai szülőházát.
A szervezők az őszi repertoárt úgy próbálták összeállítani, hogy azok a gyerekdalok is belekerüljenek, amelyeket a kicsik már ismernek, és azokat el is tudják énekelni. A következő zenei előadás 2021. december 3-án, már a télről és a karácsonyi ünnepkörről szól majd.
Az Érsekkertben vasárnap délután két órától kezdődően, egész éjszakába nyúlóan két színpadon folytatódott a háromnapos programsorozat.
A művészeti iskola kalocsai és hajósi pótbeiratkozási időpontjairól szóló közleményét az intézmény vezetője, Fehérvári István juttatta el szerkesztőségünkhöz.
A Liszt Ferenc AMI zeneiskolájának évzáró ünnepségét kedden délután tartották az iskola udvarán. A bizonyítványosztás előtt sok jutalom is gazdára talált.
A felhőszakadással ijesztgető időjárás végül megkegyelmezett, amikor a Liszt Ferenc AMI hét tánccsoportja mutatta be műsorát az érsekkerti szabadtéri színpadon szombaton, ahol másfél éves kényszerszünet után állhattak közönség elé. Egyúttal átadták az ’Év tanulója’ díjat is.
Az iskola a június 21-től induló zenei táborba május 31-ig várja a gyerekek jelentkezését.
Múlt kedden született a döntés, amely szerint a Kunszt Utcai Óvoda az egykori Úttörőház épületébe költözne be átmenetileg, amíg az eredetileg tervezett új óvoda most meg nem épült része is el nem készül. Mekkora átalakítás kell ehhez? Nem fölösleges pénzkidobás ez, amikor – jó esetben – néhány éven belül megépülhet az új óvodai épületszárny is? Megkérdeztük az illetékeseket.
Az intézmény a korlátozó intézkedések enyhítésére vár, amint lehet, újra színpadra állítja a növendékeit.
Az Érsekkertben zajló, háromnapos koncertsorozat csattanója lesz vasárnap délután ötórai kezdettel a népzenei találkozó, amelynek fellépőit most ismertetjük.
A művészeti iskola leendő diákjai jövő hét szerdától péntekig végezhetik el a formaságokat, tagozatonként különböző helyszíneken.
A nyitótáncot gimnazisták mutatták be, beszédet Koczkás Emma Eszter nővér és Csikósné Vörös Marianna igazgatóhelyettes mondott, beszámolva az alapítvány tevékenységéről.
Vasárnap délután fél ötkor kezdődött a gyertyagyújtó ünnepély, amelynek fényét – a Bálint Miklós lelkész által meggyújtott első gyertyán és a díszkivilágításon túl – a Liszt Ferenc AMI ének szakos növendékei emelték. Produkcióikból videós ízelítőt hoztunk.
A tizenöt díjazott kalocsai diák közül öten a mai növendékkoncerten is föllépnek majd.
Huszonöt diák énekében illetve hangszerjátékában, valamint négy tanáruk zongorakíséretében gyönyörködhetünk hétfőn a hagyományokat követve a Kamarateremben tartandó koncerten. A teljes zenei programért kattints!
Három településről érkezett több mint háromszáz táncos szórakoztatta a közönséget szombat délután az érsekkerti szabadtéri színpadon, amikor az iskola tanulóinak csoportjai adtak számot ez évi munkájukról. A gyerekek addig sem unatkoztak, amíg a fellépésükre vártak: népi játszótér gondoskodott a jó időtöltésről.
A nyáriasan meleg húsvéti időjárás után szinte fáznak? Vigasztalódjanak tavaszi vidámságokkal! Még hogy „komolyzene”!
Múlt kedden háziversenyen adtak számot tudásukról a kalocsai zongoristapalánták, közülük többen csütörtökön regionális versenyen vettek részt Kiskőrösön, nagy sikerrel.
Próba elé állították a versenyzők a zsűrit a múlt szombati versenyen: kiegyensúlyozottan magas volt a színvonal, a növendékek professzionális produkciókkal érkeztek.
Fontos felkészülni, jól szerepelni és megköszönni a tapsot, ezt igyekszünk a növendékeinkben tudatosítani – mondta Fehérvári István, a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.
A főbb programokon mintegy ezer résztvevője volt a 441 lelket számláló, két év alatt 3,5 százalékos lakossággyarapodást felmutató falu ünnepének.
A hagyományos ordasi Falunap három napon át nyújt kikapcsolódást, művészi élményekben gazdag programokat a látogatóknak.
Az évzárón az iskola tánc tanszakárak összes csoportja színpadra lépett a legkisebbektől a legnagyobbakig. A finálét videón is megörökítettük.
Mintegy ötven szereplő lépett színpadra december 22-én, pénteken este a városi kamarateremben Kalocsán.
A Bajai Tankerületi Központ örömhírét Simon Zoltán képviselő hozta: egymillió forint értékű hangszert kapott a Liszt AMI, mondhatni, karácsonyi ajándékba.
A vasárnap alkonyat után a sétálóutcában tartott ünnepségen Balasi László evangélikus lelkész mondott ünnepi beszédet, és ő gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját dr. Magóné Tóth Gyöngyi köszöntő szavalata után, majd a Liszt AMI magánénekes növendékei szórakoztatták az egybegyűlteket.
Szeptember 29-én megrendezésre került a több évtizede hagyományként zajló hangverseny a Kamarateremben, a Zene Világnapja alkalmából. A nézőtér idén is, mint minden évben, megtelt zeneszerető érdeklődőkkel.
Műsorváltozás volt, így a török csoport műsoráról lemaradtak, akik ehhez időzítették a programjukat. Így is tartalmas, színvonalas programsor várta a gála közönségét, akik soraiban az Altino városából - testvérváros-várományosunkból – a fesztiválra érkezett küldöttség is helyet foglalt.
Több év kihagyás után az idén újjáélesztik a szervezők az egykor népszerű, színes, formabontó rendezvényt!
Lejárt két Kalocsán működő, állami fenntartású középiskola, a Szent István Gimnázium és a Dózsa középiskola, valamint a Liszt AMI igazgatójának megbízatása is. Mindhárom intézményvezető újrázását támogatja a kalocsai képviselő-testület.
Elkezdődött a fellépés-, fesztivál- és versenyszezon a kalocsai néptáncosoknak. A korábbi évek gyakorlata szerint tehát hasonló jó hírekről egyre gyakrabban adhatunk majd számot!
Először lépett színpadra együtt a város két emblematikus együttese a kalocsai színházban múlt szombaton. A műsoron külön-külön produkciók és közösen előadott művek is szerepeltek.
Betlenné Dajkó Ágnest a Kalocsai Fúvószenekar vezetőjeként mind jól ismerjük. De tényleg jól ismerjük? Tudjuk-e például, hogy tiszteletbeli katonazenész, hogy szívesen alkot, kézműveskedik, vagy azt, hogy a virágot szereti, így rossz ember nem lehet? Plusz nagy szerelem, romantikus levelezés, kerékpáros csillagtúrák, hihetetlen autós kaland – és ez csak a kezdet volt!
A Liszt AMI jubileumára rendezett hétfői, nagytemplomi koncert egyik fénypontja volt az a mű, amelynek szerzője is énekelt a zeneiskola volt diákja, Nemes László Norbert vezényelte kórusban. Egy szóval: katarzis.
A hétfőn este hatkor kezdődő hangverseny igazi zenei csemegének ígérkezik. A program a Liszt Ferenc Zeneiskola 50 éves fennállása alkalmából szervezett rendezvénysorozat egyik állomása. Az énekkart az iskola egykori diákja vezényli.
Az idén kilencedik alkalommal megtartott bálra Kiskunhalasról, Kiskőrösről és Bajáról is érkeztek a jogvégzett vendégek és partnereik, hogy a színvonalas rendezvényen együtt, jókedvűen búcsúztassák a telet.
A 13-as szerencseszámmal a Te kezedben a döntés a Dusnoki Aprók közönségdíjáról!
A Dusnoki Aprók Néptáncegyüttes ma délután indult el Budapestre, a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor pénteki élő show-jába.
Egy dicséret, az összesen kilenc közül öt kiemelt nívódíj és különdíjak sora – ez a kalocsai zongoristapalánták mérlege a Bács-Kiskun megyei zongorista növendékek számára az idén ötvenéves Liszt Ferenc Zeneiskola által hagyományosan megrendezett rangadón.
Gőzerővel folyik a munka a Dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes háza táján. A népzenei és néptáncos tehetségkutató elődöntőjébe jutott dusnoki és kalocsai gyerekek Dusnokon tartott maratoni táncpróbájára látogattunk, ahol a csoportot vezető házaspárral, Tóth Zoltánnal és Tóth-Mihó Erikával beszélgettünk a közismert televíziós műsor élő adásába kerülésig vezető útról és a rájuk váró feladatokról.
Nemzetközi fesztiválsiker kalocsai arannyal – érdemes elolvasni, milyen rangos eseményen és nívós mezőnyben remekelt a Kalocsai Ifjúsági Fúvószenekar!
A Liszt Ferenc Zeneiskola, mai Liszt Ferenc AMI ötvenéves történetét feldolgozó időszaki kiállítás nyílt a Viski Károly Múzeumban múlt csütörtökön. A megnyitón az intézmény tanárai és diákjai mellett az egykori növendékek közül is sokan megjelentek, közülük öten családias hangulatú koncerten is bemutatták a közönségnek, meddig jutottak a zenei pályán.
Már a héten „külsős” programra hív az idén ötvenedik tanítási évét indító Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola – de ez csak a kezdet. Az apropóról és a folytatásról az igazgatót kérdeztük!
Emlékszik még arra, amikor Markó Fruzsina és Iván Róbert kalocsai néptáncosok sikeréért egy emberként szurkolhattunk a „Fölszállott a páva” című tévés vetélkedőn? Minden esélyünk megvan rá, hogy az idei évadban is köszönjenek majd vissza kalocsai arcok a képernyőről!
A legutóbbi testületi ülésen Török Ferenc kérdezte meg a polgármestert lakossági megkeresésekre hivatkozva, hogy igaz-e, hogy az Úttörőházban óvodát akarnak kialakítani. A válaszból kiderült, nem alaptalanok a híresztelések, de…
Az érsekkerti, régen megszokott helyszínen tartották meg a város és a járás majálisát tegnap Kalocsán. A sok szokásos programelem között a folklórprogramok kiemelt szerepet kaptak. Már előző nap megkezdődött a mulatság, két bemutató esküvőt tartottak az Érsekkert bejáratánál álló fogadóépületnél.
Tavaszi vidámságok címmel idén is megrendezik rendszerint sokakat vonzó koncertjüket a zeneiskola tanárai és növendékei. A felhozatalt elnézve nemcsak nevében lesz vidám a hangverseny!
Február 8-án este hat órai kezdettel tartják a kalocsai Liszt Ferenc AMI hagyományos, Fuchs Ferenc emlékére rendezett növendékhangversenyét.
Szombaton a délutáni játszóház után adták át a karácsonyi adománygyűjtés során összeállított csomagokat is. Nyolc szervezet vett részt a gyűjtésben.
Bár nem az önkormányzat hatásköre az intézményvezető kinevezése, törvény írja elő, hogy a testület véleményezze a beérkezett pályázatokat. Erre a múlt csütörtöki ülésen került sor. Egy pályázat érkezett, Turi Tiboré, azt támogatjuk.
Tizenharmadik alkalommal tartották meg Kalocsán, a Liszt Ferenc AMI rendezésében a Bács-Kiskun megyei zongoristák országos találkozóját.
Ünneplőbe öltözött diákok és tanárok, tanítók népes tábora jelezte, hogy nyakunkon a tanév vége, napokon belül kitör a vakáció, és ezzel együtt elérkezett az egészéves szorgos munka elismerésének ideje.