2025. 07. 08. kedd
Ellák
: 399 Ft   : 340 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Testvérvárosi majális – Intenzív nyelvtanfolyam kezdőknek

2018. 05. 02., 22:59

Székelykeresztúr, Kúla, Kirchheim unter Teck, Altino, Nagyida és Nymburk delegált elöljárókat és fellépőket Kalocsa idei majálisára, hogy a városunkból és a járás egyéb településeiről érkező érdeklődők jobban megismerjék szülőföldjük hagyományait, népszokásait, értékeit. A partnervárosi küldöttek zömében anyanyelvükön szóltak magyar közönégükhöz, az érintett programelemeket tolmácsok közreműködésével bonyolították. Aki jól fülelt, tanulhatta – vagy újratanulhatta – az angol, német, olasz, szerb, de még a cseh szavakat, kifejezéseket is.

A hagyományos május 1-jei eseményekhez egy nyertes uniós pályázat elemei is kapcsolódtak idén, ennek volt köszönhető a hétfő délelőtt a városi színházban megtartott konferencia létrejötte, amelyen a testvérvárosi települések bemutatkozása mellett az Európai Unió történelmével és sokszínűségével kapcsolatos ismeretekkel is gazdagodhattak a résztvevők.

Ugyanezen a napon a delegációk együttműködésük, gyümölcsöző kapcsolatuk jelképeként egy fát is elültettek a majálisnak helyszínt biztosító érsekkertben, ahol az aznapi program – a Platán Rendezvényközpont Facebook oldalán közzé tett videó tanúsága szerint is – Szalonna és bandája muzsikájára fergeteges táncos mulatsággal zárult.

Aztán hogy mindenki kipihenhesse az előző napi fáradalmait, május elsején „csak” délelőtt tízkor folytatódtak a programok. Az addigra már gondosan felállított májusfát körbeállták, majd a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal nézőkkel közös eléneklése után körbe is táncolták a néptáncosok és a hozzájuk csatlakozó nézők.

Képgaléria megtekintése (92 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Érdekesség, hogy tegnap nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor felcsendültek a már több mint harminc éve Freddie Mercury által is előadott legendás sorok. Bodnár Erika is ezt énekelte, amikor a technika ördöge miatt rögtönöznie kellett a sportsátorban tartott bemelegítéséhez, hogy ki-ki átmozgatott testrészekkel sör-pongozásba, dekázásba, vagy evezésbe kezdhessen. Ki gondolta volna, hogy erre is lehet tornázni?!

Épp’ elkaptuk, mutatjuk!

A sport- mellett gyermekfoglalkozások, anyák napi program, a Platán mögött csalafinta labirintus, a Hagyományok Háza előtt népi játékok, óriástojásokat pingáló asszonyok, a Gerillakertészek jóvoltából csónakázás és az elmaradhatatlan vidámpark szórakoztatta az érsekkertbe látogatókat.

Képgaléria megtekintése (92 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A délutáni fő helyszín ezúttal is a szabadtéri színpad volt, ahol egymást érték a különböző korcsoportokat megcélzó programok. Rögtön ebéd után dr. Bálint József polgármester és külföldi vendégeink városatyáinak köszöntőivel hivatalos megnyitót tartottak, majd a kalocsai fellépők mezőnyét erősítette a színpadon a megnyitón is közreműködő Kalocsai Fúvószenekar, akiket a T-Dance Hip Hop Tánciskola csoportjai követtek a deszkákon. A kicsik örömére fellépett a MintaPinty együttes, majd testvérvárosaink adtak kulturális műsort.

Képgaléria megtekintése (92 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Az idősebb generáció kedvence, Kothencz Lajos, majd később a kortalan A’la carte zenekar már a Platán Rendezvényközpontban tartott, szintén videón is megörökített bulit.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-08 10:04:29
Országszerte pusztító viharok söpörtek végig az elmúlt napokban – a katasztrófavédelem csak hétfő reggelig 2932 beavatkozást hajtott végre. A legtöbb kár Fehérgyarmat, Hajdúszoboszló és Szarvas térségében keletkezett. A következő napokban újabb zivatarokra, akár 110 km/órás széllökésekre is figyelmeztetnek.

Podcast

A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel országos politikai kérdésekről, a közösségi média erejéről, fejlesztésekről, az uszoda bezárásáról és az 51-es út helyzetéről is beszélgettünk, de a politikus azt is megosztotta, mit gondol dr. Bagó Zoltán polgármester levelezéséről.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 08., 12:36
Újrakezdeni sosem késő – ezt kínálja most a BSZC Kossuth Zsuzsanna Technikum ingyenes felnőttképzési lehetősége is a 2025/2026-os tanévre! Még >>>
2025. 07. 08., 12:22
Sosem késő tanulni – ezt bizonyítja a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium felnőtteknek szóló ingyenes képzési kínálata is, amely 2025 szeptemberében indul. Még >>>
2025. 07. 08., 11:06
Mostantól még kényelmesebb a csomagküldés és -átvétel Hajóson: új automatát helyeztek üzembe a település frekventált pontján. Még >>>
2025. 07. 08., 10:55
Dr. Iain Britton kutatóprofesszor és David Pedrick-Friend polgárőr parancsnok egyhetes tanulmányútjuk során a Bács-Kiskun vármegyei közbiztonsági együttműködést is megismerhették. Még >>>
2025. 07. 08., 09:41
Egy hét alatt 61 közlekedési baleset történt Bács-Kiskun vármegyében, ezek közül harmincegy eset járt személyi sérüléssel. A rendőrség adatai szerint 2512 gyorshajtót mértek be, és 25 ittas járművezetőt állítottak meg. Még >>>
2025. 07. 08., 09:06
Egy tartozás rendezése helyett erőszakba torkollott a vita két fiatal között Baján. A rendőrség gyorsan elfogta a gyanúsítottat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK