2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Röpsuli a tanárjelöltekkel - TFSE U21 – KSE 2:3

Tamás Ferenc  |  2018. 11. 08., 14:09

November 4-én, vasárnap a sorsolás a fővárosba szólította a Kalocsai SE együttesét, ahol az NB II. Közép csoportjának már hatodik fordulóját teljesítették a Szigeti Anna edzette mieink. A „TF” csarnokban megvívott összecsapáson maratoni ütközetben, 1 óra 35 perc játékidő után a mindenről döntő rövidített ötödik játszmában nyerte a mérkőzést a Kalocsa hölgykoszorúja, amely jóval többet ért lányainknak a pontok begyűjtésénél.

Változatos adok-kapokban az első szettet a hazaiak nyerték (25:18), majd utána a mieink hozták a játszmát (25:19). Így

1:1-es szettállás után jött a harmadik menet, ahol szinte söpörtek a kalocsai lányok (25:14).

Már a negyedik etapban meg lehetett volna a győzelem, ám azt a lehető legkisebb különbséggel nyerték a tanárjelöltek (26:24).

A mindenről döntő ötödikben aztán állva hagytuk őket,

amikor 15:7-re húzták be lányaink a szettet és ezzel a meccset.


Forrás: KSE

Ezzel a „TF” elleni győzelemmel a KSE már 6 bajnoki pontnál tart, és a 12 csapatos mezőny 10. helyéről várhatja a folytatást. November 11-én, vasárnap a Gödöllő juniorjai érkeznek majd hozzánk, akik jelenleg már másodikak a tabellán. Kezdés 14 órakor, helyszín a Városi Sportcsarnok arénája.

MESTERMÉRLEG:

Szigeti Anna edző: – Hullámzó teljesítményt nyújtottunk a mérkőzés során, de már a negyedik szettben befejezhettük volna a meccset. A Palota után a „TF” legyőzésével remélhetőleg az önbizalmunk is kezd visszatérni és bízom benne, hogy egyre jobban összekovácsolódunk a lejátszott meccseink során

TFSE – KSE 2:3 (18, –19, –14, 24, –7)

50 néző, vezette: Dunszt F., Filibér T.

Kalocsa: Fehérvári A., Fekete L., Fekete G., Kovács P., Szigeti A., Pajsán K. Csere: Horváth E., Erős D., Büksi M., Izsák B. Játékos-edző: Szigeti Anna.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK