Sokszínűségét, színvonalát tekintve az idei szezon egyik legsikeresebb járási rendezvényét produkálta Uszód, ahol a „Gubbantós” Népművészeti Fesztivál 2017 címet viselő, falunappal egybekötött kulturális kavalkád sikeréhez akarva akaratlanul jelentősen hozzájárult az a rangos szakmai zsűri, amely előtt a néptánc együttesek a lehető legjobb formájukat igyekeztek nyújtani. Az augusztus 11. péntektől 13-án vasárnapig tartó eseménysorozat profi szervezése, a jó érzékkel összeállított program volt a garanciája annak, hogy valamennyi korosztály megtalálta a saját érdeklődésének, jókedvre hangolódásának leginkább megfelelő eseményt.
A pénteki nap Uszód és partnertelepülése, Homoródszentmárton futballcsapatának barátságos futballmérkőzésével kezdődött, de az igazi látványosságot a honvédelmi miniszter engedélyével Uszódon parádézó Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar lendületes, alaki bemutatóval tűzdelt koncertje hozta. Az akkor már csökkenő nyári melegben a hivatásos katonazenészek professzionális fúvósmuzsikája azt vetítette előre, hogy a programindító magas színvonala egészen a zárónap végéig kitart.
Az aszfaltrajzverseny, felnőtt sorverseny, a Léghajó Színház Mátyás király és a furfangos lány című mesejátéka után ezt a magas színvonalat igazolta Szeredy Krisztina, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett énekművész és partnere, Gyurity István énekművész, a Magyar Operettszínház tagja fergeteges előadása. A két művész a legszebb magyar operettek (Csárdáskirálynő, Marica grófnő) betétdalainak megszólaltatása mellett szívmelengető, nevetésre csábító melódiákkal, magyar nótákkal, az Erdélyből érkezett vendégek tiszteletére az Erdélyi himnusszal örvendeztették meg a velük gyakran együtt éneklő közönséget.
Az énekművészetnek ezt a magas fokát azon az este már nehéz lett volna felülmúlni, bár kétségtelen, hogy a rétegzenei produkciók sorában jelentős népszerűségnek örvendő Nótár Mary, majd a Kormorán zenekar koncertjén legalább annyian voltak, hogy aztán hajnalig a homoródszentmártoni Zsombori band szórakoztassa a közönséget.
A programsorozat legerősebb napja a szombat volt. Ám mielőtt a 18 órakor kezdődő néptáncegyüttesek fellépése megkezdődött, számos esemény, köztük a Duna parti horgászverseny, az akkor már második napja tartó népművészeti kirakodóvásár és bemutató, népművészeti foglalkozások adtak hasznos és érdekes elfoglaltságot a látogatóknak.
Szombaton fél háromkor a népi ruhát öltő táncosok közül is többen indultak a községházához, ahol Kiss István kalocsai művésztanár nyitotta meg az idei Alkotótábor képeiből összeállított Kapu Galériát.
A figyelemre érdemes alkotások, a lelkes, tegyük hozzá, zömében nem hivatásos, hanem műkedvelő festők mindenképpen megérdemelnek annyit, hogy név szerint is megemlítsük őket: Ádám Péter, Bedi Gyula, Győri Andrea, Hafner Susanne, Halász Lászlóné, Hátszegi Csaba, Hubert László, Juhász Tibor, Kerekes Jenőné, Kiss Ernő, Kiss István, Köhler Péter, Krisztián Nóra, Lőrincz Gergely, Mindszentiné Kun Mandula, Pesztalics Márta, Piukovics Eszter, Rendes Béláné, Szabó András, Szabó Klára, Szalavári Károlyné, Nyitrai Éva Taus, Vargacz Adrián, Viczay Lajos, Viski Anna.
Ha már „Gubbantós” Fesztivál, innen is felhívjuk a figyelmet Bedi Gyulának (polgármester) a „gubbantós” táncmozdulatot sajátos fotóeljárással megörökítő alkotására.
Még mielőtt a néptánc együttesek fellépésére rátérnénk, talán érdemes a produkciókat felező díjátadó ünnepség eseményeit számba venni.
Tizenkilenc órakor Font Sándor országgyűlési képviselő lépett a színpadra, aki a helybéliek köszöntésével egy időben a határon túlról érkező testvértelepülések delegációit is szeretettel üdvözölte. A képviselő mindazt az emberi helytállást, tenni akarást méltatta, ami a Duna kanyarulata mellett épülő-szépülő Uszódot évszázadok óta megtartja.
A köszöntések sorát Bedi Gyula polgármester folytatta, aki Uszód nagy nevű szülöttei és az itt alkotó, otthonra találó művészek név szerinti megemlítése, a testvértelepülések méltatása után a településért napjainkban legtöbbet tevő személyiségeknek adta át a képviselő-testület által odaítélt díjakat.
Elsőként Nemes Lászlónét szólították a színpadra, aki a közönség ujjongása közepette Uszód Község Díszpolgára emlékplakettet és az ezzel járó oklevelet vette át a polgármestertől.
Uszód Községért Díjban Dudás László Ferencné, Harmann Sándor és a község volt református lelkésze, Szabóné Kovács Teodora Krisztina részesült. A helyben legmagasabb elismerések átadásakor a díjazott munkásságának ismertetése és laudációja is elhangzott.
Márton Mózes, az erdélyi testvértelepülés, Abásfalva Földbirtokosságának elnöke ízes magyar beszéddel köszöntötte a fesztivál résztvevőit, majd bejelentette: községük a barátság jelképeként, egy kopját adományozott Uszódnak. A református templom mellett felállított, tölgyből készült, szépen faragott kopjafára Font Sándor, Bedi Gyula és Márton Mózes kötött föl nemzetiszínű szalagot.
A néptánc gála félidejében tartott ünnepi eseményről ideje visszatérni az események fő sodrához, a Gubbantós Fesztiválhoz.
A település felkérésére a zsűri elnöki tisztét Sztandó Hédi, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna TV rendezője töltötte be, míg tagjai Hahn-Kakas István aranysarkantyús táncos, néptánc pedagógus, a TáncolKodó együttes művészeti vezetője és dr. Varga Sándor néptánc kutató, etnológus, egyetemi oktató voltak.
Mint Sztandó Hédi portálunknak elmondta: a zsűri az értékeléskor nem valamiféle sorrendet akar fel álltani, sokkal inkább azokra az erényekre és követendő példákra szeretné felhívni a figyelmet, amely a jövőben valamennyi csoport hasznára válhat. Ennek megfelelően az uszódi néptánc gála inkább egyfajta szemléje, mintsem vetélkedője ennek a szép, a hagyományokat ápoló műfajnak.
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a Gubbantós Fesztivál sikeréhez jelentősen hozzájárult, hogy a csoportok előzenére táncolhattak. A Kecskemétről érkezett Hegedűs Gergely és barátai alkotta zenekar erénye, profizmusa abban is megmutatkozott, hogy rövid próba után valamennyi együttes zenei anyagát gyorsan megtanulták, egyetlen hiba nélkül kísérték a számukra addig ismeretlen tánccsoportokat.
Elsőként a házigazda Uszód együttese lépett fel egy a helybéliek számra is új formációval. Azok az uszódi gyökerekkel rendelkező, az együttesben egykor megfordult táncosok álltak össze egy közös produkcióra, akik közül többen már egy évtizede nem találkoztak. Ám ebből, „amit az ember egyszer megtanul, azt nehezen felejti” szlogen jegyében semmi nem látszott. Vidáman, lendületesen, érezhető felszabadultsággal táncoltak. Meg is volt az eredménye, a fellépést a közönség vastapssal jutalmazta.
A paksi Szarkaláb, a foktői, a tengelici, az abásfalvi, a dunaszentbenedeki, szakszentmártoni, kalocsai és más települések tánccsoportjai és táncos párjai felkonferálásakor gyakran hangzott el: koreográfus Csánki Mónika és Kővágó Zsolt. A két szakember végig ott volt a gálán, hogy személyes jelenlétükkel is segítsék, bíztassák táncosaikat.
Az időjárás a fesztivál szombat esti programjának utolsó háromnegyed óráját leszámítva végig kitartott. Ám a sátrak alá vonuló közönséget a szemerkélő eső sem riasztotta el attól, hogy végig nézze a szemet gyönyörködtető programot.
A zsűri értékelésén elsősorban a tánccsoportok vezetői vettek részt, de mint megtudtuk: mindenkihez volt egy jó, bíztató szavuk. Külön kiemelték az uszódiakat, akiknek egyik legnagyobb érdemeként említették: egyszerre több generációt tudtak színpadra vinni.
A színpadi megjelenés, a tánc, az ének, a koreográfia, a tánc és zene összhangja mind olyan szempont volt, amelyek összességében adták az értékelés esszenciáját.
A rendezvény Uszód község határán messze túlmutató jelentőségéhez természetesen azok a támogatók is hozzájárultak, akik az országos és környékbeli nagy cégektől a pénzintézeteken át a kisvállalkozókig mind fontosnak érezték ennek a nagy sikerű kulturális seregszemlének a támogatását. Köszönet érte nekik, de elsősorban Uszód Község Önkormányzatának, amiért és ahogyan ezt a nagyszerű, színvonalas, szívet-lelket gyönyörködtető, vendégfogadásban is jelesre vizsgázott háromnapos programot megvalósították!