A 2018-as közmeghallgatáson szólt Bálint József polgármester egyebek mellett a tovaszálló esztendőben Kalocsán elvégzett városüzemeltetési feladatokról. Ekkor tudhatta meg a hallgatóság, hogy városunkban síkosítóból nem lesz hiány – ez a hír kifejezetten kívánkozott a szilveszteri kínálatunkba...
Még november 29-én tartotta meg a kalocsai önkormányzat az idei közmeghallgatását, amelyen Bálint József polgármester – amellett, hogy a 2018-ban megvalósult, illetve előkészített fejlesztéseket, illetve a költségeik mértékét és szerkezetét és megvalósításuk várható ütemezését ismertette – a városüzemeltetés terén végzett munkáról és annak költségvonzatairól is beszámolt az alábbiak szerint (a végén egy félmondat erejéig kissé sikamlós területre tévedve :-).
Közlekedés
Kátyúzási munkálatok, kerékpárutak, közutak csatornaszintre emelése város közigazgatási területén 870 négyzetméterben, 13.454.000 Ft értékben.
Gém utcai burkolatjavítása 4.757.000 Ft, Vigadó sor illetve a Tavasz utca burkolatjavítása 5.916.930 Ft költséggel.
A temetőben közlekedési utak térkövezése 433 négyzetméter, járólapozás Kossuth Lajos utcában 135 négyzetméter, 10 darab kerékpártároló kijelzése az Érsekkertben és az Ökopont parkolójába.
Járdafelújítás, térkövezés a Zöldfa utcai óvoda és az Ökopont parkolóban, valamint a Csokonai Óvoda mellett, összesen 141 négyzetméter felületen.
Betonjárda készítése Újvárosi óvodában, Bem apó szociális otthonnál, a Kunszt József 8-nál, a Király Ilus 22. és 28. közt, valamint a Verseny utca 15-nél, a Honvéd utcában, a Remete utca 13-nál, a Bolt utcában, a Szérűskert 26. és 30 közt, a Hajdú út 13. és 15. között, összesen 415,9 négyzetméter felületen.
A 48-asok tere benne a szökőkutak, illetve egy kisebb területen a burkolat felújítása, és a zöldfelületek újrafüvesítése.
Három testvérvárosi tábla tervezése, felépítése és felállítása a város három bejövő pontján, 3.086.000 Ft-ért.
430 darab KRESZ tábla beszerzése 2.500.000 forint értékben. Forgalomtechnikai eszközök, fekvőrendőr, több helyen forgalomtechnikai tükör, terelőkúp stb. beszerzése és telepítése, összesen 1.500.000 forint értékben
333 darab utcanévtábla beszerzése 3.000.000 forint költségen. Ezek kihelyezése folyamatban van.
A Kossuth Lajos utcán a Kórház új főbejáratánál kijelölt gyalogos átkelőhely tervezése és megvilágítása – ez megtörtént – és kiépítése – amelynek az akkori ígéretek szerint a kivitelezésére is sor került volna még 2018-ban, ám erről nem érkezett hírünk –, összesen 706.000 Ft költségvonzattal.
Városi csapadékcsatorna-hálózat kezelésének keretében végzett feladatok a következők voltak zárt csapadékelvezető csatorna készítése a Zöldfa utcai óvodában, annak keretében200-as cső kivezetése 200 folyóméteren.
Ároktisztítás, záportározó karbantartása a vasút mellett 720 folyóméterben.
Víznyelő aknák kézi tisztítása 120 darab.
Zárt csatorna mosatása a Hunyadi, a Selyem, a 48-as, a Magtár, az Eszperantó, az Újhelyi, a Móricz Zsigmond, a Martinovics, a Kossuth Lajos, a Hosszú Antal, az Ortutay, a Mikszáth Kálmán, a Tulipán, a Dózsa György, valamint a Petőfi Sándor utcán.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Környezetvédelemmel kapcsolatos feladatok
Levegőtisztaság-védelmi mérés elvégzése a környezetvédelmi program szerint: három mérés 1.143.000 Ft értékben.
Kártevőirtás szívó-rágó kártevők ellen, lemosó permetezés és szúnyoggyérítés valamint közti rágcsálóirtás előtt 1.420.000 Ft a város közigazgatási területén, amiben nincs benne a Magyar Állam által elvégzett szúnyogirtás.
Gyommentesítés a kerékpárutak két oldalán 20-20 cm szélességben21,5 kilométer hosszan, bruttó 980.000 Ft-ért.
Közút menti parlagfűmentesítés 1150 négyzetméteren.
Csajdakerti veszélyes fák kivágása és pótlása 1.700.000 forint.
Érsekkerti veszélyes fák kivágás bruttó 480.000 Ft-ért.
Malomszög utca 12. számnál az e hulladék felszámolása, járulékos patkány- és csótányirtás bruttó 750000 Ft-ért.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Közterület-felügyelettel kapcsolatos feladatok
Két kamera telepítése a Csillás parkba, illetve egy kamera korszerűbbre cserélése a Kubikus parkban, illetve a meglévő kamerarendszer üzemeltetése bruttó 890.000 Ft-ért.
Belső felügyeleti rendszer korszerűsítése, monitor és videórögzítő beszerezése bruttó 840.000 Ft értékben.
A meglévő kamerák cseréje még idén folytatódott a Pataji úton, a Bátyai úton, a buszmegállóban és a Búzapiac-téren, valamint egy darab új kamera telepítése a Foktői úti sétányhoz, Bruttó 1.000.000 millió Ft értékben.
Jövőre tervezik a kamerarendszer további bővítését, a Városház utcába és a Csillás parkba, illetve folytatódik a korszerűsítés a meglévő hálózaton.
Elhagyatott ingatlanok tulajdonosainak felkutatás és az ingatlant elhanyagolt közterület gyommentesítő karbantartása a Honvéd utcában, a Tarsay utcában, Hősök útján, a Hosszú Antal utcában. Ehhez a munkához továbbra is várják a bejelentéseket.
A Közterület-felügyelet folyamatosan végzi az illegális hulladéklerakók felmérését. Ezek felszámolása a Gödrök közében, illetve a Kertekalja-soron bruttó 700.000 Ft-ért.
Ennyiben foglalta össze a polgármester a 2018-ban elvégzett városüzemeltetési feladatokat.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Lesz elég síkosító!
Ugyanakkor arra is rámutatott Bálint József, hogy mindezek mellett a Vagyonhasznosító Kft.-re és a Parkgondozó Kft.-re még vár egy nagy feladat, nevezetesen a téli időszak kezelése.
Fölkészültek rá, reméljük, hogy nemcsak felkészültek rá, hanem meg is tudják oldani. – mondta a polgármester, majd a hallgatóság megnyugtatására hozzátette: a gépeket készenlétbe helyezték, az ügyeletet megszervezték, és
MEGVAN A SIKOSÍTÓ ANYAG!
Miután Bálint Józsefet a képviselők egy része – leghangosabban talán Filvig Géza – figyelmeztette, hogy valószínűleg a síkosság-mentesítőre gondolhatott, a vezető kifejtette:
Ezt így hívják szakmai nyelven. Tudom, hogy félreérthető, de ezt is síkosító anyagnak is hívják. A polgármester hozzátette:
Természetesen mentesítésre használjuk, maradjunk annyiban (…) Nyelvtanilag ne menjünk bele! Tehát síkosság-mentesítésről van szó. Jó, ne menjünk bele! De a Parkgondozó őrizze az éberségét, mert az év első napjaira igazi téli időt jósolnak a meteorológusok, úgyhogy
A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságfejlesztési Fórumra invitálja a Kalocsai járás vállalkozóit május 15-én. A rendezvény célja, hogy naprakész információkat nyújtson a vállalkozásfejlesztés lehetőségeiről, támogatási programokról és pénzügyi eszközökről.
A kormány döntése alapján 2025. május 19-től augusztus 31-ig korlátozzák egyes alapvető fogyasztási cikkek – például mosószerek, pelenkák, tusfürdők – árrését. Az intézkedés célja az infláció fékezése és a háztartások terheinek csökkentése.
Május második vasárnapján ismét megelevenedtek Dusnok közösségi terei: a búcsú alkalmával körhinták, vásárosok és vidám forgatag várta a helyieket és a hazalátogatókat.
Pénteken nyílt meg a kalocsai fotós második önálló kiállítása, amelyen kizárólag drónfotókat tárt az érdeklődők elé. Tekintsék meg a képeket virtuális galériánkban!
Május 17–18-án a Foktói repülőtéren ismét megrendezik a „Legendák a levegőben” eseményt, ahol a látogatók testközelből élhetik át a repülés történelmét, valamint a honvédelem látványos világát. A program minden korosztálynak tartogat meglepetéseket – és a belépés is ingyenes!
Háromnapos programsorozattal, sztárfellépőkkel, gasztronómiai különlegességekkel és az Országos Rétesfesztivállal várja a látogatókat május 16. és 18. között Kiskőrös. A Városalapítók Napja idén is méltó módon idézi meg a múltat és kínál szórakozást minden korosztálynak.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Dr. Török Lajos és Dr. Szakál Szabolcs, a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központ tulajdonos ügyvezető-igazgatói, akikkel az ebek veszettség elleni oltásának fontosságáról és a májusra meghirdetett oltási akcióról beszélgettünk.
Egy tíz hónapra ítélt férfit az ágyneműtartóban találtak meg a szekszárdi rendőrök, miután testvére hamis információval próbálta félrevezetni a hatóságokat.
Még >>>
Egy háromtagú kunbajai család hónapokon át fosztogatta a település lakatlan ingatlanjait. A rendőrség azonosította az elkövetőket, és az ügy iratait átadták az ügyészségnek.
Még >>>
Május közepén szokatlanul hideg időre ébredt az ország, és bár a hivatalos hidegrekordot nem Bács-Kiskun vármegyében mérték, Kalocsa és környéke is fagypont közeli hőmérsékletet tapasztalt – ami komoly kockázatot jelenthet a mezőgazdaság számára.
Még >>>
Az idei tavasz és nyár különösen megviseli az allergiásokat: a szeles, száraz időjárás miatt rendkívül magas a pollenterhelés, ami egyre erősebb tüneteket idéz elő.
Még >>>
A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium diákja, Major Tamás első helyezést ért el az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjén, az épület- és szerkezetlakatos szakmában. A rangos megmérettetésre a Szakma Sztár Fesztivál keretében került sor Budapesten.
Még >>>