2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Leányfalusi Vilmos 80 éves – Az érsek elcsukló, a fúvósok és a kórus zengő hangon köszöntötte a karnagyot

Illés György Cinó  |  2017. 04. 18., 13:38

A főszékesegyház karnagyának e kerek évfordulója idén épp húsvét vasárnapjára esett, így a tíz órakor kezdődött nagymise végén meglepetés várta: Bábel Balázs köszöntő szavai után meglepetés fúvószenekari fölvezetéssel köszöntőt énekelt neki a kórusa. Az idei húsvéti érseki nagymise különlegességét adta emellett az is, hogy hosszú évek után újra megszólalt a nagyharang, valamint a teljes fejújításon átesett és most kibővítve átadott orgona is.

A harangok a Nagytemplom teljes felújításának keretében kerültek ki a tornyokból, és éveken át várták a sorukat a templom előtt, a téren. A múlt héten helyére került a nagyharang, és a húsvéti ünnepen már hívogatta a híveket messze hangzó búgásával.

Leányfalusi Vilmos
Forrás: Kalocsai Belvárosi Plébánia / Facebook

Az orgona szintén teljes felújításon esett át, és egy teljes regiszterrel, spanyol trombitával is bővült. Hogy az így megújult, pompás hangszer „mit tud”, azt már a bevonulásra énekelt, „O filii et filiae” kezdetű húsvéti himnusz kíséretében és az utána következő zárlatban is megmutatta az orgonavirtuóz Leányfalusi Vilmos, aki így lényegében születésnapjára kaphatta vissza szeretett játékszerét, hiszen a karnagy épp e napon töltötte be nyolcvanadik évét.

Bábel Balázs érsek a misét az egyházmegye híveiért ajánlotta föl, de köztük őrá gondolt elsőként – mondta a főpásztor, amikor elcsukló hangon köszöntötte Vilmos atyát nyolcvanadik születésnapján. Az ezt követő vastaps után a misén szolgálatot adó Főszékesegyházi Énekkar egy eleve születésnapi köszöntésre szánt kórusművel köszöntötte karnagyát, amelynek előjátékát az ünnepélyes pillanatra szintén meglepetésként érkezett, a karzat alatt fölsorakozott alkalmi fúvószenekar játszotta.

Mivel innen indult muzsikusok teljes generációi kapták meg tőle az első, de örökre rabul ejtő zenei impulzust, így a kalocsai zenésztársadalom hálája nem meglepő.

Ellenben Leányfalusi Vilmos egyik ámulatból a másikba esett, és a meglepetések még ezzel nem is értek véget, hiszen kórusa az este hatos mise után még szülinapi meglepetéspartival is kedveskedett neki, nem is akármilyen ajándékkal!
De erről külön cikkben számolunk be.

Leányfalusi Vilmos

Leányfalusi Vilmos 1937-ben született a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön. Teológiai tanulmányait Szegeden a Hittudományi Főiskolán végezte. 1960-ban Grősz József kalocsai érsek szentelte pappá. Orgonatanulmányit Pécsi Sebestyénnél kezdte, majd Rómában a Pontificio Instituto di Musica Sacrán (Pápai Zeneakadémia) folytatta, és Ferruccio Vignanelli tanítványaként szerezte meg orgonaművészi diplomáját, 1974-ben. Még ebben az évben Pierre Cochereau-nál Nizzában improvizációs kurzuson vett részt. 1968-tól a kalocsai főszékesegyház orgonistája és karnagya. Hangversenyezett Magyarország számos székesegyházában és templomában, Olaszországban, Németországban, Ausztriában és Franciaországban. 1991-ben hanglemezt készített, Francia Orgonaművek címmel. Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott 2012-ben.

(Forrás: Wikipedia)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK