2023. 02. 01. szerda
Ignác
: 390 Ft   : 358 Ft Benzin: 655.9 Ft/l   Dízel: 717.8 Ft/l   Írjon nekünk

Vereséggel rajtolt a KSE II. a tavaszi nyitányon

Tamás Ferenc  |  2018. 03. 28., 19:50

A kilenc csapatos megyei másodosztályú asztalitenisz-csapatbajnokság tavaszi nyitányán az eddig mindössze egy győzelemmel álló mieink a tabellán harmadik soltvadkerti együttest fogadták. A hozzáértő esélylatolgatók biztos vendéggyőzelmet prognosztizáltak, amely a vártnál jóval nehezebben realizálódott a borvárosiak számára.

Az őszi „odavágón” 14–6-os győzelmet aratott a „Matécsa” úgy, hogy mindössze négy egyéni győzelmet szereztünk a tizenhat mérkőzésből, amely jól tükrözte a „megyekettőbe” frissen nevezett KSE és a rutinos pingpongosokból verbuválódott vadkertiek erőkülönbségét.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A március 23-án, pénteken este lejátszott visszavágón azonban majdnem sikerült meglepnünk ellenfelünket, hiszen megdupláztuk „egyes” győzelmeink számát – nyolc meccset is hoztunk -, amely már önmagában is siker a Dusnoki Zoltán vezette mieink számára.

KSE II. – STE Matécsa 9–11
Csapatunk tagjai a következő egyéni eredményeket érték el a tizenhat egyes találkozó során: Dusnoki Zoltán 4/2, Rogács Attila 4/3, Cselik Gyula 4/2, Tóth Csaba 2/1, Diel Tibor 2/0.
Párosban: Cselik/Rogács 2/1, míg a Dusnoki/Tóth duónk 2/0.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 01. 29., 08:24
Január 20-21-én iskolánkat, a Kalocsai Szent István Gimnáziumot képviseltük Kecskeméten, a Neumann János Egyetem által meghirdetett 24 órás logisztikai versenyen. Az Izsáki úti új campuson a logisztikához köthető feladatokat és egy nagy projektfeladatot kellett teljesítenie πz2a nevű csapatunknak, melynek tagjai: Molnár Fruzsina, Rideg Árpád, Vida Zolta - tudtuk meg a portálunknak küldött beszámolóból.
2023. 01. 27., 12:27
A Kamarateremben Cseh Tamás dalait adta elő Papp Róbert, Kalocsa díszpolgára, valamint fia, ifjabb Papp Róbert. Az énekes-gitáros zenéjének egy parafrázisához Papp Róbert dalához Berta-Somogy Lajos írta a dalszöveget, aki prózai szövegek felolvasásával idézte meg Cseh Tamás kivételes egyéniségét.
2023. 01. 26., 08:05
November végén hirdettek nyílt pályázatot a Kossuth Lajos utca 16-18. szám alatti egykori kollégium épületére. A pályázat érvényes ajánlat nélkül zárult. Nem maradtunk le a vásárról. Hasonlóképp sikertelen volt egy Csokonai utcai lakóingatlan értékesítésére kiírt pályázat, amelyet szintén ismét kiírnak.
2023-01-25 16:31:00
A Kalocsa környékén élő képzőművészek több éves hagyományt követve megrendezett tárlathoz ezúttal a Dunatáj Fotókör kiállításra is kapcsolódott. A megnyitón közreműködött és köszöntőt mondott Lakatos György fagottművész, városunk díszpolgára. A kiállítást megnyitotta Budai Viktória művészettörténész, a Schöffer Gyűjtemény vezetője.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 02. 01., 13:27
A tegnapi, házon belüli egyeztetések után ma az intézmények vezetőivel egyeztetnek a Polgármesteri Hivatalban. Még >>>
2023. 02. 01., 08:45
Tíz hónapostól 3 évesig jöhetnek szóba az egészséges kutyusok. Gazdáik február 17-éig, e-mailben küldhetnek ajánlatot a vásárra. Még >>>
2023. 01. 31., 09:09
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy vita során olyan súlyosan bántalmazta a nehezen mozgó, leromlott egészségi állapotú feleségét, hogy 11 bordája eltört. Még >>>
2023. 01. 30., 14:56
Így alakult a Duna és a Tisza vízállása hétfőre a hydroinfo.hu adatai alapján. Még >>>
2023. 01. 30., 10:35
A szívroham és a stroke valószínűsége 40 és 50 százalékkal alacsonyabb volt azok körében, akik ennyit gyalogoltak. Még >>>
2023. 01. 29., 17:35
Minden olyan rövid időn belül történt, hogy a két pilótának esélye sem volt a katapultálás folyamatának beindítására. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK