Itt találod az összes cikket a „Borbola Péter” témában!
Megtörténtek az első határozott lépések a kalocsai önkormányzat balatoni üdülőjének rendbehozatalára. Az első helyszíni szemlén lakossági érdeklődők is részt vettek, sőt egyből munkához is láttak. Folytatás: hamarosan!
A kalocsai önkormányzat Zamárdiban található üdülőjének helyreállításáért és az eladástól való megmentéséért küzdő csoport megalakulását kezdeményező képviselőhöz külsősök is csatlakozhatnak keddi helyszíni szemléjére.
A polgármester eladná, több képviselő viszont inkább a kalocsai tanulóifjúság szolgálatában tartaná meg az eddig többnyire a Szent István Gimnázium diákjainak táboroztatását szolgáló nyaralót. A hozzájuk csatlakozó civilekkel közös fórumon több konstruktív javaslat hangzott el.
Személyeskedő megjegyzésektől sem épp mentes polgármesteri tájékoztatójában a kalocsai képviselő-testület múlt csütörtöki ülése végén arról tájékoztatott dr. Bagó Zoltán, hogy rendkívül rossz véleménnyel van Font Sándor képviselői munkájáról. Ám nem fogalmazott ilyen diplomatikusan. Később egy tévedése okán szerkesztőségünket is hírbe hozta.
A május 16-ai testületi ülés furcsa közjátékkal indult. A Fidesz-frakció vezetője napirend előtti felszólalásra jelentkezett, ám alig néhány mondat után a polgármester megvonta tőle a szót. A több miniszternek elküldött levél közzététele miatt Bagó Zoltán feljelentés tesz.
A többek közt a szépkorúak ünnepi juttatását szabályozó szociális rendeletnek az évi kétszeri, 5.000 forintos ajándékpénzt megszüntető döntés vitája során Simon Zoltán képviselő fogalmazott meg ellenérveket, az ülést követően Borbola Péter képviselő kommentálta a döntést.
A közösségi médiában Fidesz-pártiságáról ismert felhasználó vakon megbízott a pártban, de nem kellett volna (vagy mégis?). Amikor nemsokára rájött a turpisságra, már késő volt…
A kalocsai polgármestert Borbola Péternek, a kalocsai Fidesz-frakció vezetőjének Versenyképes Járások Programmal összefüggő konzorcium megalapításáról hozott határozat vitája kapcsán elmondott hozzászólása késztette színvallásra.
Mit akar eladni a kalocsai önkormányzat? A tervezett vagyonértékesítéssel kapcsolatban Borbola Péter képviselő, a Fidesz frakcióvezetője kért konkrétumokat a költségvetés vitája előtt.
A kalocsai Fidesz-frakció megalakulását a megválasztott frakcióvezető jelentette be a legutóbbi testületi ülésen.
Kalocsán valamennyi képviselő-jelöltet állító párt és szervezet, illetve képviselői csoport egy-egy képviselővel, továbbá külsős taggal vesz részt a Pénzügyi, Vagyonellenőrzési és Közbeszerzési Bizottság munkájában.
A kóstolással egybekötött főzőverseny több mint negyedszázados múltja, a szervezők és a résztvevők elkötelezettsége idén is azt igazolta, hogy hungarikumunk, híres fűszernövényünk ünnepe egyben a magyar gasztronómia, a magyar paprikás ételek ünnepnapja is.
Már hagyomány városunkban, hogy az országos TeSzedd! akcióhoz itt is csatlakoznak önkéntesek, hogy főképp a forgalmasabb közterületeket megtisztítsák a széthajigált szeméttől. A várostakarító akció a múlt héten zajlott, minden városrészre kiterjedően.
Az esküt tett két személy bizottsági munkáját külsős bizottsági tagként, tehát nem a képviselő-testület tagjaként végzi majd.
Kalocsa és Kúla között 14 évvel ezelőtt jött létre testvérvárosi kapcsolat, azóta rendszeresen látogatják egymás rendezvényeit. Múlt hétvégén a tizenhatodik alkalommal megrendezett Kúlai Hagyományőrző Napokon kaptak bemutatkozási lehetőséget Kalocsa néptáncosai és alkotóművészei.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.