2026. 09. 07. hétfő
Regina
: 364 Ft   : 313 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

„A börtöncellában is ott van Isten” – Érseki szentmise a börtön fogvatartottjainak

Illés György Cinó  |  2016. 12. 21., 09:05

Kedd délután három órai kezdettel celebrált szentmisét dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek a Kalocsai Fegyház és Börtön kápolnájában a büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjainak számára. A szentmisén az érsek Isten mindig velünk való voltának, mindenütt jelenlévőségének örömhírét hozta a fogvatartottaknak, akik közül három főt a bérmálás szentségében is részesített.

A börtönben a vallásgyakorlás szabad. Ennek megfelelően az összes történelmi egyház és számos újabb keletű, kisebb felekezet tart rendszeres hitéleti alkalmakat az intézményben – tudtuk meg. A fogvatartottak közt van, aki odabent találta meg az utat Istenhez, van, aki korábbi vallásgyakorló életét folytatja a zárt világban is, és van, aki odakintről hozott hitbéli alapbeállítódását itt mélyítette el, s vált rendszeres vallásgyakorlóvá, vagy vett föl szentségeket – ez történt a mostani alkalommal is, amikor a szentmise bemutatásánál segédkező

dr. Mészáros István börtönlelkész javaslatára az ünnepi mise keretében részesülhetett a bérmálás szentségében három elítélt.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Sőt, a vallásgyakorlók közt olyan is akad, aki nem kötődik egyik felekezethez sem, de intellektuális feltöltődést, emberi közösséget, jó szót keresve, és világnézetének építésére szinte minden lehetőséget megragad, amikor a hitélet gyakorlására nyílik mód, bármely felekezet kebelében.

Szentbeszédében dr. Bábel Balázs más magvas gondolatok közt azt a vigasztaló üzenetet hozta el a börtön lakóinak, hogy Isten mindig mindenütt velünk van, ha befogadjuk Őt a szívünkbe. Tér és idő fölött áll, attól függetlenül létezik, ha nem így volna, a szigorúan őrzött börtönbe talán be sem tudna jutni. De az Őt elfogadó emberek lelkén keresztül a börtöncellában is ott van, nem hagyja magára az őt keresőket. Istent csak elhagyni lehet, de Ő sohasem hagyja el hozzá fordulókat.

A mise során nyoma sem volt a rutinszerűségnek, fásultságnak, félszívűségnek. A hívek ajkáról fölhangzó imák és énekek is mély átélésről, azonosulásról tanúskodtak, és az érseki prédikáció is szinte kézzel fogható vibrálást, az arcokra is kiülő érzelmeket váltott ki a hallgatóságból.
Nem véletlen, hogy dr. Bábel Balázs, immár hagyományosan, fontos pasztorációs területének tekinti a börtönt, ahová kalocsai székfoglalása óta rendszeresen ellátogat, hogy misét mutasson be a fogvatartottak előtt, és – amint megtudtuk – még egyetlen karácsony közeledtével sem mulasztotta el, hogy vigaszt hozzon a börtön lakóinak az evangélium örömhírével.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A dr. Mészáros István és Fülöp Ernő belvárosi plébános segédletével bemutatott szentmisén a börtön kórusa nyújtott zenei szolgálatot az orgonán is közreműködő Eperjesi György kántor, bv. százados karvezetésével.
Az alkalmon meghívott vendégként részt vettek a fegyveres testületek és az igazságszolgáltatási társszervek képviselői is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 04., 13:24
Balesetveszélyes, elszáradt ágak miatt ideiglenesen nem használhatók az Érsekkert szabadtéri fitneszgépei. A veszélyes ágak eltávolítását hétfőre tervezik. Még >>>
2026. 09. 04., 10:40
Felújítási munkálatok kezdődtek a kalocsai Kubikus park játszóterén. Még >>>
2026. 09. 04., 10:26
A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy nemzetközi pénzmosási ügy irányítójához jutottak el, akit a brit hatóságok elfogatóparancs alapján Angliában elfogtak. Még >>>
2026. 09. 03., 11:39
Újabb adathalász üzenetekkel próbálják megtéveszteni az adózókat a csalók – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Még >>>
2026. 09. 03., 10:34
Jelentős időjárás-változás körvonalazódik a jövő hét közepére: a modellfutások többsége szerint északnyugat felől egy többközéppontú frontrendszer érkezhet, amely véget vethet a jelenlegi nyárias időnek. Még >>>
2026. 09. 03., 09:49
Négy napon át a szakmai kapcsolatok, a tapasztalatcsere és mindenekelőtt a barátság állt a középpontban Kalocsán. Az IPA MSZ Kalocsai Szervezete Szlovákiából, Szlovéniából, Lengyelországból, Németországból, Szerbiából és Csehországból érkező nemzetközi partnereit látta vendégül. Még >>>
2026. 09. 02., 09:39
A tanévkezdés miatt fokozott figyelemre és türelemre kéri a közlekedőket a rendőrség. Az elmúlt héten 64, rendőri intézkedést igénylő baleset történt Bács-Kiskun megyében. Még >>>
2026. 09. 01., 10:41
Városszerte megkezdődtek az útburkolati jelek felfestési munkálatai Kalocsán. A munkavégzés miatt a városban közlekedőktől fokozott figyelmet és körültekintést, valamint türelmet kérnek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK