Itt találod az összes cikket a „Advent” témában!
Idén az érsekséggel közösen a Szentháromság téren díszítik föl Kalocsa fenyőfáját, az adventi koszorú és a Betlehem is ott kap helyet.
Az akcióban idén 21 különböző helyszín fogadta örökbe a Mosolygömböt, és minden adventi vasárnap a Sétálóutcában gyűjtötték az adományokat.
A szeretet gyertyájának meggyújtása alkalmából köszöntőt dr. Filvig Géza polgármester, áldást Fülöp Ernő apát-kanonok mondott. Műsort a Nagyasszonyunk Katolikus Iskola énekkara, a Kalocsa Kamarakórus és a Mezei Virágok Népdalkör adott.
Vasárnap délután felgyulladt a harmadik adventi gyertya, az öröm gyertyája a Sétálóutcában található koszorún.
Az Octopus Egyesület szervezésében megvalósuló I. Adventi Kultúrpiac garantáltan meghozta az ünnepvárás hangulatát, amelyet a forralt bor és tea mellett a Country Road zenekar néhány tagja varázsolt a piac területére.
Az Adventi Kultúrpiac alkalmából könyvvásár és tárlatvezetés várja az érdeklődőket a Kalocsai Kortárs Művészeti Klubban.
Már hagyomány városunkban, hogy a második adventi gyertyagyújtáson – Szent Miklós ünnepére tekintettel a motoros Mikulások hoznak ajándékot a gyerekeknek. Beszédet mondott Csupor Zsolt Jánosné, áldást osztott Farkas Sándor evangélikus lelkész.
Az ünnepség végén a gyermekosztályról érkező legkisebbek elhelyezték kívánságaikat a kórház karácsonyfáján.
Megtelt a Sétálóutca az idei advent első gyertyagyújtó alkalmára. Köszöntőt mondott: Papp Róbert, áldást osztott: Gera-Csontos Hajnalka református lelkipásztor. A Liszt Ferenc AMI énekes növendékeinek műsoráról videós ízelítőt hoztunk!
Kalocsa Város Önkormányzata és Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány az idei évben ismét útjára indítja a Mosolygömböt.
A nagyszámú ismerős arc arról árulkodott, hogy sokan tartották fontosnak, hogy az első gyertyagyújtástól a negyedikig részesei legyenek a bensőséges hangulatú, szívet-lelket gyönyörködtető eseménynek.
A harmadik adventi gyertyagyújtó ünnepen beszédet mondott Pécsi Vivien önkormányzati képviselő és Farkas Sándor evangélikus lelkész. Az ünnep fényét a Szent Efrém Férfikar emelte. A koncertet a zord, szeles idő miatt a színházban tartották meg.
A második gyertyát meggyújtotta és köszöntőt mondott: dr. Grabarits István és Bálint Miklós. Az ünnep fényét a Kalocsa kamarakórus koncertje emelte.
A csepergő eső ellenére sokan gyűltek össze a Sétálóutcában vasárnap délután, az első adventi gyertya meggyújtására szervezett ünnepségen. A koncertet viszont már a színházban tartották.
Kalocsa Város Önkormányzata és Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány az idei évben ismét útjára indítja a Mosolygömböt, amellyel a cél továbbra is az, hogy városunk nehéz sorsú gyermekei számára tegyük boldogabbá az ünnepeket!
Kalocsán az „Ünnep a várakozás jegyében” szlogennel jellemzett időszakban minden korábbinál sokszínűbb és egyedibb adventi és karácsonyi programok közül választhatunk. Az ünnepvárást és magát az ünnepet tíz helyszínen összesen 33 műsor, koncert, attrakció teszi emlékezetessé, természetesen az adott napon érvényes járványügyi követelményeknek megfelelően.
A negyedik, a szeretet gyertyája is kigyulladt a sétálóutcában. Az erre, valamint a harmadik alkalomra készült videót – betlehemes játékkal fűszerezve – ebben a cikkünkben láthatják!
Idén 7 új helyre került adventi dekoráció. Legbüszkébbek a város sétálóutcájára lehetünk, az egész sétáló rész gyönyörű fényben pompázik. Itt található a betlehemi jászol és az új adventi koszorú is.
Az ünnep, csakugyan ünnep lesz, és figyelemmel fordulhatunk egymáshoz, amelyet mindannyiunk megérdemel. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak.
Sajnos ebben az évben nem gyűlhetünk össze a szokott módon a sétálóutcában, a város karácsonyfája körül, nem vehetünk részt ezeken a szívmelengető alkalmakon személyesen. Mégis részesülhetünk az adventi várakozás eseményeiből, az internet közvetítésével.
A Tóth Mike utcában csütörtökön vágták ki, a sétálóutcában pénteken állították föl a város karácsonyfáját. A látványos művelet legizgalmasabb pillanatait videóra vettük.
A koronavírus-járvány okán elrendelt rendezvénytilalom miatt nem lehet a megszokott módon megtartani a Kalocsán már hagyományos adventi gyertyagyújtó alkalmakat. A bensőséges alkalmakról így sem maradunk le: a polgármester közösségi médiás oldalán, a városi televízión és portálunkon is megtekinthetjük – a Művelődési Központ illetékeseinek tájékoztatása.
Huszonnégy csapat mérte össze humán, nyelvi, természettudományos tudását és kreatív képességét.
Az évszakhoz képest enyhe időben sokan vettek részt a vasárnap tartott, harmadik gyertyagyújtó ünnepségen.
A legutóbbi vasárnapon is irodalmi bevezető után énekszóval, és ezúttal a református egyház lelkésze beszédének, majd a veracruzos Kiss házaspár énekes-verses műsorának meghallgatásával telt az úrjöveti várakozás a sétálóutcában. Aki lemaradt, videós ízelítőnkkel pótolhatja. Az alkalomra ezúttal motoron érkezett a Mikulás. Nem is egy!
Az eseményre 13 nyitott pincével, finom borokkal, házi finomságokkal, hajósi vendégszeretettel várják az érdeklődőket.
Vasárnap délután fél ötkor kezdődött a gyertyagyújtó ünnepély, amelynek fényét – a Bálint Miklós lelkész által meggyújtott első gyertyán és a díszkivilágításon túl – a Liszt Ferenc AMI ének szakos növendékei emelték. Produkcióikból videós ízelítőt hoztunk.
Minden vasárnapi gyertyagyújtás alkalmával zenés műsorral készülnek a szervezők – írásunkban sorra vesszük, hogy kikkel hangolódhatunk a szeretet ünnepére, hétről hétre!
A november 26-tól december 16-ig vándorló Mosolygömbbe összesen 462.985 forintot gyűjtöttek össze az adakozók, amelyet 72 hátrányos helyzetű gyermek karácsonyi ajándékára fordítottak.
Kalocsán, a sétálóutcában fellobbant a negyedik láng is a város adventi koszorúján vasárnap délután. Ezt halászlészentelés, majd kóstolás követte. Zárásként a közönség a Brassdance zenekar Szwing karácsony című műsorával hangolódhatott a közelgő ünnepre.
A délszláv népzene legfőbb hazai letéteményesei adtak nagy sikerű koncertet tegnap a színházban, előtte a Ruzsice Horvát Énekkar adta elő dalcsokrát. VIDEÓVAL!
Olyan műhelytitkot tudhatunk meg, amire eddig senki nem gondolt volna! Mindezt abból a videóból, amit tegnap az adventi gyertyagyújtás utáni hagyományteremtő nemzetiségi vendégtátás megörökítésére forgattunk: a roma, a horvát és a német kisebbségi önkormányzat jellegzetes ételeit kóstolhatták az érdeklődők a városi önkormányzat főzte forralt bor és tea mellé.
Tegnap folytatódott az adventi gyertyagyújtás hagyománya: a harmadik gyertya Halasi László hartai evangélikus lelkész köszöntőjével lobbant föl a sétálóutcában, ahol több százan gyűltek össze – később őket a roma, a horvát és a német kisebbségi önkormányzat jellegzetes ételeikkel vendégelték meg, a gyertyagyújtás előtt a hajósi gombos harmonikások muzsikáltak. A program a színházban délszláv népzenével folytatódott.
Miskén a szökőkút nagy fantáziával gyönyörű adventi koszorúvá változott.
A második adventi hétvégén, december 9-én felgyulladt a következő gyertya a város adventi koszorúján. Az ünnepi fényárban úszó sétálóutca és a veteránmotoros mikulások szép számú érdeklődőt vonzottak az ünnepségre, ahol ezúttal Magyar Pünkösdi Egyház Kalocsai Gyülekezete adott adventi műsort.
Közös gyertyagyújtással, a református gyülekezet műsorával és Gera-Csontos Hajnalka lelkipásztor ünnepi jókívánságaival megkezdődött az adventi időszak Kalocsán. A sétálóutca fényárba borult, és így is marad egészen vízkeresztig.
Nem túlzott az intézmény vezetője, amikor azt mondta, hogy decemberben szinte minden nap lesz valamilyen program karácsonyig!
A hajósi pincegazdák ismét borkóstolóra hívnak minden borkedvelőt december 8-án. Ekkor rendezik meg a már hagyományosnak mondható Adventi Pincenyitogatót a Hajósi Pincefaluban, megünnepelve az egész éves munkát, melynek eredményeként finomabbnál finomabb borok kerültek a pincékbe.
Advent negyedik vasárnapja idén egybeesett a szentestével, ezért a közös városi adventi gyertyagyújtást szombaton tartották a sétálóutcában. Ezen az estén dr. Mészáros István templomigazgató gondolatébresztő köszöntőjét hallhatták a megjelentek, akik közös imádságot és karácsonyi lézershow-t követően térhettek haza ünnepelni.
A vasárnap alkonyat után a sétálóutcában tartott ünnepségen Balasi László evangélikus lelkész mondott ünnepi beszédet, és ő gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját dr. Magóné Tóth Gyöngyi köszöntő szavalata után, majd a Liszt AMI magánénekes növendékei szórakoztatták az egybegyűlteket.
A Magyar Pünkösdi Egyház Kalocsai gyülekezete szolgált műsorral Advent második vasárnapján, bronzvasárnapon a sétálóutcai gyertyagyújtás mellé. Énekes összeállításaikon kívül egy diszpécser és egy őszintén szeretetre vágyó ügyfél között zajló képzeletbeli párbeszédet is előadtak: installálták a szeretet programot. A telepítés lépései kezdő felhasználóknak is egyszerűek, még karácsony előtt érdemes beszerezni a programot!
Mozgalmasan teltek az első adventi vasárnap előtti napok a kalocsai kórház Gyermekosztályán – de ezt ezúttal senki sem bánta!
December 2-án, havazással kezdődött advent, a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A sétálóutcába újra nyüzsgés és ünnepi fények költöztek, barátságos motoros Mikulások szaloncukorral, az önkormányzat munkatársai adománygyűjtéssel, jó tett helyébe forralt borral, teával és zsíros kenyérrel kedveskedtek az ünneplőknek.
A városi programokért felelős Kulturális Központ és Könyvtár már néhány felhívást közzétett – íme!
Advent utolsó hétvégéjén, a szombat esti mise után kedveskedett közönségének karácsonyi dallamokkal a Betlenné Dajkó Ágnes vezette fúvós együttes. A koncert során meglepetésként a templom orgonájának hangja is fölcsendült.
A Kalocsai Fegyház és Börtön kápolnájában kedden Bábel Balázs érsek celebrált szentmisét, annak keretében rabokat is bérmált a közelgő ünnep kapcsán. A börtön énekkarának zenei szolgálatával zajlott szentmisén meghívott vendégekként megjelentek a fegyveres testületek és az igazságszolgáltatási társszervek képviselői is.
Keresztelő Szent Jánost és egy, a Mennyekből alászálló angyalt jelképez advent negyedik, utolsó gyertyája, amelyet az Eperföldi Általános Iskola küldöttsége gyújtott meg, a műsort is ők adták, plusz volt egy meglepetés is.
A kalocsaiak hagyományos, közös gyertyagyújtásának múlt vasárnapi alkalmával az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) gondozottjainak műsora melengette meg az ünnepekre hangolódó szíveket.
Dübörgő motorok, piros sapkás sofőrök, zsíros kenyér meleg teával, forralt borral, ingyen ölelés és persze örömteli ünnepi hangulat várta december 4-én vasárnap kora este a második közös gyertyagyújtásra érkezőket a sétálóutcában.
Családok, barátok, kisebb és nagyobb közösségek látogattak ki vasárnap délután a sétálóutcába, ahol a közös ünnepváró eseményt immár nyolcadik alkalommal szervezte meg a város önkormányzata. Az érdeklődők létszáma ez alkalommal is arra utalt: a kalocsaiaknak igényük van az ilyen alkalmakra.
Advent első vasárnapja az idén november utolsó vasárnapjára, 27-ére esik. Az első adventi vasárnappal veszi kezdetét a karácsonyra való lelki felkészülés. Kalocsán minden adventi vasárnapon 16:30-tól kezdődik a sétálóutcai közös ünneplés.
December 20-án, vasárnap a megszokott fél öt órai kezdettel tartották az idei advent utolsó gyertyagyújtó ünnepélyét.
Már a harmadik adventi gyertya lángja is ég a sétálóutcai nagy koszorún. Örömvasárnap a Magyar Pünkösdi Egyház Kalocsai Gyülekezete közreműködésével hangolódhatott a kalocsai lakosság a közelgő ünnepekre.
A vasárnap esti, Szent Miklós napján tartott ünnepi érseki mise keretében Bábel Balázs megszentelte az idei pálinkatermést.
Az ünnep tiszteletére 46 motor parkolt be a sétálóutcába, ahol a fél ötkor kezdődött kulturális műsor után immár a második adventi gyertya fénye is felragyogott.
Advent első vasárnapján ünnepi díszkivilágításba öltözött a sétálóutca, és felragyogott az első gyertya lángja a város adventi koszorúján.
November 29-e már advent első vasárnapja. Ezen a napon hagyományosan a kalocsai sétálóutcában felállított karácsonyfa mellett is fellobban az adventi koszorú első gyertyájának lángja, és ezzel egy időben az utca díszkivilágítása is felragyog.