2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Bárhol, bármelyik pillanatban összeomolhat a kalocsai ivóvízhálózat – A veszélyt a Verseny és Munkácsy utca kálváriája reprezentálja

Zsiga Ferenc  |  2018. 09. 02., 13:28

Az elmúlt hetek rekkenő kánikulájában vezetékes víz nélkül meglenni, tegyük hozzá mindjárt, Kalocsán, több napon át, több, egymást követő alkalommal, például a Verseny utcában, embert és állatot próbára tevő állapot. Az eset nem egyedi, a hiba rendszerszintű, ám a szakemberek hiába kongatják évek óta a vészharangot. Kalocsán egyetlen fillérrel nem nőtt az ivóvízhálózat felújítására fordítható összeg, az továbbra is évi 800 ezer (!) forint. Ezt fizeti be a víziközmű szolgáltató rendszerhasználati díjként az önkormányzatnak. Ez még egy meghibásodott szivattyú javítására sem elég, nemhogy egy csak Kalocsán 126 kilométer hosszú, nagyobb részben elöregedett ivóvízhálózat legalább szakaszonkénti cseréjére. Marad a toldozás, foldozás, holott a hibát feltáró vízművesek közvetlen közelről látják, hogy szinte rostát foltoznak, a csőhálózatot az utca teljes hosszában cserélni kellene. Felújítási keret nélkül nem marad más, mint az, ami május óta például a Verseny és a szomszédos Munkácsy utcában: egyik helyen elhárítják a hibát, majd a második, harmadik napon, ugyanabban az utcában, máshol, megint ássák a gödröt, megint javítanak. Május 22-e óta pénteken ötödször, szinte menetrendszerűen vonult a vízmű a Verseny utcába, a 4 bár nyomással tóduló víz hol szökőkút szerűen, hol krátereket képezve rombolja a környezetet. Közben persze egy csepp víz nem sok, annyi nem jön a csapokból. Az utca lakói már nem csupán az éltető víz hiánya, de a föld alól feltörő víz romboló hatása miatt is aggódhatnak. A szűk utcában komoly esély van arra, hogy a közel 60 éves vízvezeték gyakori, 10-100 méterenkénti törései nyomán a talaj a házak alapjai alatt is átázott. Példa erre a betonút, ami beszakadt az alatta lévő kráter következtében.

Vízcsőtörés a Verseny utcában, 2018. május 22.

A Verseny és Munkácsy utcában járva, az elkeseredett, indulatos embereket hallgatva a tehetetlen düh ránk és azokra is hamar átragadt, akiknek az útlezárás miatt meg kellett fordulniuk, hogy a Foktői út irányába tudják folytatni az útjukat. A sáros árkok, hepehupás térburkolatok, de leginkább az újabb vízhiány miatt dühös utcabeliek ennek ellenére jó szívvel beszéltek a hiba elhárításán dolgozó, szinte már jó ismerősnek számító vízművesekről. A szakemberek megértő szavakkal és gyors munkavégzésükkel próbálják csillapítani az általános felháborodást.

Vízcsőtörés a Verseny utcában, 2018. augusztus 18.

Szigeti Attila, a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. műszaki igazgatója első kicsengésre felveszi a telefont, majd amikor a Verseny utcában kialakult helyzetről kérdezem, kicsit sóhajt, majd a mérnök ember alaposságával kezd a probléma feltárásába.

Vízcsőtörés a Verseny utcában, 2018. augusztus 18.

– A Verseny utca lakóitól elnézést kérünk, de tudniuk kell, hogy a lehetőségeink határain belül mindent megteszünk, hogy az ott immár folyamatosan jelentkező csőtöréseket elhárítsuk, a munkálatok elvégzése után az útburkolatot, járdát, térburkolatokat helyreállítsuk. Az utca állatorvosi lónak számít abban az értelemben, hogy rámutat azokra az anomáliákra, amelyeket javarészt a közel 60 éve, Kalocsán az 1960-as évek elején lefektetett és azóta használt azbesztcement (ac) csövek, illetve ezek cseréjének az elmaradása okoz. A probléma összetett, de talán érdemes onnan megközelíteni, hogy a víziközmű hálózat felújítására nem képződik alap, ilyen rubrika gyakorlatilag nincs a szolgáltató tevékenységet elemző kimutatásban. Maga az ivóvízhálózat az önkormányzat tulajdonában van, szolgáltatóként rendszerhasználati díjat fizetünk, de ennek összege évente úgy 800 ezer forint. Ez az összeg még a Barákai vízbázis egy elromlott szivattyújának a megjavítására sem elég, nemhogy a hálózat legalább szakaszonkénti cseréjére.
Miközben Kalocsán az ivóvíz köbméterenkénti ára 155 forint, addig Kiskunhalason 286 forint és ebből 100 forint a felújításra szánt összeg. Ám 2011 óta a víz köbméterenkénti árát jogszabály alapján nem lehet emelni, a vízdíj tehát az akkor érvényes áron van befagyasztva. Amint az köztudott, ezen felül az egyes fogyasztó a rezsicsökkentés keretében 10 százalékos díjfizetési kedvezményben részesül. Az önkormányzatok zöme, így a kalocsai önkormányzat sem képez alapot a víziközmű-hálózat felújítására, ezért költséghely híján minden problémát a hibaelhárításra szánt keretből kell megoldanunk.

Vízcsőtörés a Verseny utcában, 2018. augusztus 27.


A hibaelhárításra szánt összeg azonban nem ad lehetőséget arra, hogy bármennyire is indokolt, egy teljes utca, például a kalocsai Verseny utca elöregedett hálózatát újra cseréljük.

Marad tehát lehetőségként az akut hibaelhárítás – magyarázta Szigeti Attila.

A műszaki igazgató azzal folytatta: az újabban épült városrészekben, mint például a Kertvárosban ilyen problémák kevésbé vannak, hiszen ott legfeljebb 30 éves és korszerűbb anyagok felhasználásával épült ki az ivóvízhálózat. – Figyelemmel arra, hogy a 60-70-es években épült ac hálózat problémája országos és rendszerszintű, kollégáimmal abban bízunk, hogy a megoldást is ennek megfelelően dolgozza ki az arra illetékes szaktárca – mondta portálunknak Szigeti Attila, a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. műszaki igazgatója.

Vízcsőtörés a Verseny utcában, 2018. augusztus 31.


Kalocsa országosan, de a járásban is élen járt a vezetékes ivóvízhálózat kiépítésében, ami az 1960-as évek elején megtörtént. A Kalocsát és környékét ellátó ivóvízhálózat vízbázisát a Barákai vízműtelep kútjai képezik. A kistérségi vízmű 15 település ellátását biztosítja, melyek közül Kalocsa a legnagyobb fogyasztó. A településen a víznyomást az Érsekkertben elhelyezett víztorony, valamint vészhelyzet esetén a vízműtelepen található tárolómedencék biztosítják. A hálózati nyomás megfelelő. A kistérséget és a várost ellátó gerincvezeték-hálózat Kalocsa belterületén halad keresztül. A hálózat vegyes rendszerű, kör- és ágvezetékek alkotják. Kalocsán a háztartásoknak szolgáltatott víz mennyisége évi 630 ezer köbméter fölött van, az ivóvízhálózat hossza 126 kilométer.

Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK