Hagyományőrzés és közösségépítés – Kovács László fazekasmester szakmai tábora

Múlt héten zajlott Kovács László fazekasműhelyében a hagyományos nyári fazekas szakmai tábor. A fővárosból, de mégy Nyírségből is érkeztek érdeklődők a magas szakmai színvonal mellett jó társaságot, a mester személyén keresztül a szakmai berkeken jóval túlnyúló ismeretségeket is ígérő találkozóra, amelyre van, aki évről-évre visszajár.

Kovács László tudatosan a nyolcvanas évek óta fejleszti, bővíti műhelyét, egyebek mellett a saját igényeinél jóval túlmenő számú, és fajta kemencét épített, amelyek közt több ősi mintára, például a kelta-kori fazekasságban használt kemence rekonstrukciójával készült. A résztvevők sokféle hagyományos technikával, technológiával, mesterfogásokkal ismerkednek, de az ismeretátadás kölcsönös, mindig a mester is tanul valamit a tanítványoktól, amint Kovács László elmondta portálunknak, amikor múlt csütörtökön – a tábor egy közönséges hétköznapjának késő délutánján fölkerestük műhelyét.

Nem csak szakmai közösség

– A lényeg a közösségteremtés, szakmai közösségépítés. Egymástól tanulunk, mindenkit inspirál a másik tudása. De nem csak szakmai, általában az emberi kapcsolatok építése is fontos. Mindig próbálok összegyűjteni, egymással megismertetni étékes embereket. Hiszek benne, hogy ezekből a kapcsolatokból mindig kialakul valami jó. Ez a fazekas táborra is igaz, de természetesen ott a szakmára esik a hangsúly. A táborba hivatásos kollégák is jönnek, így én is mindig tanulok tőlük, de ők mégiscsak azért jönnek ide, hogy a műhelyből valamiféle tudást elvigyenek.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Staféta

Mindig itt van a fiatalság is, a föltörekvő generációt most Sánta Marci képviseli. Ő Lakitelekről jött, és még hat éve ismertem meg, egy gyerektáborban. Úgyhogy nála korán jött ez a szakai érdeklődés. Az óta már leérettségizett Kecskeméten, a piaristáknál, méghozzá kitűnőre. De közben a szakmai elhivatottsága megmaradt, sőt erősödött, és úgy látom, ő az a fajta szakmai tehetség, amilyen száz évben egyszer születik. Már most nagyon érti, hogy az afféle alkotó munka, amit mi csinálunk, miből áll. Nagyon ügyesen áll hozzá.

Vegyes mezőny

Vannak abszolút amatőrök is, akik tiszta lelkesedésből űzik a mesterséget, például Marika, aki már második éve van itt, és egy Eger melletti kis faluból érkezett. Vele is egy táborban ismerkedtünk meg néhány éve Lakiteleken. Budapestről jött Timi, Ildikó pedig eredendően Erdélyből jött, de ő is Pesten dolgozik egy informatikus cégnél. Jönnek szakmai körökből is, például Elvira már harminc éve kerámiával foglalkozik, és itt van egy volt tanítványom is Hajdúböszörményből. Timi egy képzőművészeti iskolában fazekasságot oktat, ő is itt szerez friss ismereteket és gyűjt inspirációt munkájához, és elkíséri Laci, a férje is. Így összesen 7-8 fős csapat szokott összejönni. A létszám nem túl nagy, de így legalább több figyelem jut egymásra.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

33 éves építkezés

– Tudatosan építem ezt a műhelyt lépésről lépésre már ’83 óta, főleg azzal a céllal, hogy itt a különféle hagyományos technológiákat be tudjam mutatni az érdeklődőknek. Négy évvel később, ’87-ben volt az első tábor, amikorra sikerült kicsit meggyökereznem itt, ’92-ben tartottam az első országos nagytábort, a következő évben már nemzetközi tábor volt. Most is vártunk egy résztvevőt, Elvira egy barátját Peruból, de sajnos ő végül családi okból nem tudott eljönni. Ő készítette ezt a szép kerámiát a keceli fazekas találkozónkon – mutat egy nagy korsót a mester, majd hozzáteszi, hogy a perui kollégával a nyíregyházi fazekas táborban tavaly egy perui mintára készült, hagyományos kemencét is építettek, és abban együtt égettek.

„Minek ide nyolc kemence?”

Kérdésünkre, hogy ilyen egzotikus kemencével is büszkélkedhet-e a műhely, Kovács László meglepő dolgot válaszol:
– Perui kemencével nem, de az összes udvari kemencém kelta típusú kemence. Vagyis helyileg nem, de időben távoli, viszont az elve amannak is ugyanaz.
Ez a műhely az ország egyik legjobban fölszerelt fazekasműhelye, abban az értelemben, hogy itt minden olyan technológia megtalálható, amely Magyarországon előfordulhat. Ezt tudatosan építettem ki így, és sokan ezért is jönnek ide, mert itt sokféle technikát kipróbálhatnak, főleg, ami az égetést illeti.

Nekem nyolc kemencém van. Minek ide nyolc kemence? Nekem nem kell ennyi. De ez a nyolcféle típusú kemence nyolc félét tud! Ahol én tanultam a szakmát, az is egy nagy műhely volt. Nem ilyen jól fölszerelt, de az is nagy műhelynek számított, és ott láttam, hogy hogyan nevelik az inasokat, hogyan adják át a tudást a tapasztalt mesterek, és ez valahogy rám ragadt. Bennem maradt, hogy át kell adni a szakmát, és ehhez jól fölszerelt műhely kell – ecseteli a szakmai körökben országosan, sőt, határon túl is ismert műhely történetét Kovács László.

Raku és karcagi

Közben a sarokban egy asztal mellett ketten beszélgetnek, megszólítom őket: Megkérdezem, honnan jöttek, hogyan értesültek a táborról. Egyikük, Elvira beszédesebbnek bizonyul.
Mi igazából rakuzni jöttünk, a raku technika érdekel – kezdi mondandóját mindkettejük nevében Elvira.

– Pont ma volt égetés, és nagyon szépen alakultak a színek, aminek nagyon örülök, mert ezt a technikát épp a változatos, átmenetes színek teszik izgalmassá. A saját történetemre térve, Nyíregyházáról jöttem harmadmagammal. Laciékkal három éve egy pályázat keretében munkatársak is voltunk, együtt építettünk egy római kori mintára készült kemencét. A csapat egyik tagja az Eindhoveni Múzeumban már korábban épített egy ilyent, annak alapján készült a kemencénk. Egyik évben megépítettük, másik évben kipróbáltuk, a következő évben, tavaly pedig a karcagi kerámiával, fazekassággal ismerkedtünk, megnéztük a Karcagi Múzeum ilyen vonatkozású leletanyagát is. Idén aztán a gyakorlatban is megismerkedtünk vele, készítettünk tálakat karcagi mintára, díszítési módokat tanultunk, persze mindezt a rakuzás mellett – sorolja a tanterv pontjait Elvira.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

„Most is úgy éreztem, hogy mi semmit nem tudunk”

– Ennek a tábornak harmadik éve vagyunk résztvevői nyíregyházi társaimmal együtt, de Lacival már sokkal régebb óta ismerjük egymást, minden évben találkozunk a Mesterségek Ünnepén és Kecelen a fazekas találkozón is – mondja Elvira, majd a jövőbeni terveiről is szól:
– Jövőre is szeretnénk közös táborozást szervezni, meg azután is, mert annak ellenére, hogy fazekasok vagyunk, hiába tanultam a szakma alapjait harminc éve, néha úgy érzem, és most is úgy éreztem, hogy mi semmit nem tudunk – mondja szerényen Elvira, majd elvegyülünk a társaságban, akik épp a pince építészeti megoldásainak szemlézéséből érkeznek, teljesen indokolt jókedvvel.

Mesterségek, mesteremberek és a sport nagy találkozása

A csapatot ekkor már nem csak a fazekas tábor lakói alkotják, hanem erősítésként megérkeztek a Nagytemplomot építő brigád szakemberei is, akik szintén kétkezi mesteremberek lévén könnyen szót értenek egymással.

Természetesen a program ekkor már nem szakmai: lázasan folynak az esti EB elődöntőhöz szükséges előkészületek. A projektor beállítása némi vesződség árán sikerül, közben már sül a kolbász, grillhús, szalonna, kukorica a vöröslő parázs fölött. Mire elkészül, megérkezik a szintén fazekas fölmenőkkel rendelkező Deák Gábor is, akinek festményeiből összeállított kiállítás a műhely tornáca alatt már tavasz óta megtekinthető.

Jó étvágyat, jó szurkolást, kezdődhet a meccs!