Most Te is számtalan módon segítheted a kis Amir gyógyulását, ugyanis családja a Szívből Kalocsa Egyesülettel karöltve adománygyűjtésbe kezdett. A cél megvalósítása érdekében licit-albumot hoztak létre a közösségi médiában, amelyre bárki tölthet fel tárgyakat, szolgáltatásokat. Ezeken kívül családi napra hívnak mindenkit, ahová akár magaddal vihetsz egy tálca süteményt, vagy nassolnivalót is!
Amir Kalocsán él a családjával, februárban lesz 6 éves. Korábban gyermekkori autizmussal diagnosztizálták, ez az állapot a beszédfejlődését is érinti, nem tud beszélni, valamint egyedül étkezni sem. Továbbá a kisfiúnál megállapítottak agyi cisztát, homloklebenyi vérömlenyt, és a bal agyféltekéje sérült, oxigénhiányos lett a komplikált szülés miatt. Amint az a Szívből Kalocsa portálunknak eljuttatott közleményéből kiderül, Amir folyamatos gondozást igényel.
Az 5 éves kisfiú rengeteg vizsgálaton van már túl, a családja most a nyilvánosság segítségét kéri.
Kunsági Kitti, Amir édesanyja először a Szívből Kalocsa Egyesület vezetőjét, Gyarmati-Simigh Dórát kereste fel, akit mélyen megérintett a család és Amir története, állapota.
Az egyesület habozás nélkül kezdte el segíteni a családot. Adománygyűjtést szerveztek, ezzel párhuzamosan létrehoztak egy albumot, amelyben tárgyakra, szolgáltatásokra lehet licitálni, az ebből befolyt összeg pedig természetesen a kisfiú gyógykezeléséhez íródik.
Ugyanis Amir lehetőséget kapott egy bécsi klinikán őssejt transzplantációra, ami már számtalan kisgyermeknek segített. A beavatkozás költsége 11 000 euró, azaz közel 4 000 000 forint, amit a család önerőből nem tud előteremteni.
A naponta frissülő licit-albumot ERRE A HIVATKOZÁSRA kattintva tekinthetitek meg.
A klinikai kezelés várhatóan 20%-os életminőség javulást eredményezne a gyermeknél.
Jótékonysági családi nap a Meseautó Játszóház udvarán
Kunsági Kitti Facebook oldalán hirdeti az eseményt, amelyen bárki tetszése szerint járulhat hozzá a gyógykezeléshez a kihelyezett adománygyűjtő dobozoknál.
Helyszín: Kalocsa, Bátyai út 3 / Meseautó Játszóház udvara
Időpont: 2020. november 14. 10:00-16:00
A jószándékú segítőket sütemény, üdítő és forraltbor várja, valamint minden támogató kedvezménnyel léphet be azon a napon a játszóházba.
Amennyiben pedig süteménnyel, rágcsálnivalóval szeretnél hozzájárulni a jótékonysági akcióhoz, kattints IDE, és vedd fel a kapcsolatot Amir édesanyjával, Kunsági Kittivel!
MINDEN FELAJÁNLÁSÉRT ÉS SEGÍTSÉGÉRT SZERKESZTŐSÉGÜNK IS KÖSZÖNETÉT FEJEZI KI!