2026. 09. 14. hétfő
Roxána, Szeréna
: 366 Ft   : 317 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Bővült a Platán – Új fogadóhelyiség az ünnepekre az „ériben”

2016. 08. 19., 08:44

Néhány óra és hivatalosan is elstartol az idei Szent István Napok programsorozat, amelynek központi helyszíne – mint azt korábban megírtuk – valamennyi városi rendezvénnyel egyetemben a megújult Érsekkert lesz. Ennek már napokkal korábban szemmel látható nyomai voltak a parkban, és a Platánnál.

Az Érsekkert főkapuját átlépve, jobbra pillantva már a kavalkád előtti héten elkezdték építeni azt a hatalmas rendezvénysátrat, amely a hagyományos királyi lakomának ad otthont – de azokra is gondolnak a szervezők, akik erre nem váltanának jegyet.


Forrás: KALOhírek

A Platán Rendezvényközpont ugyanis kifejezetten a kalocsai „mini-fesztiválszezonra”, vagyis az augusztus 20-hoz kötődő ünnepektől a szeptemberi Paprikafesztivál végéig tartó időszakra egy, a modern épület teraszához színben és anyagban passzoló „melléképülettel” lesz gazdagabb. Félreértés ne essék, ez nem a „VIP részleg VIP részlege” lesz – hangsúlyozza Németh József, a Platán üzemeltetője. Ez azokat a vendégeket várja, akik betérnének egy-két, középkori hangulatot idéző jó falatra, vagy egy hideg sörre, amíg az apróság a habokban tombol, vagy éppen a Lord-koncertre készülődnek a „nagyok”.

– Mozaikos csirkemellel készülünk, ropogós, bőrével egybesütött csülköt és kolbászokat készítünk majd, amelyek elfogyasztásához szeretnénk dobni a betérők hangulatán. Ehhez jól illik majd a hagyományostól eltérő, kifejezetten ez alkalommal kínált méz-gyömbérsör – súgta meg Németh József, ezúton is ajánlva a hatszor-hatméteres, kétszintes helyiséget a leendő vendégek figyelmébe.


Forrás: KALOhírek

Rávilágított arra is, hogy nem ez lesz az egyetlen alkalom, amikor birtokba vehetik a „mini Platánt” az érdeklődők. A szeptember 17-re datált Paprikás Ételek Főzőversenyének alkalmával ugyanis szeretnének itt berendezni egy hungarikum-udvart, amelybe nem mindennapi bemutatókat, termékeket és meglepetéseket ígért az üzemeltető.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 10:38
Hagyományőrző szüreti felvonulással és egész napos programmal várják az érdeklődőket szeptember 19-én, szombaton Homokmégyen. A rendezvényt a Homokmégyi Hagyományőrző Néptánc Együttes szervezi, a napot pedig este szüreti mulatság zárja Markó Gabi és bandája közreműködésével.
2026. 09. 14., 08:45
Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kiskőrösi mérnöksége szeptember 21. és 24. között az 51-es főút Dunapataj és Kalocsa közötti szakaszán. A munkavégzés idején jelzőőrös forgalomkorlátozásra, sebességkorlátozásra, valamint szeptember 24-én az FBH-NP Nonprofit Kft. hulladékudvarához vezető önkormányzati út időszakos lezárására is számítani kell.
2026-09-11 14:47:17
Váratlanul Magyar Péter is megjelent a Dunaszentbenedeki falunapon, ahol a szokásos falunapi forgatag közepette Vargyas László polgármester átadta a települési elismeréseket, és köszönetet mondott a Paksnál az atomerőmű hűtővízellátását stabilizáló fenékküszöb építésén részt vevőknek, a vízügy, illetve a vízépítők, valamint a munkálatokat támogató honvédségi erők képviselőinek.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 14., 11:50
A Paprikafesztivál idején a megszokottól eltérő nyitvatartással várja látogatóit a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK