2024. 06. 13. csütörtök
Anett, Antal
: 395 Ft   : 366 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Harmadával több házasságot kötöttek tavaly a kalocsai járásban

Zsiga Ferenc  |  2017. 02. 17., 15:28

Egyharmadával több házasságot kötöttek tavaly a kalocsai járásban, mint az azt megelőző években, és ha még egy pár rászánja magát, 2016-ban Kalocsán 12 hónap alatt kerek 100 házassági anyakönyvi bejegyzés kerül az immár digitálisan is vezetett „nagy könyvbe.” Országosan is hasonló a helyzet, és amit az anyakönyvekből nem, de a tapasztalatokból mégis csak tudni lehet: többen a már évek óta meglévő élettársi kapcsolatukból, gyakran már közös gyermekük nevelése közben lépnek házasságra.

A házasságkötések számának emelkedésében nyilvánvalóan szerepe van az úgynevezett CSOK-nak (családi otthonteremtési kedvezmény), amelynek keretében 600 ezertől 10 millió forintig terjedő támogatásban részesülhetnek a gyermeket (gyermekeket) vállaló fiatalok.

Nem lebecsülendők persze a katolikus és más egyházak házasságot népszerűsítő hetei és programjai sem. Sőt, az egyházak még a meglévő házasságok megmentése érdekében is szerveznek hétvégi programokat, amelyeken a végül együtt maradt párok mondják el konfliktuskezelési tapasztalataikat.

Ám térjünk vissza szűkebb hazánkba, a kalocsai járásba. Dr. Tóth-Kovács Ádám aljegyző arról tájékoztatta portálunkat, hogy tavaly 99 házasságot kötöttek Kalocsán.

A házasságkötések nagyobbik részét továbbra is a tavaszi, kora őszi időpontokban kötik.

Forrás: Vén Anita

Dunapatajon 2015-ben 12, 2016-ban 17 házasságot kötöttek, de egy pár idén januárban járult az anyakönyvvezető elé.

A gyermekvállalási kedvet tekintve országosan évtizedek óta az első helyen álló Dusnokon, ahol szinte általános a háromgyermekes családmodell, 2015-ben 18, 2017-ben 24 házasságot kötöttek.

Hajóson tavaly 31, az azt megelőző évben 28 házasságot jegyeztek be hivatalosan.

Mindez nem azt jelenti, hogy a kalocsai járás egyes településeiről származó fiatalok csupán ennyi házasságot kötöttek. Vannak olyan párok, akik külföldön dolgoznak, és például Londonban, Münchenben, más városokban kötnek házasságot, de még a násznép is oda utazik a nagy esemény megünneplésére.

Az egyes települések jegyzőitől, a vendéglősöktől tudjuk, hogy több pár már januárban, februárban bejelentkezett a 2017. évi házasságkötésére, de a boldogító igen kimondására az igazi jó idő beállásáig várnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 06. 13., 15:53
Az ösztöndíjat a KIMBA Birkózó Akadémia, a Birkózószövetség és a Testnevelési Egyetem által alapított ösztöndíj évente egy személynek ítélhető oda. Még >>>
2024. 06. 10., 13:24
A nagy érdeklődésre tekintettel két eredetileg nem hirdetett, délutáni turnus is indul Kovács László kalocsai Fazekas Alkotóházban. Még >>>
2024. 06. 08., 08:08
Kalocsán, június 10-én 6 órától 16-án 18 óráig felújítás miatt lezárják a közúti forgalom elől az 51. számú főút és a vasút kereszteződésében lévő Pataji úti átjárót. Még >>>
2024. 06. 08., 07:53
Hosszú ideje nem volt példa ekkora harcsatelepítésre a Dunán, 6 ezer szürkeharcsa kerül a folyamba. Még >>>
2024. 06. 07., 09:32
Egy polgárőr kiszúrta, a rendőrök felderítették: a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt kell felelnie egy 36 éves kalocsai és 28 éves bátyai lakosnak – közli a Police.hu. Még >>>
2024. 06. 05., 16:22
„Hogy nem tudtak volna közéjük dobni egy bombát!!!!” – Hogy kik közé? Ugye, nem ezen fog múlni az ilyen hozzászólás megítélése?! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK