2026. 04. 21. kedd
Konrád
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Egyedül élő idősekre utazott a rablóbanda – Miskén, Kecelen, Dunaszentbenedeken és Dusnokon is írható a számlájukra közelmúltbeli bűntett

2018. 08. 30., 11:05

Bántalmazták és minden esetben pénzt követeltek áldozataikról azok a fiatalok, akik több, a kalocsai járásban elkövetett rablás miatt jelenleg is letartóztatásban vannak.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság így részletezi a konkrét eseteket:

  • Ismeretlen elkövetők 2018. július 8-án 22 óra körül betörtek egy miskei családi házba, ahová a redőnyt feltolva az ablakon keresztül másztak be. Bántalmazták, fojtogatták és pénzt követeltek az ott lakó 85 éves asszonytól. A sértett félelmében elárulta, hogy hol tartja a megtakarítását, így hozzávetőleg 800.000 forinthoz jutottak a tettesek.
  • Néhány órával korábban Kecel belvárosában egy 69 éves nőt bántalmaztak ismeretlenek, akik az asszony táskáját lopták el.
  • Ezt megelőzően, hajnalban egy miskei és egy dunaszentbenedeki családi ház ajtaját törték be. Mindkét helyen bántalmazták az ott lakó idős asszonyokat, akiktől pénzt követeltek.
  • 2018. július 1-jén is történt egy hasonló eset Dusnokon. Akkor egy 85 éves nőhöz törtek be, akit többször megütöttek, a házban kutatást végeztek és eltulajdonítottak körülbelül 20.000 forint készpénzt.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Police.hu

A kalocsai nyomozók beazonosították és 2018. július 9-én elfogták a feltételezett elkövetőket, a 24 éves Sz. Lászlót, a 18 éves Sz. Alexet, egy 17 éves bátyai és egy akkor még 17 éves makói fiút.
Őket gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak jelenleg is letartóztatásban vannak.

A nyomozás adatai szerint további két, Tolna megyei hasonló eset is a gyanúsítottakhoz köthető, ezért azokban is a Kalocsai Rendőrkapitányság folytatja le az eljárást:

  • 2018. április 25-én éjszaka egy dunaföldvári, míg 2018. július 7-én egy dunaszentgyörgyi családi házban bántalmazták az ott élő idős sértetteket, akiktől szintén pénzt követeltek. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK