2024. 07. 13. szombat
Jenő
: 393 Ft   : 361 Ft Benzin: 616.2 Ft/l   Dízel: 625.0 Ft/l   Írjon nekünk

Nyolc év börtönt kapott a barátnője korábbi párjának halálra verésében közreműködő férfi

2016. 03. 09., 15:35

Jogerősen nyolc év börtönt kapott J. Péter, aki 2013 szeptemberében barátnőjével, V. Brigittával együtt vascsővel halálra verte a nő korábbi párját, majd a holttestet egy Kalocsa határában lévő csatornába dobta.

Az emberölés ügyében indult nyomozásról, így az ügy részleteiről 2013-ban portálunk is részletesen beszámolt, mint ahogyan arról is hírt adtunk, hogy 2014-ben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt V. Brigitta és öt társa ellen.

Az eset részleteinek újbóli ismertetését a másodfokon született ítélet miatt, – a Baon.hu-n megjelent információk nyomán – mégis indokoltnak látjuk.


Forrás: Kecskeméti-Hírhatár

A brutális gyilkosság a 44 éves kalocsai nő, V. Brigitta 2012 márciusában létesített szerelmi kapcsolatot az ügy sértettjével, a 39 éves kalocsai K. Attilával, akit barátjaként be is mutatott a szüleinek. Az ügyészség korábbi közlése szerint viszont miután rájött, hogy a férfi büntetett előéletű és tartozásai vannak, le akarta építeni a kapcsolatot, egyre ritkábban találkozott vele, 2013 márciusától pedig a 37 éves, szintén kalocsai J. Péterrel létesített szerelmi kapcsolatot, amiről viszont a másik férfi nem tudott. K. Attila egy idő múlva gyanakodni kezdett, hogy a nő megcsalja. Ezt nem akarta tudomásul venni, igyekezett elérni, hogy kapcsolatuk tovább folytatódjon. Zaklatni kezdte V. Brigittát, 2013 szeptemberéig több ezerszer hívta mobiltelefonon és az otthoni telefonján, fenyegette, hogy felgyújtja a házukat, a boltját, és azzal is, hogy kirúgatja a munkahelyéről. Olyan is előfordult, hogy a férfi megverte egykori barátnőjét.

A folyamatos pénzkövetelések és zaklatások miatt a nő elhatározta, hogy nyomorékká vereti K. Attilát, erre 2013 májusában egy kalocsai férfit bérelt fel, aki a megkapott 300 ezer forintból 200 ezret egy homokmégyi férfinak adott tovább, hogy a feladatot végrehajtsa. Végül a homokmégyi illető 2013 augusztusában Kalocsán ököllel eltörte a sértett állkapcsát.

A zaklatások és a fenyegetések azonban ezután is folytatódtak, ráadásul K. Attila a nő új barátját is zaklatni, figyelni kezdte. V. Brigitta elhatározta, hogy maga fogja elintézni a sértettet. 2013. szeptember 1-jén a szüleivel közös kalocsai házába hívta régi párját, K. Attilát és az új barátot is, J. Pétert. A nő szülei nem voltak otthon, ráadásul a nő a két férfivel nem közölte, hogy a vetélytársat is meghívta.

K. Attila megérkezése után a nővel a lakás műhelyében találkozott. V. Brigitta vitatkozni kezdett K. Attilával, a hangos szóváltásra az új barát is lement a műhelybe. A sértett a férfi jelenléte miatt elkezdte sértegetni a nőt, meglökte, majd távozni akart. Ekkor azonban az új barát felkapott egy 1 méter hosszú vascsövet és azzal nagy erővel hátulról fejbe vágta K. Attilát. A bántalmazott férfi az ütés miatt a földre került, majd J. Péter a vascsővel további ütéseket mért a fejére. Ekkor bekapcsolódott a nő is a verésbe, egy másik vascsővel többször, nagy erővel lesújtott volt barátja fejére. K. Attila az ütések miatt a helyszínen meghalt, a bántalmazás miatt a fején számos súlyos sérülést szenvedett, halálát a koponya és az arccsont többszörös törései okozták.

Miután a vádlottak felismerték, hogy a férfi meghalt, telefonon hazahívták a nő szüleit, akiknek elmondták, hogy mit tettek. A nő, új barátja és a nő apja a holttestet az apa autójába rakták, majd egy csatornához szállították és beledobták. Ezután a nő szülei a házban eltüntették a nyomokat és az eszközöket. 2013. október 15-én a Kalocsai Rendőrkapitányságon közigazgatási hatósági eljárás indult a sértett eltűnése miatt. Körözést adtak ki, majd november 10-én a sértett holttestét megtalálták a csatornában.

A Kecskeméti Törvényszék tavaly júliusban társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek J. Pétert és 10 év börtönre ítélte, kimondva, hogy a vádlott a büntetés 2/3-ad részének letöltése után bocsátható feltételesen szabadon.

Ezen a büntetésen enyhített most az ítélőtábla

– írja a Baon.hu.

Az ügy harmad és negyedrendű vádlottja, V. Gábor és V. Gáborné (V. Brigitta szülei) társtettesként elkövetett bűnpártolásért 1 év 8 hónap börtönt illetve 1 év fogházat kaptak azzal, hogy a büntetés fele részének letöltése után feltételesen szabadon bocsáthatók. Az idős vádlottak büntetése másodfokon nem változott.

V. Brigitta ügyét – rossz egészségi állapota miatt – elkülönítve tárgyalják.


Fotó forrás: Kecskeméti Hírhatár

Forrás: Baon

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 10., 10:06
Kimagasló az érdeklődés a Paks II. Zrt. szakmai gyakorlati programja iránt, amelybe idén nyáron huszonöten kapcsolódtak be. A fiatalok Magyarország különböző egyetemeiről érkeztek. Tapasztalatszerzésüket, munkájukat mentorok segítik minden szakterületen. (x)
2024. 07. 09., 11:21
A nukleáris iparban alkalmazott tudásmenedzsmentről, a tudásmegosztásról és a humánerőforrás-fejlesztésről rendezett konferenciát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség. Az esemény nyitónapján elhangzott, hogy a Paks II. projektben felhasználják az üzemelő blokkokon felhalmozott több mint negyven évnyi tapasztalatot. (x)
2024-07-03 15:42:00
Bagó Zoltán esetében olyan személyről beszélünk, akit az üzleti és egyéni magatartási formái miatt távol kellett tartani a Fidesztől, és jelenleg nincs olyan Fidesz felsővezető politikus, nincs olyan kormánytag, aki bármilyen kérdésben szóba állna vele. Ha pedig így van, rajta keresztül roppant nehéz lesz Kalocsának a normál pénzeszközökön túl egyedi forrásokat szereznie.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 07. 12., 15:09
Korábbi, a választások hivatalos oldalán megjelent információra alapuló cikkünkben valószínűleg tévesen közöltük, hogy jogerős a kalocsai polgármester-választás végeredménye, mivel ennek ellentmondó értesülések jutottak szerkesztőségünk birtokába. De ki lát már itt tisztán? Még >>>
2024. 07. 12., 11:44
Ma reggelre frissült a valasztas.hu oldala. >>> Frissítve! valószínűleg téves választásközlő oldal jelzése! Még >>>
2024. 07. 12., 08:44
Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás bűntett gyanúja miatt folytatják a nyomozást. Még >>>
2024. 07. 11., 14:39
2024. 07. 11., 10:00
Egy olyan étteremnél kezdtek vizsgálódni, amely nemcsak helyben fogyasztást kínál, hanem kiszállítást is. Még >>>
2024. 07. 08., 09:54
Ez a videó akár életet is menthet, mondanivalója életbe vágó és sajnos nem avul el... Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK