2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Beáraztuk a Félegyházát is!

Beáraztuk a Félegyházát is!
Tamás Ferenc  |  2020. 09. 29., 15:51

A szeptember 27-i, hatodik fordulóban edzője előzetese szerint is pontokért jött Kalocsára a KHTK együttese, de a Kohány-bandérium jól összeállt kerete ellen– az edző mindenkinek megtalálta a legideálisabb helyét a csapatgépezetben –esélye sem volt erre a lefújásra.

A találkozó gyászszünettel kezdődött, amikor a mérkőző felek a közelmúltban elhunyt Borbély Sándor egykori KFC-s elnökségi tag és Tolnai Imre támogató főszurkoló emlékének adóztak.

Előző heti sportjegyzetünkben még arról áradoztunk, hogy a Kalocsai FC diadalittas menetelése immár öt hete tart. Aztán, mint a Félegyháza elleni ütközet végére fiaink ismét elmondhatták: „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza…” – hiszen már zsinórban hatodik győzelmüket aratták.

A mérkőzés első negyedórájában ökölvívó nyelven szólva az „ütéstáv felmérése” volt mindkét oldalon a cél, ahol labdajáratásokkal próbáltak kipuhatolni egymás gyengéit és stratégiáját. Aztán a 15. percben az addig igen hasznosan játszó Vuits Attila korábbi hasfalsérülése kiújult, így helyére Lakatos-Lengyel Marci lépett.

A 23.percben Nébl Martin viharozott el a bal oldalon az alapvonalig, belőtt labdája még kipptant a belül tömörülőkről, de Follárdt reagálta le legjobban a szituációt és villanásából nagyszerű gólt ért el (1–0). Rá három percre egy vendég akció végén a tizenhatosunk körtéjéből egy lefordulás után a felső kapufánkat bombázták telibe, de a kipattanó labdát sikerült kivágnunk a mezőnybe.

A második játékrészben aztán tudatosan átadva a területet gyors embereinkre építve – Farkas Zalán, Nébl Martin –, kontrákra rendezkedtünk be, amelyekből gólokat értünk el. Előbb a 74. percben Farkas Zalán hanyag eleganciával pörgette át a pettyest a felező vonalnál a két félegyházi belső védő feje felett, a labdára startoló Nébl Martin pedig megállíthatatlanul robogott a játékszerrel a kapu felé. Miután mindenkit maga mögött hagyott, a kilépő kapus zoknija mellett a hosszú alsóba helyezte a labdát (2–0). A lefújás előtt öt perccel aztán már megrendítő erejű ütéssel ért fel csapatunk harmadik gólja. Ezúttal a jobb oldalon feltűnő Lakatos-Lengyel Marci firkálta meg az ellenfél bal oldali védelmét, majd gólpasszát Farkas Zalán értékesítette (3–0).

A SIKERSZÉRIA TERMÉSZETESEN A CSAPATÉ ÉS AZ EDZŐÉ, NO MEG A VEZETŐSÉGÉ

akik a feltételeket és az új igazolásainkat is lebonyolították. Új igazolásunk Nébl Martin máris belopta magát a szurkolók szívébe. Mozgékonysága és kombinatív készsége, kapu előtti határozottsága és kivételes rúgótechnikája nagy nyereség csapatunk támadójátékában. Knap Tomi elegáns, letisztult hiba nélküli védőjátéka és higgadtságot sugárzó játékfelfogása védekezésünk hatékonyabbá válását eredményezte. De Sümegi és Rideg beilleszkedése is a vártnál gyorsabb volt, és ezek a fiúk a bevált „régiekkel” együtt sokat tehetnek majd azért, hogy Kalocsán újra érdemes focimeccsre járni.

Csapatunk hat meccsen hozott száz százaléka több, mint reményt keltő, játékunk pedig –amelyet egyre tisztábban látható csapatszerkezettel töltünk meg tartalommal, még hat forduló után is hibátlan.

MESTERMÉRLEG:
Kohány Balázs edző: – A mérkőzés nagy taktikai csatát hozott, ahol még számomra is meglepő volt, hogy jól láthatóan tartottak is tőlünk – egy ötvédős rendszerben teljesen átadták a területet nekünk. Follárdt egyéni villanása után már a félidő közepére miénk volt a vezetés is. A második félidei szó szerint alázatos játékunk pedig már a végső sikert eredményezhette. Ekkor már mi adtuk át tudatosan a területeket, hogy gyors kontráink mindkét oldalon érvényesüljenek. Ez bejött, hiszen mindkét szárnyon sikerült megvernünk az ellenfél védelmét, amiből gólokat is értünk el. Az is külön öröm számomra, hogy egy Félegyháza kaliberű csapat csak ilyen kevés helyzetet tudott kialakítani ellenünk. A stabilitásunkat látva és megélve csak kalapot emelhettek csapatom játéka előtt.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


KFC – KHTK 3–0 (1–0)
250 néző, vezette: Gargya Balázs
Kalocsa: Varga – Rideg, Knap, Nasz, Szabó – Vuits A. (Lakatos-Lengyel), Tóth L. – Sümegi (Farkas Z.), Dostyicza (Pandúr), Nébl – Follárdt (Kohány B,). 
Játékos-edző: Kohány Balázs.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 29., 06:17
Nálunk minden évben a dédi receptje alapján készül el, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ha egyszer kihagynánk a repertoárból, az egész család fellázadna. Még >>>
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK