2025. 05. 18.
Alexandra, Erik
: 403 Ft   : 360 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Ajándék a „Vagyonhasznosítónak” – Az ACFK labdafogó hálókat adományozott a műfüves pályák köré

Tamás Ferenc  |  2018. 09. 13., 19:10

Az Aero Club Foktő-Kalocsa Repülő és Szabadidősport Közhasznú Egyesület elnöke, Fekete Ferenc hathatós támogatásával még valahol márciusban – a kispályás bajnokság kezdetén – felajánlotta segítségét a „Vagyonhasznosító” felé a műfüves pályákat körbevevő „hálómaradványok” pótlására, ám egészen augusztus végéig az érintettek még csak nem is reagáltak rá.

Aztán szeptember elején váratlanul rákérdeztek Fekete Ferencnél, hogy akkor „mi újság a hálók ügyében”. Az ACFK elnöke legalább annyira meglepődött a költői kérdésen [hiszen a fenntartók fél évig a fülük botját sem mozgatták az ajándék ügyében – A szerk.], mint annak előtte, amikor márciusban viszontválaszt sem kapott rá.

Mégis, kinek a kompetenciája? – Parkolópályán a kispályás foci tavaszi nyitánya >>>

Természetesen Fekete úr szavát megtartva, napokon belül intézkedett „háló-ügyben”, és átadták a több százezer forint értékű szetteket. Most már csak az a kérdés, hogy a megajándékozottak mikor lépnek, és mikor kerülnek rendeltetésszerű helyükre a labdafogó hálók.

Forrás: Aero Club Foktő-Kalocsa / Facebook

A szlogen szerint a labda most már kétszeresen is a „Vagyonhasznosító térfelén pattog”, de kérdés, meddig kell majd várnunk, hogy az ajándékba kapott hálókkal körbe kerítsék a három egymás melletti műfüves pályát.

Izgalommal várjuk az átadást, ígérjük, ott leszünk a szalagátvágásnál…

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 16., 10:08
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 18., 10:13
Május 18-án ünnepli a világ a Múzeumok Nemzetközi Napját. Az eseményt 1977 óta tartják meg, hogy felhívják a figyelmet a múzeumok kulturális szerepére. Idén a jövő múzeumai és a gyorsan változó közösségek kapcsolatát helyezik fókuszba. Még >>>
2025. 05. 17., 12:18
Árokba sodródott egy személyautó az 51142-es bekötőúton, amely az 51-es főutat köti össze Dunaegyházával. Még >>>
2025. 05. 17., 11:00
Szombaton újabb hidegfronti hatásokra kell számítani, amelyek többeknél kellemetlen tüneteket válthatnak ki. Az érzékenyek különösen figyeljenek oda a szervezetük jelzéseire, és készüljünk a nagy napi hőingadozásra is. Még >>>
2025. 05. 17., 09:28
Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délután az 54-es főúton, ahol két személyautó ütközött össze. A karambol következtében ketten megsérültek – és ami ezután kiderült, az még a tapasztalt rendőröket is megdöbbentette. Még >>>
2025. 05. 17., 08:20
Nem jött be a trükközés: hamis iratokkal próbált meg kijutni az országból egy szerb férfi, akit végül a rendőrök kiadatási őrizetbe vettek a francia hatóságok elfogatóparancsa alapján. Még >>>
2025. 05. 17., 08:06
Nem mindennapi leleményességgel próbálta kijátszani a hatóságokat egy cigarettacsempész, akinek járművében kígyószerűen elrejtett dohányárura bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának munkatársai. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK