Hamarosan megjelenik Bősze Ádám új kötete, amely folytatja a zenetörténeti témájú, de könnyed, laikusok számára is könnyen fogyasztható sorozatát, amelynek előző darabjait a tavalyi Kék Madár Fesztivál előzetes alkalma kapcsán, illetve egy ősszel tartott könyvbemutatón ismerhette meg a kalocsai közönség. A legnagyobb komponisták szerelmi életét feldolgozó és a komolyzene bestiáriumát bemutató kötetek után az öltözködéshez, divathoz való viszonyuk alapján nyerhetett betekintést a hallgatóság a zeneszerzők életébe, az ezen keresztül korrajzot és divattörténeti áttekintést is adó a Mozart bikiniben című könyv segítségével.
A Nagy zenészek, nagy szerelmek című kötete bemutatóján, a Korai Kék Madár egyik rendezvénye keretében majd októberben a Muzikális bestiák című kötete könyvbemutatóján már kölcsönösen belopta magát egymás szívébe a szerző és az itteni közönség, így Bősze Ádám megfogadta, hogy a sorozat harmadik darabjának ősbemutatóját itt fogja megtartani, amint azt maga is fölidézte a könyvbemutató bevezetőjében.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Azonban a nyomda késedelme miatt a könyv nem került még piacra, így tényleges könyvbemutató helyett egy izgalmas, sok érdekes információ mellett rengeteg humorral fűszerezett, kivetített fotókkal illusztrált és néhány bejátszott zeneszámmal is kiegészített előadást hallhattak az érdeklődők, mindezt a zenetörténész író lendületes, magával ragadó és rendkívül szellemes előadásában. Így csalódás senkit sem ért a kötet késedelme miatt, még azokat sem, akik dedikáltatni is szerették volna az új könyvet, nekik ugyanis a szerző fölajánlotta, hogy a név és ajánlási igény megadásával feliratkozóknak az elővételben megvásárolt könyveket a saját költségére elküldi majd Kalocsára, dedikálva.
Az előadás keretében megtudhattuk, miért hordott piros frakkot Mozart, a nővérének és a módosabb kortárs hölgyeknek milyen magas volt a hajkölteménye, és miben, miért különbözött anyjukétól, és mennyire örült, vagy nem örült apjuk a csodagyerekek fellépéseiért kapott tubákos szelencéknek.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Megtudtuk, hogy Haydn miért hordott egész életében „egyenruhát”, miközben egyszerű „szolgálóból” világot látott, ünnepelt zsenivé vált, és azt is, hogy sikerült-e Beethovennek Mozart tanítványává válni, és miért nem. Az is kiderült, hogy a zeneszerző a talán a leghíresebb, hazánkban „Erzsikének” címen is kiadott darabot – a kiejtése miatt vitákat generáló Für Elise című, népszerű művét – valójában jó eséllyel ’Terikének’ - Therese Malfattinak – írta, akinek a hagyatékából előkerült, és csak a szerző kusza, olvashatatlan kézírása miatt került nyomdába a közismert, vélhetően téves címen.
Egy érdekes fotón Bartók Béla (jobbra) és Kodály Zoltán (középütt) is meztelenül volt látható, utóbbi elölnézetből – a szerző által ’cenzúrázva’ – az előbbi félig hátulról, leplezetlenül. Hogy miért, mikor és ki készítette a fotót, azt a szerző által elmondottakból tudtuk meg, olvasóink pedig a Mozart bikiniben című kötetből tudhatják majd meg, ahogyan azt is, hogy amikor épp nem volt meztelen, akkor miért hordott Bocskai mintára készült zakót, és miért kedvelte, vagy nem kedvelte a Habsburgokat az Allegro barbaro és A kékszakállú herceg vára szerzője.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Szóba került Liszt Ferenc is, akinek életvitele a közvélekedés szerint nem volt kifejezetten klerikális, amit alátámasztani látszik ’balkézről esett’ leányainak sora. De akkor mégis miért és hogyan hordhatott reverendát? Ezt is megtudták, akik szeptember utolsó napján, kedden délután öt órától részt vettek Bősze Ádám könyvismertető előadásán, vagy megvásárolják a szerző hamarosan megjelenő, új kötetét.
Nem derült ki viszont, hogy a német himnusz vajon Haydn kompozíciója, vagy egy horvát népdal, pedig ez egy valóban komoly kérdés, és – fájdalom – Mozartot sem láthattuk bikiniben.
Csalódottságunkat enyhítette, hogy sok kultúrtörténeti és divattörténeti érdekességet, valamint a nagy zeneszerzők életéről és koráról számos érdekes részletet tudtunk meg, hiszen nekik is fontos volt, hogy mit hordanak – vagy épp ellenkezőleg, alig törődtek a külsőségeikkel – és az is kiderült, hogy mit fejeztek ki ezzel.
Amint az is közkinccsé vált, hogy Bősze Ádámnak volt, amikor egyik oldalt piros, másik oldalt narancssárga volt a haja, és dőre ifjú korában hordott „focista-frizurát” is – pedig ez a könyvben valószínűleg benne se lesz...
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.