2025. 05. 19. hétfő
Ivó, Milán
: 403 Ft   : 358 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Font Sándor: a családok, a munka és a biztonság költségvetése a 2018. évi

Borbély-Juhász Ágnes  |  2017. 06. 02., 19:12

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még május 2-án nyújtotta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a 2018. évi költségvetési törvényjavaslatot. A tervezet legfontosabb pontjait Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője ismertette Kalocsán. A politikus szerint a jövő évi tervezet a munkából élők költségvetése, amely a gazdasági növekedésre, valamint a csökkenő közterhekre épül. A büdzsé végszavazása június közepén lesz az Országgyűlésben.

Font szerdai, képviselői irodájában megtartott tájékoztatóján mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy a Kormány programja 2010 óta ugyanazokon az alapokon nyugszik, a költségvetés céljai jövőre is változatlanok:

a munkaalapú társadalom, a családok támogatása és a biztonság megerősítése, illetve a gazdasági növekedés fenntartása.

Visszautalt Orbán Viktor miniszterelnök ellenzéki hitetlenkedéssel fogadott ígéretére, miszerint 10 év alatt 1 millió új munkahelyet teremtenek. Font elmondta, még csak 2017 első negyedévén vagyunk túl, de már több mint 700 ezer új munkahely jött létre hazánkban, amely eredményt, ha időarányosan nézünk, akkor „elég jól állunk”.
Hogy ez a teljesítmény elvitathatatlan, azt szerinte az is bizonyítja, hogy az ellenzék – bár felvetéseikben találna kifogásolni valót – 2010-ben még arról kezdeményezett vitát, hogy túl nagy a munkanélküliség, míg idén tavasszal arról, hogy nincs elégséges mennyiségű és minőségű munkaerő Magyarországon. Az említett számadatokat még azzal is kiegészítette, hogy a sok kritikát kapott közmunkaprogram 200 ezer embernek ad munkát, de abból egyre nagyobb arányban látszik a versenyszférába való kilépés.


Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A képviselő azzal folytatta: a foglalkoztatottság erősödését nagyban támogatta több adónem csökkentése, amelyet illetően a Kormánynak a jövő évre vonatkozóan is komoly tervei vannak.

Mint mondta, a sikeres gazdaságpolitika ad lehetőséget arra, hogy az egységes társasági adó 9%-os és a szja 15%-os mértéke változatlan maradjon, és hogy 13%-ra csökkenjen a kisvállalkozói adó, 2%-kal csökkenjen a szociális hozzájárulási adó.
Eközben bérnövekedés is várható, a minimálbér 8 %-kal, a garantált bérminimum 12%-kal nő majd. A képviselő azt jósolja, utóbbi intézkedések mind a verseny-, mind a közszférában bérfeltolódást fognak eredményezni, ami azt jelenti, hogy azoknak is felfelé fog mozdulni a bérük, akik a mostani keresménynövekedésben nem érintettek.

Tovább bővül a családi adókedvezmény, 35 ezer forintra növekszik havonta a kétgyerekes családok esetében. Folytatódik a CSOK is, a 2018-as tervezetben 226 milliárd forintot szánnak erre a célra.

A 2010-es 30 milliárd forinthoz képest jövőre 49 milliárddal többet, azaz már 79 milliárd forintot fordítanak gyermekétkeztetésre, amelynek hála, jelenleg rászorultsági alapon nincs olyan gyermek, aki ne kapna iskolai szünidőben is teljes ellátást.

2018-tól az állam fedezi az első sikeres nyelvvizsga, valamint az első emelt szintű – most még térítésköteles –, idegen nyelvből tett érettségi ingyenes megszerzését, továbbá a fiatalok első vezetői engedélyének ingyenes megszerzését.

Font kiemelte, hogy a kormány visszaadta a szocialista kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat. Ez nem közvetlen módon történt, hanem úgy, hogy a nyugdíjak reálértéke növekedett. Jövőre 3 százalékos lesz a nyugdíjemelés, de az államháztartás egyenlegcéljának teljesülése esetén nyugdíjprémium kifizetésére is sor kerülhet.

Végül a szívéhez igen közelálló mezőgazdasági támogatás főszámaival kezdve egyéb ágazatok költségvetésére is kitért. E szerint a mezőgazdaság 98 milliárd forinttal gazdálkodhat jövőre, míg oktatásra 81 milliárd forinttal, az egészségügyi területre 102 milliárd, nyugdíj, családi és szociális kiadásokra 287 milliárd, a rendvédelemre 83 milliárd forinttal, gazdaságfejlesztésre pedig 205 milliárddal többet biztosít a jövő évi büdzsé.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2025-05-16 10:08:11
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 19., 12:04
Zivatar és jégeső veszélye miatt citromsárga figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun vármegyében – a meteorológiai szolgálat fokozott óvatosságra inti a lakosságot. Még >>>
2025. 05. 19., 09:19
Egy idős férfit fosztott ki egy kalocsai nő, miután nem járt sikerrel pénzszerzési próbálkozásával. A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, az ügy pedig vádemeléssel zárult. Még >>>
2025. 05. 18., 15:34
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a keresésben. Még >>>
2025. 05. 18., 10:13
Május 18-án ünnepli a világ a Múzeumok Nemzetközi Napját. Az eseményt 1977 óta tartják meg, hogy felhívják a figyelmet a múzeumok kulturális szerepére. Idén a jövő múzeumai és a gyorsan változó közösségek kapcsolatát helyezik fókuszba. Még >>>
2025. 05. 17., 12:18
Árokba sodródott egy személyautó az 51142-es bekötőúton, amely az 51-es főutat köti össze Dunaegyházával. Még >>>
2025. 05. 17., 11:00
Szombaton újabb hidegfronti hatásokra kell számítani, amelyek többeknél kellemetlen tüneteket válthatnak ki. Az érzékenyek különösen figyeljenek oda a szervezetük jelzéseire, és készüljünk a nagy napi hőingadozásra is. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK