2021. 10. 27. szerda
Szabina
: 365 Ft   : 315 Ft Benzin: 492.0 Ft/l   Dízel: 506.5 Ft/l   Írjon nekünk

Polgármesteri tájékoztató: Közel 13 milliós bírság a városnak a 2017-es pályázatért, főtéri közlekedés, Király Róbert sokadik adatigénylése

Polgármesteri tájékoztató: Közel 13 milliós bírság a városnak a 2017-es pályázatért, főtéri közlekedés, Király Róbert sokadik adatigénylése
Illés György Cinó  |  2021. 08. 29., 15:27

A közösségi médiában és a főtéri fakivágások miatt nemrégiben tartott tüntetésen is nagy hangsúlyt kapott az a hír, amely szerint megbírságolták az önkormányzatot. Most végre megtudtuk, hogy pontosan mekkora összegre és milyen okból kapott büntetést Kalocsa. E mellett a főtéren folyó munkálatokról, annak kapcsán az átmenő forgalom kérdéséről is szólt dr. Filvig Géza polgármester, valamint tájékoztatott Király Róbert képviselő sokadik, ezúttal a TEIT számláira vonatkozó adatkéréséről is, amely a polgármester elmondása szerint megütközést keltett a többi TEIT település vezetőiben.

Nagyon nagy sajnálattal olvastam, hogy dr. Magóné Tóth Gyöngyi megyei önkormányzati képviselő asszony a Facebookon tett fel egy kérdést. Nem is tudom, hogy kitől [kérdezi]. – kezdte tájékoztatását a polgármester, hozzátéve, hogy a DK színeiben megyei képviselő sem a jegyzőt, sem őt nem kérdezte arról, hogy

MEGBÜNTETTÉK AZ ÖNKORMÁNYZATOT.

Nyilván ezt nem tekintettük egy hivatalos megkeresésnek és nem szeretnénk azt a gyakorlatot követni, hogy közéleti szereplők, képviselők, akik, ugye, népképviseletet látnak el- főleg megyei önkormányzati képviselőktől azt várnánk, hogy segítse Kalocsát, segítse munkánkat, nem azt, hogy a Facebookon hangulatot gerjesszen. Kérdezze meg, adunk rá választ.” mondta a polgármester.

Dr. Filvig Géza
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


A továbbiakban arról beszélt dr. Filvig Géza, hogy sajnálatos módon a Kormányhivatal megbírságolta, megbüntette a kalocsai önkormányzatot egy 2017-es pályázattal, a Foktői út környékén történt csapadékvíz-elvezetési projekttel kapcsolatosan.
Mivel

EZ EGY 2017-BEN INDULT PÁLYÁZAT VOLT,

dr. Filvig Géza a jegyzőt kérte meg, hogy a részleteket ismertesse. Előbb azonban még azt is elmondta, hogy a képviselő asszonytól időközben jött egy írásbeli megkeresés is, amelyre azt válaszolták, hogy erről személyesen saját maga szeretné tájékoztatni a közvéleményt, ezért a testületi ülésre a kérdezőt is meghívták.
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi azonban az üléstől távol maradt, előre jelezte, hogy az ülésen nem tud részt venni.

A továbbiakban a jegyző emlékeztetett, hogy 2017-ben indult egy pályázat a Kertváros csapadékvíz-elvezetési rendszerének fejlesztésére, amely nemrégiben készült el. Elmondta, hogy ezzel kapcsolatban

EGY TERÜLET ÁTMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSNAK KELLETT VOLNA TÖRTÉNNIE.

A jegyző álláspontja szerint ezt elég lett volna megtenni a beruházás lezárulását követően.
A Földhivatal álláspontja szerint azonban ezt a beruházás megkezdése előtt meg kellett volna tenni.

[Megjegyezzük: arról a természetesen, spontán erdősült, természeti értékek eltüntetése előtt magas ökológiai értékű területről van szó, amelynek helyén most a csapadék elvezető rendszer „levegőtárolója” (a terv szerint záportározó) áll, amelyben a tavaszi és nyár eleji nagy esőzések idején sem gyűlt össze egy csepp csapadékvíz sem. – A szerző.]

Az egykori természetes vízfolyás és két partja korábban mezőgazdasági területként volt nyilvántartva – mondta dr. Kiss Csaba, hozzátéve, hogy azt a fás, bokros területet kellett volna átminősíteni záportározóvá.
Mivel

AZ ÁTMINŐSÍTÉSRE IRÁNYULÓ KÉRELMET KÉSEDELMESEN NYÚJTOTTÁK BE, EZÉRT TERMŐFÖLD VÉDELMI JÁRULÉK BÍRSÁGGAL SÚJTOTTA A KORMÁNYHIVATAL AZ ÖNKORMÁNYZATOT, 12 MILLIÓ 872 EZER 880 FORINT ÖSSZEGBEN.

Ezek objektív számok, a terület nagyságától függően adott mértéket kell kiszabni – tette hozzá a jegyző, aki a történtek magyarázataként elmondta:

Elkezdtük a beruházást, adott esetben lehetett félreértés, hogy mikor kell megcsinálni ezt a művelési ágból való kivonást. Kaptunk időközben egy olyan engedélyt, amelynek már feltétele is lehetett volna ez” – mutatott rá a jegyző, és kijelentette, hogy erre az engedélyre alapozva történt meg a beruházás.

Dr. Kiss Csaba
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


Amikor szóba került a hivatalból történő eljárás lefolytatása, természetesen nekünk is voltak érveink. Állításunk szerint ez már több évtizede záportározóként használt terület, és van egy objektív határidő, amely után már nem lehet bírságot kiszabni. Mi is próbáltunk bizonyítékokat beállítani, hogy nyilvántartásunk szerint záportározóként szerepel. A Földhivatal mérlegelte a bizonyítékainkat, illetve nyilatkozatainkat, és ezt a döntést hozta meg”– ismertette a történeteket dr. Kiss Csaba, hozzátéve, hogy ezt a döntést nem igazán lehet megtámadni bíróságon.

MAGYARÁN, AZ ÖNKORMÁNYZATNAK FIZETNIE KELL.

Azonban a jegyző azt is hozzátette, hogy különös méltánylásként az összeg megfizetésére 24 hónapos részletfizetési Kedvezményben részesült a város.

Dr. Filvig Géza hozzátette: itt mulasztás történt, de csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Amint fogalmazott, jól felkészült, lelkiismeretes kollégák foglalkoztak ezzel a témával, ennek ellenére „ez a hiba becsúszott”.

Sajnálatos. Nyilvánvaló, hogy100 pályázatot, 100 projektet visznek, 99-et szépen, eredményesen. Azokról nincs szó, azokról nem beszél senki, nem születnek Facebook posztok”– védte meg a hivatali mundér becsületét a polgármester, mindenkitől azt kérve, hogy ezt az ügyet a helyén kezelje, ám azt is hozzátéve, hogy a tanulságokat ebből levonja mindenki.

Munkálatok, határidő és közlekedés a főtéren

A második témakör a főtéren folyó munkálatokat érintette. Rámutatott: a Szentháromság téri beruházás zajlik, így útlezárások vannak érvényben. Dr. Filvig Géza kijelentette: az önkormányzat mindenben segíti az érsekség munkáját, hogy a 2021. december 31-ei végső határidőt tudják tartani.

Volt egy engedélykérésük a Katolikus Óvoda előtti útszakasz lezárására, ahol „egymásba érnek a munkálatok”. Ezt is megadták, hogy minden akadály elháruljon, és a munkálatok ütem szerint folytatódhassanak, határidőre fejlődhessenek.

Viszont szóba került már az is, hogy a főtér le lesz zárva járműforgalom elől – mondta a polgármester. Mint mondta, a főszékesegyház és a Barokk Kávéház közötti útszakaszról van szó, amely a Kossuth Lajos Utca forgalmát köti össze a fő utcával.

Megvitattuk ezt a kérdést szakemberekkel is. Kalocsának a jelenlegi úthálózata és útszerkezete nem teszi lehetővé azt, hogy ezt az útszakaszt lezárjuk. Tehát változatlanul, ahogy korábban is, kétirányú járműforgalom lesz. Nem tudjuk úgy elterelni jelenleg a forgalmat, hogy ezt [az útszakaszt] mentesítsük” A polgármester hozzátette: sebességkorlátozás és – előreláthatólag három és fél tonnás – súlykorlátozás lesz érvényben a téren. Tehát legföljebb kisteherautóval lehet, de már busszal sem lesz majd szabad áthajtani a téren. Dr. Filvig Géza megjegyezte, hogy más településeken is így van ez, hogy bevezetik a főtérre a forgalmat, de a jelenlegi útstruktúra szerint nem tudjuk ezt kiváltani, ezért

A FŐTERET MEG FOGJÁK NYITNI A FORGALOM ELŐTT.

TEIT-számlák a terítéken

Harmadik témaként a TEIT-tel kapcsolatos adatkikérésekről szólt a polgármester. Emlékeztetett: a társulás 16 település együttműködésével, 16 polgármester irányításával működik, és a mindenkori kalocsai polgármester az elnöke, tehát nem személyes ambíciója és érdeme, hogy ő vezeti ezt a testületet.

Király képviselő úrnak volt egy adatkikérése, amely szerint 2019. október 14. napjától kérte ki az összes számlát. A TEIT 27 éves fennállása alatt nem történt még ilyen. Soha nem volt még politika tárgyává téve [a TEIT működése]. Tájékoztattam a polgármestertársaimat, reményüket fejezték ki, hogy nem lesz a TEIT közössége a politika eszköze.”
A képviselőt Filvig Géza tájékoztatta, hogy 363 tételről van szó, és mivel a TEIT gazdálkodását a kalocsai pénzügyi osztály kezeli, az osztályvezetőtől kért kalkulációt, amely szerint a kért tételek kigyűjtése egy kolléga négy munkanapját veszi igénybe. A polgármester emlékeztetett, hogy törvényi lehetőség van arra, hogy ezért pénzügyi ellentételezést kérjenek, sőt, bizonyos összeghatár fölött ettől nem is lehet eltekinteni.
Ennek összege jelen esetben a törvényben meghatározottan 18 ezer forint lesz.

Király Róbert
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


Ez 16 önkormányzat TEIT-tel kapcsolatos elszámolását tartalmazza, beleértve az atomerőműtől, illetve az RHK-tól kapott működési támogatásokat.

Mindenki ledöbbent egyébként. Annyit szeretnék elmondani, hogy nagyon szigorú az elszámolása a társulásnak”A polgármester részletezte is a pénzügyi kontroll lépéseit: A TEIT-nél rendszeres minisztériumi ellenőrzések zajlanak, és az év végén is minden egyes forinttal el kell számolniuk. Az Állami Számvevőszék is rendszeresen ellenőrzi az elszámolásokat, és ezt is megismerheti bárki, bárkinek ki is adják.

Óriási kontrollal működik a társulás, nem tudom, miért van erre szükség, miért kell ilyen irányba elvinni a közéletet. Nem tudom, hogy ki kapott erre felhatalmazást a választóitól”- zárta tájékoztatását dr. Filvig Géza, megjegyezve végül, hogy ő csak 2019. november 18-ától tölti be a TEIT elnöki pozícióját.

A tájékoztatást 10 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett – egy képviselő távollétében – elfogadta a testület.


Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 10. 23., 11:49
A kezdeményezés küldetése egy olyan politikától független kitüntető cím adományozása, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. Évek óta több száz jelölés érkezik elbírálásra az előre meghirdetett 10 kategóriában, a jelölt lehet egyetlen személy vagy alkotói csoport, közösség illetve egyesület. A VOSZ kibővült elnökségi ülésén szakmai érveket figyelembe véve választják ki közülük a kategóriagyőzteseket.
2021. 10. 22., 15:51
Mit csinál a TDM? Mit csinál a Kalocsa mellett több települési önkormányzat, valamint több közcélú civil és gazdálkodó szervezetek közös tulajdonában álló Kalocsa és Térsége Turisztikai Kft.? Kevesen látnak bele a nonprofit Kft. működésébe, ők most a társaság működéséről szóló beszámoló elfogadását célzó képviselő-testületi előterjesztés mellékletéből kaphatnak választ kérdéseikre.
2021. 10. 21., 15:31
Még az előző kiállítás – Magyar Zita kerámiái – is látható volt a Fazekas Alkotóházban vasárnap délután, ahol a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tagjai által a krumplis pogácsa készítésének tudományával, egyúttal, a házigazda Kovács László jóvoltából a kemencés sütés-főzés fortélyaival ismerkedhettek az érdeklődők.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 10. 27., 09:35
Az MVM DÉMÁSZ Áramhálózati Kft. szolgáltatásuk minőségének javítása érdekében hálózati munkákat végeznek 2021.11.02. 8:00-15:00 óra között. Még >>>
2021. 10. 26., 21:19
Egy Land Rover és egy Mercedes-Benz S350 személyautó akadt fenn az ellenőrzésen. Még >>>
2021. 10. 26., 08:50
33 sofőr esetében helyszíni bírságot alkalmaztak, 39 személynek közigazgatási bírságot szabtak ki, és 173 fővel szemben közigazgatási eljárás indult. Még >>>
2021. 10. 25., 13:39
A pályázat kiírásáról a legutóbbi testületi ülésen döntöttek a képviselők. A határidő: december 7. Még >>>
2021. 10. 25., 08:30
A férfit három nappal később ellenőrizték, miközben ismét vezette járművét. A férfit ismét előállították a rendőrkapitányságra. Még >>>
2021. 10. 24., 11:13
Kettős nemzeti ünnepünket szentmisével és evezős bállal zárta Kalocsa Város polgármestere. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

Az Európai Védelmi Ügynökség égisze alatt futó Helikopter Harcászati Oktatói Kiképzés (Helicopter Tactics Instructor Course, HTIC) vette kezdetét az MH Pápa Bázisrepülőtéren október elején.
Második alkalommal rendezték meg Balatonakarattyán a helikopter pilóták és fedélzeti technikusok találkozóját, ahol - a műszaki állomány mellett - a polgári szakszolgálatnál tevékenykedő pilóták is tiszteletüket tették október 9-én, szombaton.
Az Air France Nizza és Párizs – Orly között teljesített járatot az eddigieknél jóval nagyobb arányban, 30 százalékban fenntartható kerozint használó repülőgéppel.
Friss hírek a KC-390-es gyártósoráról, ezúttal azonban még nem a magyar szállítógépekről, hanem az első portugál példányról. Mutatjuk az Embraer videóját!