Itt találod az összes cikket a „HACS” témában!
A CLLD pályázat 250 millió forintos keretéből, a Kalocsa Város Önkormányzata által elnyert 78 milliós támogatásból épült létesítményt június 3-án, szerdán délután a sajtó jelenlétében tartott megnyitón adta át Filvig Géza polgármester. A városvezető üdvözölte a fejlesztést, de azt sem hallgatta el, hogy öröme mégsem teljes.
A közösen elhatározott célokra a helyi akciócsoport koordinálása mellett felosztott, összesen 250 millió forintos pályázati forrás főképp a helyi civilszervezetekhez jutott.
A vírus ellehetetlenítette a vásárokat, a turizmust, a városi rendezvényeket, rendkívül nehéz helyzetbe hozva a – túlzás nélkül mondhatjuk – mesze földön híres fazekasműhelyt, és a benne alkotó Kovács Lászlót és alkotótársát, Madár Helgát. Egyetlen dolog van, amiből több lett a mesternek: a szabadidő. Nem telik hiába! Az eredmény: oktató, bemutató videók sora, valamint egy online szakkör beindítása. A mester további terveiről is beszélt portálunknak.
A szabadtéri kondigépekből álló, sportaljzattal ellátott területen kialakított sportlétesítmény közel tízmillió forintos pályázati forrásból, a megyei TOP és az uniós CLLD pályázatok támogatásával, a kalocsai Küzdősport és Kulturális Egyesület gondozásában épült meg.
Angeli Gabriella elszólta magát a legutóbbi testületi ülésen, legalábbis az alpolgármester szerint, aki ezért gyorsan a fejére is koppintott, illetve köszönetet mondott neki. A képviselő szerint nyilvános információt tett közzé. A lényeg: a CLLD pályázaton nyertünk egy kazal pénzt egy csomó célra. Később azt is megtudtuk, hogy mennyit. Hogy nagyjából mire, azt már sejtettük.
Tegnapi ülésén döntött erről az önkormányzati testület. Most a helyi akciócsoporton a sor, hogy elfogadja a stratégiát, majd benyújtsa CLLD pályázatát, amelynek sikere esetén félmilliárd fölött diszponálhat, a város épülésére.
Akciócsoport alakul a vízi szabadidősport és vízi turizmus fejlesztésére Kalocsán. Házat vesz a város a Damjanich utcában, hogy pályázhasson arra az új keretre, amelyből nagyszabású vízi szabadidősport- és turizmusfejlesztés valósulhat meg. A keret most nyílik, jó ütemben indulunk a pályázaton. Ettől függetlenül – kormányzati pénzből – kajak-kenu turisztikai állomás létesül.