Itt találod az összes cikket a „NIF Zrt.” témában!
Az 53-as út forgalmát a várostól északra új nyomvonalon megépülő, közel 9 kilométeres szakaszon vezetik el.
Hamarosan kiderül, ki végezheti az 51-es felújítását, amelynek keretében az úttest megerősítésén túl körforgalmak és hidak kiépítését, illetve felújítását és közel 25 kilométernyi kerékpárút kiépítését vagy felújítását is el kell végeznie a tender nyertesének.
Átadták a forgalomnak az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt − Lakitelek szakaszát, benne leglátványosabb műtárgyat, az új tiszaugi Tisza-hidat.
A Kalocsa-Paks Duna-híd próbacölöpeinek próbaterheléses eljárása mutatott rá először: a kalocsai és környékbeli vállalkozások azon törekvése, hogy részt vegyenek az átkelő fizikai megvalósításában, immár karnyújtásnyira került tőlük.
Dusnoki Csaba: büszkék lehetünk arra, hogy részesei vagyunk ennek a pillanatnak, itt lehetünk ezen a munkaterület átadón, amelyről hisszük, hogy az életünkben nagymértékű pozitív változást hoz.
Örömteli volt egy olyan beruházás indulásánál jelen lenni, melyet ennyire vártak a környezetében élők. Elmondhatjuk, hogy attól a helyszíntől, ahol álltunk, a hídnak köszönhetően egy órán belül elérhető lesz a Budapest helységjelző tábla.
„Az új híd összeköti majd Kalocsát és vonzáskörzetét, illetve Bács-Kiskun megyét Pakssal, a bővítés előtt álló Atomerőművel, valamint Tolna megyével és az M6-os autópályával.”
Ami a legörömtelibb a Kalocsán és környékén élők számára: a Duna alacsony vízállása lehetővé tette, hogy április 16-tól két ütemben megtörtént a mederben történő betonázás, ami már a víz feletti részen is jól látható.
A Kalocsát az M6-os autópályával összekötő út építésével kapcsolatos tájékoztatással összefüggő kérdéseinket, észrevételeinket postai vagy elektronikus levélben juttathatjuk el, vagy telefonon jelezhetjük.
Az új Duna-híd 200-250 méterre, a Glencoretól délre keresztezi majd a Dunát és 2021. év végére készülhet el.