A pandémia ellenére a Kék Lovagok folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket, és projekteket, amelyekbe segítő szándékkal be tudnak kapcsolódni. 2020- ban ugyan elmaradt a nagy népszerűségnek örvendő karácsonyi „cipősdoboz” akciójuk azonban ettől függetlenül is mozgalmas és eseménydús évet zártak.
A rendvédelmi szervek aktív és nyugállományú dolgozóiból álló szervezet tagjai – nagysikerű saját programjaik szervezése mellett – az elmúlt öt évben számos jótékonysági és civil kezdeményezés mellé álltak. A Kék Lovagok a járványhelyzet ellenére az elmúlt egy évben igyekeztek mindent megtenni azért, hogy segíteni tudjanak. Az egyik legkiemelkedőbb megmozdulásuk a plüssfigura gyűjtés volt.
– Rengeteg plüss és ruhaadomány gyűlt össze, igazából megszámlálhatatlan mennyiség. Ezekből elsősorban a Szent Ágota Gyermekotthont és Lakásotthont támogattuk, azokat a gyerekeket, akik nevelőszülőknél, vagy lakásotthonokban élnek. Őket kerestük meg és segítettük a Nebuló iskolásokkal, valamint a miskei és bátyai családvédelmisekkel együtt. De ugyanígy besegítettünk a CSÓKA közösségi térben ruha és játékadományokkal – emelete ki az elmúlt év kapcsán Eperjesi György Blue Knights LE MC Hungary III. elnöke, aki azt is elmondta, hogy a jelenlegi nehéz hetekben sem tétlenkednek, a Duna túlpartján élő klubtársaik által kezdeményezettgyűjtőakcióhoz csatlakoztak.
A Duna túl felén lévő lovagjaink egy súlyosan sérült kisfiú rehabilitációjába segítenek be, a család, mint megtudtuk, végére ért a lehetőségeinek, így kapóra jött a tőlünk érkező segítség. Most abban nyújtunk komolyabb segítséget, hogy a fiatalember maradéktalanul fel tudjon épülni, újra biciklizhessen és játszhasson a nagyon súlyos baleset után. Egy árverést fogunk a közeljövőben megrendezni, hogy egy kis anyagi támogatással a család megvásárolhassa azt a gyógyászati eszközt, amely szükséges a fiatalember teljes felépüléséhez” – fejtette ki Eperjesi György.
Az előbbieken túl folyamatban van a kalocsai óvodák roller- és kisbicikli-parkjának felújítása, szintén a Kék Lovagok közreműködésével, amihez a lakosság hozzájárulásait is várják, hiszen nincs az a gyermekkerékpár, amelyet gazdája ki ne nőne!
Aki adott esetben rendelkezik olyan kis kétkerekűvel, amelyet már nem használnak, vagy felújításra szorulna, de már nincs szüksége rá, akkor kérjük, hogy azt nehogy kidobja! Mi jó szívvel befogadnánk, és felújítás után a kalocsai óvodák részére továbbítanánk.”Az egyesület igyekszik pályázati forrásokat is elérni, természetesen ezek célja szintén a segítségnyújtás. Az egyik Kalocsán is elérhető drogériahálózat projektjének köszönhetően például a Kalocsai Szociális Központot tudták támogatni. Erről is beszámolt az elnök.
– A pályázatban kifejezetten ágynemű garnitúrákra lehetett pályázni, azonban a projekt időközben változásokon esett át, és különböző bonyodalmak után átalakult, úgyhogy a legvégén már törölközőket és fürdőlepedőket sikerült beszereznünk, hiszen abból is nagy szükség van egy ilyen jellegű intézményben”
– számolt be örömmel a végül a kalandosra sikerült pályázatról Eperjesi György, aki azt is elmondta, hogy a 2021-es évnek szintén számos ötlettel és tervvel vágtak neki a lovagok, azonban ezek kivitelezése nagyban függ majd a koronavírus-járvány alakulásától, illetve az annak elhárítására érvénybe lépő szabályozásoktól.
Forrás: Kalocsa TV