A televíziós kórházsorozatok világszerte a legnagyobb nézettséget hozzák, talán mert a képernyőn megjelenő fiatal, felkészült orvosok, nővérek valamit átadnak a kórházi hangulatból, a beteg-orvos mindig is bizalomra épülő kapcsolatából. Olyan értékeket mutatnak be, közvetítenek, ami közérdeklődésre tart számot. Egy ilyen filmet akár eredetiben is forgathatnának a Kalocsai Szent Kereszt Kórházban, ahol a fiatal, képzett orvosok közül szakmai előmenetelük és tudományos publikációik elismeréseként legutóbb dr. Pap Gizella és dr. Zolyomi Szilárd kapott adjunktusi kinevezést. Szépíti a történetet, hogy a két belgyógyász, kardiológus szakorvos házastársak.
Dr. Pap Gizellát és dr. Zolyomi Szilárdot adjunktusi kinevezésük alkalmából kérdeztük eddigi szakmai életútjukról, és hogy hivatásuk gyakorlásához miért éppen a kalocsai kórházat választották?
A riport egyeztetésekor dr. Pap Gizella tréfásan megjegyezte: tudja, egy székely lánynak nem az okoz gondot, ha beszélnie kell, hanem ha hallgatnia! És valóban, az adjunktus nő olyan összeszedetten, szókimondó őszinteséggel beszélt, hogy egy-egy mondat végén csak a pontot kellett a helyére tenni.
Dr. Pap Gizella 2004-ben, férjével egy időben végzett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Azt már egyetemista korában tudta, hogy kardiológus szeretne lenni, szakmai irányultságának ez volt a fix pontja. Az egyetemen élénk tudományos tevékenységet folytatott, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) állandó résztvevője volt, férjével közösen több közleményük jelent meg tudományos folyóiratokban.
Először furcsa volt a kisvárosi kezdés, de utána bebizonyosodott:
csak a saját magukkal és a munkájukkal szemben támasztott szakmai igényességükön múlik, hogy ebből a helyzetből mit hoznak ki.
Az önmagában beszédes, hogy a Kalocsán eltöltött 10 év alatt férjével egy időben két szakvizsgát és négy licencvizsgát tettek le. Belgyógyászatból és kardiológiából szereztek szakvizsgát, mindketten diabetológiából, lipidológiából, obezitológiából és hypertonológiából tettek licenc vizsgát.
Dr. Pap Gizella azzal folytatta: szinte össze sem tudja számolni, hogy férjével egy évtized alatt hány kongresszuson vettek részt. Az országos kongresszusoknak nem csak állandó résztvevői, de előadói is, emellett a nemzetközi kongresszusokon is ott lehetnek. Mindez azt igazolja, hogy
sem tudományos, sem szakmai szempontból nem jelent hátrányt a kalocsai kórház.
Egyebek mellett azért sem, mert már a kezdet kezdetén a mély vízbe kerültek, korán jött a szakmai tapasztalatszerzés. Ehhez persze sok segítséget kaptak az idősebb szakorvos kollégáktól, akikkel nagyon barátságos, szinte családias légkörben dolgoznak. Az is figyelemreméltó, hogy a kalocsai kórházban a betegeket egy szépen fölújított, beteg- és gyógyító barát környezet fogadja. A kisebb intézmény előnyei közé tartozik, hogy valamennyi kolléga ismeri a másikat, ebből adódóan könnyebb a szakmai kommunikáció. A szakmai irányelvek ugyanúgy érvényesek Kalocsán, mint Torontóban, New Yorkban vagy Budapesten, tehát a követelmények, az alkalmazott gyógyító eljárások nem a helytől függően változnak. Az adjunktus nő mondanivalóját végül azzal zárta:
Én nagyon szeretek a kalocsai kórházban dolgozni, megtisztelő, hogy itt gyógyíthatok! A közös életpálya és munka, az időbeni átfedések miatt Dr. Zolyomi Szilárd mondanivalója rövidebbre sikerült, de talán éppen ezért szerette volna, ha először felesége nyilatkozik.
Az Egészségnapok programsorozat, a térségi egészségfejlesztési projekt szakmai vezetőjeként is ismertséget szerzett dr. Zolyomi Szilárd életútját így összegezte:
2004-ben végzett az orvosi egyetemen, onnan az útja egyenesen a kalocsai kórházba vezetett. Már az egyetem évei alatt álmai közé tartozott a kardiológiai irányultság, melynek megvalósításához az intézmény a lehetőséget biztosította. 2011-ben belgyógyászati, majd erre ráépítve 2014-ben kardiológiai szakvizsgát szerzett. A licencvizsgákról szóló okleveleket is feleségével egy időben vette át.
Dr. Pap Gizellával együtt abban a szerencsében részesültek, hogy a kalocsai kórház a kardiológiai és a belgyógyászati szakvizsga szempontjából akkreditált képzőhely, így a gyakorlatok ideje alatt kevesebb időt kellett az otthonuktól távol tölteni. Az eltelt több mint egy évtized alatt mind a kecskeméti invazív kardiológiával, mind a szegedi II. Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Centrummal nagyon jó, mondhatni baráti viszonyt építettek ki. Napi kapcsolatban vannak az ottani kollégákkal, így ha heveny szívizom elhalással, szívritmus-zavarral, bármiféle egyéb problémával érkeznek a betegek a sürgősségi vagy a belgyógyászati osztályra, ha szükséges, gyorsan tudják őket továbbítani a legmegfelelőbb helyre. A kalocsai kórházban kardiológiai szakrendelés, kardiológiai rehabilitációs osztály működik, ebből adódóan a betegeket rehabilitációs eljárásban tudják nyomon követni és gondozni. A városban és környékén is gyakoriak a szív- és érrendszeri betegségek, amelyek gyógyításához szinte az
egyetemi klinikákkal azonos színvonalú, korszerű műszerpark és koronária őrző áll rendelkezésre.
Munkahelyén, a kalocsai kórházban annyi időt tölt, hogy joggal állíthatja:
ez a második, talán nem túlzás, szeretett otthona.
Orvos házaspár esetén szinte magától értetődően merült fel a dr. Pap Gizellához intézett kérdés: előny, vagy hátrány, ha házastársak ugyanazt a hivatást, ugyanazon a szakterülten gyakorolják?
– Egyetemista korunkban csoporttársak voltunk, tehát meg kellett tanulnunk együttműködni és együtt dolgozni. Egy nagyon jó baráti és munkakapcsolat alakult ki közöttünk, amiből szerelem, majd házasság lett.
Esetünkben a közös hivatás inkább előny, mint hátrány, hiszen egy orvos feleséget vagy férjet egy nem orvosnak talán nehezebb megérteni. Elfogadni, hogy vasárnap reggel negyed 6-kor csörög a telefon, és valaki azzal ébreszti, nagyon rosszul van. Gyakorlatilag nincs olyan, hogy véget ér a munkaidő, ilyenkor az orvos hajnalban sem lehet ingerült. Ezt a helyzetet egy nem orvos talán nehezebben kezeli, mint ahogy a rengeteg ügyeletet, túlórát, továbbképzéseket is.
Azt mindketten előnyként éljük meg, hogy egy szakterületen dolgozunk. Ha van egy nehéz eset, azt nagyon jó többször átbeszélni. Gyakran futunk bele olyan helyzetbe – hiszen sürgősségi osztályon is dolgozunk –, hogy olyan nagyon súlyos beteget kapunk, akit esetleg nem lehet megmenteni. Az ember ilyenkor saját magában is rengetegszer pörgeti át: vajon mindent megtettem, vajon mindent jól csináltam? Ha ezt van kivel megbeszélni, az nagy könnyebbség! Úgy gondolom, kölcsönösen csak az előnyét élvezzük annak, hogy házaspárként élünk, ugyanazon a szakterületen dolgozunk! Nem rivalizáló kollégák, hanem – ahogy annak egy normális családban lennie kell –, egymást segítő, támogató férj-feleség vagyunk – mondta dr. Pap Gizella.