2026. 04. 12.
Gyula
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Tizenhetedszer adták át a Kunszt József-díjakat – Köszönet „egy új nemzedék formálóinak”

2017. 05. 16., 19:00

A Kalocsai Érsekség 1000 éves fennállása alkalmából alapította Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek 2001-ben a Kunszt József (1790-1866) egykori kalocsai érsek emlékére a díjat, amelyet tizenhetedszer adtak át – ezúttal az ASTRICEUM Érseki Múzeumban hétfő délután. A díj névadója az oktatás és a tudomány bőkezű mecénása volt, a képmásával ellátott plakettet ebben az évben négy pedagógus vehette át.

A szép számmal megjelent pályatársakat, elöljárókat, kollegákat és kísérőket Bábel érsek köszöntötte, aki beszédében kiemelte örömét, hogy a korábban rendre a Katona-házban megtartott ceremóniának immáron az ASTRICEUM adhat otthont.

– Méltó az ünnepség helyszíne az alkalomhoz, hiszen véleményem szerint, ma Bács-Kiskun, illetve az egyházmegye legrangosabb pedagógusi kitüntetését adhatjuk át – így a főpásztor.


Forrás: KALOhírek

Megjegyezte, hogy bár a kitüntetések egy-egy személynek szólnak, áttételesen azok elismerések a jutalmazott tanárok-tanítók iskoláinak, munkaközösségeinek is, hiszen „kollektíven nevelünk”, majd felkérte Kránitz Mihályt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánját ünnepi beszédének megtartására.


Forrás: KALOhírek

– Lelki és szellemi területen minden erőnket össze kell szedni ahhoz, hogy vállalt küldetésünket teljesíteni tudjuk az oktatás és a nevelés területén – így a szónok.
– A tanári pályára is igaz, ami az ószövetségi Sirák fia könyvében olvasható, „Készülj fel igen sok megpróbáltatásra”. Jól tudjuk, hogy ez az egyházmegye és Kalocsa is mennyi kiváló személyt adott a magyar egyháznak és a társadalomnak, de nem lehet a múltból élni! Minden kor oktatójának az a súlyos kötelessége, hogy a legmagasabb szakmai szinten előmozdítsa az ifjúság nevelését. Valljuk be mi is, hogy tanáraink valamilyen szinten bennünk élnek – folytatta mondandóját, felidézve nemrég elhunyt kisiskolás osztályfőnökének az emlékét, majd az első sorokban helyet foglaló, leendő Kunszt-díjasok felé fordult.

– Érezzék valamennyien azt a megbecsülést, amely rendkívül számít azokra az oktatókra, akik áldozatoktól sem riadnak vissza, hogy egyre jobban végezzék munkájukat – hangzott a jókívánság.


Forrás: KALOhírek

Ezután az elismerések átadása következett, a jutalmazottak pályáját és eredményeit méltató laudációk kíséretében.

A Kalocsa Város részéről idén

Kunszt József-díjassá vált Filvig Ágnes, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája tanárnője,

érdemeit Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester méltatta.


Forrás: KALOhírek

A szerzetesi fenntartású katolikus intézményekből Dr. Nebojszki László, a bajai Szent László Általános Művelődési Központ tanára, a Főegyházmegye fenntartásában működő alapfokú katolikus oktatási-nevelési intézményekből Paál Zsolt Tamás, a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanára, míg a Főegyházmegye fenntartásában működő középfokú katolikus oktatási-nevelési intézményekből Sütőné Mohos Anita, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanára vált idén Kunszt-díjassá.

A programot a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda gyerekeinek énekes-irodalmi műsora zárta, amelyben Sebestyén Mártát meghazudtoló színvonalon énekelt szólót Szekeres Kamilla ötödik osztályos tanuló, míg szavalattal Balog Flóra hatodikos diák készült. A kórust Kis Judit vezette, az irodalmi betét felelőse Paál Zsolt volt.


Forrás: KALOhírek


Filvig Ágnes, a szeretett és elismert pedagógus

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolájának pedagógusa óvodapedagógusként kezdte pályáját, majd tanítói diplomát szerzett.
1997-től a szociálpedagógusi diploma birtokában intézményében és a városban egyaránt a gyermek- és ifjúságvédelmi munka meghatározó egyéniségévé vált.
2003-ban a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai karának magyar nyelv és irodalom tanári szakát végezte el, amely munkájának új irányt adott.
2009-ben közoktatásvezetői-pedagógusi szakvizsgát, másoddiplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Társadalomtudományi karán.
Magasan képzett, felkészült, tudatosan dolgozó tanár.
A tehetséggondozást kiemelt feladatának tekinti, rendszeresen továbbképzi magát, tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, az Osztályfőnöki munkaközösség vezetője. Évtizedek óta végzi mások számára és példaértékű pedagógusi munkáját – hallhattuk a róla szóló laudációban.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 11., 13:46
A Fidesz és a Mi Hazánk plakátjait csütörtök reggelre firkálták össze és szaggatták le ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 11., 11:10
Április 11-én Debrecen városa kerül a figyelem középpontjába. A jeles napon a város múltját, értékeit és közösségét ünneplik. Még >>>
2026. 04. 11., 10:55
Április 11-én a verseké a főszerep Magyarországon. A magyar költészet napján irodalmunk legszebb alkotásai és alkotói előtt tisztelgünk. Még >>>
2026. 04. 11., 10:42
Április 11-én világszerte a Parkinson-kórra irányul a figyelem. A jeles nap célja, hogy növelje a betegség ismertségét és erősítse az érintettek támogatását. Még >>>
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>
2026. 04. 10., 11:01
Cigaretta, alkohol és hamis ruhák kerültek elő egy Belgium felé tartó járműből – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőrei a Monostori hídnál tartott ellenőrzéskor többféle jogsértést tártak fel. Még >>>
2026. 04. 10., 09:56
Április 13. és 16. között ismét elektromos hulladékgyűjtést szervez Kalocsán az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK