Pro Progressio díj gimnáziumunk tanárnőjének

A tanárnő portálunknak elmesélte, hogy szeptemberben tudta meg, hogy várják a díjátadó ceremóniára. Erre szakmai önéletrajzot kellett összeállítania, ami egyben tanári pályafutásának első, nagy, saját készítésű rezüméje volt. Ekkor lepődött meg azon, hogy a tanórák lelkiismeretes megtartása mellett milyen sok területre ágaznak teendői a dolgos mindennapok során, amelyeket korábban „apróságoknak” hitt.

– Én nagyon szeretem a munkámat és a diákokat. Örömmel látnám, hogy a jelenleginél népszerűbb helyre kerülne a kémia tantárgy, ami, legyünk őszintén, manapság nincs dobogós helyen. Ez egyike a munkámat átszövő mozgatórugónak, de a legfontosabb, mivel mégiscsak gimnázium vagyunk, hogy a tanulóink szép érettségi vizsgát tegyenek és bejussanak az általuk megjelölt orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti vagy éppen vegyészmérnöki egyetemi szakokra – vallja a Pro Progressio díjas pedagógus, megjegyeznénk az elmondottak terén nincs is oka szégyenkeznie, a gimnáziummal egyetemben.

– Számomra az a legnagyobb boldogság, amikor azt látom, hogy a gyermek eléri az álmát. Amikor találkozom egy-egy volt tanítványommal, ha visszatérnek látogatóként az iskolába és megállítanak a folyosón, hogy annyit mondjanak, köszönöm, az mindennél többet ér – így Hajduné Dienes Szilvia.

A tanárnő tisztában van azzal, hogy a gimnázium, ahogy ő fogalmazott, „ugródeszka” a sikeres főiskolai-egyetemi felvételi eléréséhez. Az ehhez vezető út viszont közel sem annyira magától értetődő, mint gondolnánk. Amellett ugyanis, hogy a tanórákon fel kell kelteni (és fenntartani) a fiatalok érdeklődését, hogy meglássák a természettudományokban a szépséget (mert mint mindenben, nyilván ebben is van), „sokfelé kell ügyeskedni”, mondja. Ennek érdekében szervezték meg többek között a Dr. Csont fantázianevet viselő játékos vetélkedőjüket a közelmúltban, de az angol nyelvű kémiatábor iránt is meglepően nagy volt az érdeklődés, csakúgy, mint az iskola megújult laboratóriumában tartott „Kutatók éjszakáján” hirdetett programnak. Utóbbi forgatókönyve, súgta meg, már a jövő évre vonatkozóan is összeállt a fejében, bízik abban, hogy sikerül is megvalósítani azt.

– Én mindig is pedagógus szerettem volna lenni. Ebben édesanyám is nagyon támogatott, míg édesapám inkább az orvosi pálya felé terelgetett volna, de az nem az én asztalom. A reál-véna ugyanakkor már az óvodában kiütközött. Anno az óvónénim megmondta a szüleimnek, hogy van érzékem az almák és körték összeadásához, és sokat csacsogok, úgyhogy belőlem biztosan tanár lesz. Bejött neki – meséli mosolyogva a kémia-földrajz szakos, immáron Pro Progressio díjas pedagógus, megjegyezve, hogy a rajz az óvodában volt az erőssége. – Ez a mai napig sem változott, ami földrajz órán elég vicces pillanatokat szül, ha finoman szólva is érdekes formájú geoidokat rajzolok a táblára.