Szállnak a darvak

Munkatársunk múlt hét derekán kapta lencsevégre a magasan szálló darucsapatot. Sajnos, ennek megfelelően csak homályos, fakó képet sikerült rögzíteni a hatalmas testű, mégis igen kecses röptű darvakról.

Szerencsésebbek azok a természetfotósok, akik a legjobb masinákkal, szűk kőhajításnyi távolságból fotózhatják a darvakat a kardoskúti Fehér-tavon, ahol több tízezrével tartanak hosszabb pihenőt, mielőtt Olaszország vagy a Balkán felé útra kelnének, hogy elfoglalják Észak-afrikai telelőhelyüket. Egyikük által készített szép fényképet megtekinthetik a daruvonulásól is szóló túraajánlóban.

A Duna mellékén olyan tíz éve láttunk fészkelő darvakat. A többnyire őshonos fajok alkotta ártéri erdő eldugott zugában, egy mélyedésben összegyűlt tócsa fölött volt a fészek. A tócsát a madarak halastónak használták, de nem törődtek semmi előírással. A halállományt az élő Dunából fogdosták össze, egytől-egyig méreten aluli harcsákból. A halakat a tócsában tartották életben, és onnan etették a fiókáikat. A fejeket meghagyták, visszapottyantva a fészek alatti pocsolyába, ahonnan üveges szemekkel bámultak test nélküli harcsafejek, miközben körülöttük a bokáig érő tócsában vergődtek a holnapi, holnaputáni menü fő fogásai. Kicsit morbid.

Azt a természetesen nőtt, vegyes fajú erdőt az óta „tervszerű erdőgazdálkodás” keretében, bizonyára a szükséges engedélyek birtokában kivágták. Valószínűleg nyárfást, szinte biztosan egyfajú, egyenletes térállású „kockaerdőt” ültetnek a helyére.
Oda nem jönnek többé darvak. Kár.