2025. 05. 09. péntek
Gergely
: 405 Ft   : 359 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Az előző év egyik emlékezetes kalocsai sportsikere volt

Tamás Ferenc  |  2020. 01. 06., 09:46

Július 5-7-én, a Velencei-tavi Evezős pályán rendezték Magyarország 2019. évi Utánpótlás, Para és Masters Evezős Országos Bajnokágát, ahol a népes mezőnyben ott csatázhattak a Kalocsai SE szépreményű fiataljai is, Németh Zoltán edző tanítványai.

Sportrovatunk tervezett sorozatának apropóját maguk a tehetséges kalocsai sportolók remek 2018-as eredményei generálták, akik több sportágban is kiemelkedően teljesítettek az előző év során.

Ezúttal Németh Zoltán evezős edző segítségével a KSE parádésan jól sikerült július eleji utánpótlás Ob-eredményeit idézzük fel, hiszen elmondása szerint amióta edzősödik Kalocsán, 59 magyar bajnoki pontot nem gyűjtöttek egyik országos viadalukon sem. A közel egy tucat érmet hozó versenyről számára talán a női ifi 4 pár dobogója volt az egyik legemlékezetesebb (képünkön), mert mint fogalmazott, amióta Kalocsán evezés van, azóta kiállítani sem tudtunk ebben a versenyszámban hajóegységet. Éppen ezért örvendetes volt látni, hogy a Velencei-tavi OB-n a Fradi és a Csepel tradicionális négyesei után a mieink hajója siklott be a harmadik helyen a célvonalon és lányaink a jól megérdemelt bronzérmeket vehették át az ünnepélyes eredményhirdetéskor.


A László Kíra, Kellner Fanni, Romsics Lili, Takács Nikolett 4 párunk ezzel beírta nevét a kalocsai evezősport arany oldalaira, hiszen történelmi magyar bajnoki dobogós helyet szereztek sportáguk utánpótlás csúcsversenyén.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 09., 10:09
Rutinellenőrzésnek indult, de közel 3 millió forint értékű jövedéki áru lefoglalásával végződött egy Hajdú-Bihar vármegyei vendéglátóhelyen tett NAV-ellenőrzés. Még >>>
2025. 05. 09., 08:39
Egy ártatlannak tűnő iratkézbesítés során buktattak le rendőrök két jánoshalmi nőt, akik éppen kábítószert porcióztak – magyar kártyával. A helyszínen több mint 50 gramm kristályos anyagot, készpénzt és ékszereket is lefoglaltak. Még >>>
2025. 05. 09., 08:34
Országszerte tartottak nagyszabású ellenőrzéseket április 26-án éjszaka a szórakozóhelyeken. A NAV, a rendőrség és a MAHASZ összehangolt fellépésének célja a jogkövetés erősítése és a feketegazdaság visszaszorítása volt – a razziák több szabálytalanságot is feltártak. Még >>>
2025. 05. 09., 05:26
A 69 éves Robert Francis Prevost személyében új pápát választott a katolikus egyház. Még >>>
2025. 05. 08., 15:01
Újabb adathalász kísérlet terjed: ezúttal a vízszolgáltatók nevében küldött SMS-ekkel próbálnak személyes adatokat és bankkártyainformációkat kicsalni. Még >>>
2025. 05. 08., 14:50
Egy császártöltési nyugdíjas 100 ezer forintot veszített el egy keceli ATM-nél, mert nem jelentkezett ki időben. A rendőrség befejezte a nyomozást, a kára megtérült. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK