2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

VII. Gézengúz Kézilabda Tábor: Rekordjelentkező a nyári kézisuliba

Tamás Ferenc  |  2018. 08. 23., 10:39

Augusztus 13–17. között rendezte nyári nem bentlakásos edzőtáborát a Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club Kalocsa, ahol idén közel száz fiatal jelentkezett a sportág alapjainak a megismerésére, a kézilabda játék varázslatának elsajátítására. A sikeres táborozás után a klub elnökét, Szabó Balázst faggattuk, arra kérve, hogy avasson be bennünket a hét történéseibe.

A „Gézengúzok” nagy családja augusztus 17-én, pénteken délután a táborzárás napján, a volt „Művház” udvarán tartotta táborzáró rendezvényét, ahol a megjelent szülők kíséretében a gyerekek, edzők és meghívott vendégek üdvözölhették egymást.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Szabó Balázs az egyesület elnöke baráti szavakkal köszöntötte a megjelenteket, majd méltatta a tábor lebonyolításában tevékenyen részt vevő testnevelőket. Megköszönte Lakatos István, Balogh Tamás, Romsics László, Szabadi Tamás, Simon János, Rezák-Szabó Anna foglalkozásvezetők munkáját, akik egész héten segítették a tábor programjának szakszerű végrehajtását.

Ezt követően aztán kezdetét vette az a „pizza-party”, ahol szülők, edzők és gyerekek „küzdötték le” azt a megszámlálhatatlan mennyiségű pizzát, amit a Gézengúz UKC vezetősége rendelt a záróra.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A rendezvény közben Szabó Balázs egyesületi elnököt arról faggattuk, hogy értékelje az edzőtábor történéseit, a hét eseményeit.

– Az idei tábor hatalmas létszáma már meglepetésként ért bennünket, de sikerült megoldanunk a szakszerű csoportbontást és szervezést, mert olyan színvonalú tábort nyújthattunk a gyerekeknek, amely nemcsak „gyermekmegőrzésre” szolgált, hanem elgondolásaink szerint valami pluszt is nyújtott a kézilabdajátékról. Az alapok elsajátítása, a kézilabdás mozgás megszerettetése mellett a labdabiztonság volt az egyik legfontosabb szempont, valamint a játékosság és a „labda közelségének” a megérzése, a speciális technika megoldásainak a végrehajtása. Szerencsére mindezt olyan szakemberekkel, testnevelő tanárokkal tudtuk megoldani, akiknek a neve egyben garancia volt arra, hogy a tábor eredményesen záruljon – fejezte be értékelőjét Szabó Balázs, a Gézengúz UKC elnöke.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK