2025. 05. 24. szombat
Eliza, Eszter
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 585 Ft/l   Írjon nekünk

XIII. Gézengúz Nyári Kézilabda Tábor

Tamás Ferenc  |  2024. 07. 12., 08:11

Augusztus 12-16-ig, hétfőtől-péntekig ismét pattog majd a kézilabda a Városi Sportcsarnok égszínkék küzdőterén, amikor majd a Gézengúz UKC rendezi nyári, nem bentlakásos edzőtáborát, ahova a 2012-2018 között született fiúkat és lányokat hívják és várják.

A tábort és a foglalkozásokat testnevelő tanárok és szakképzett edzők tartják, az öt nap során a napi 2-3 tréning mellett háromszori étkezést is kapnak a gyerekek, és természetesen nem maradhat el a hagyományos ajándékpóló sem. És mindezért 22 ezer forintot kell fizetni a résztvevőknek, ám idén is lesz testvérpár kedvezmény, amely így 20-20 ezer forintot jelent személyenként.


A turnusra az edzőknél – Deák Mariannánál, Balogh Tamásnál, Romsics Lászlónál, Tóth Károlynál, Simon Jánosnál, Szabadi Tamásnál és Alföldi Babettnél -, de a Groupama Garancia Biztosítónál (Kalocsa, Szent István király út 77), valamint a Bendegúz bébi bizományi boltban (Kalocsa, Mackó köz) is lehet.

A tábor programjaiban ezúttal is szerepel majd kézilabdás mozgáskoordináció és annak játéki elemei, a védőmozgás tudatossága és fejlesztése a játék során, valamint a cselező készség fokozása is. Természetesen a foglalkozásokat tartó edzők nagy hangsúlyt fordítanak majd az indulások, a betörések és a cselek, a cselezés, valamint a kapura lövések gyakorlására is.

Aki tehát új barátságokat akar kötni, aki szeret sportolni és mozogni, annak a táborban a helye!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-21 11:38:19
A 2008 óta hazánkban is jelen lévő kvagga kagylók nap mint nap hatalmas mennyiségű vizet szűrnek át a Balaton part menti övezetében. Bár inváziós fajként tartjuk őket számon, kutatások szerint jelentős szerepet játszanak a tó vízminőségének megőrzésében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 23., 10:43
Lebukott a füstös turista! Hiába a trükkös rejtekhely és a magabiztos tagadás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreit nem lehet ilyen könnyen megtéveszteni. Még >>>
2025. 05. 23., 10:18
Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason. Még >>>
2025. 05. 23., 09:36
Májusban csúcsra jár az eperszezon, a piacok és porták roskadoznak a friss, illatos gyümölcstől. Az édes eperből nemcsak friss desszertek, hanem tartós finomságok is készülhetnek – például klasszikus, házi eperdzsem, ami egész évre elraktározza a tavasz ízeit. Még >>>
2025. 05. 22., 11:38
A hétvégére tervezett Sárkányhajó Kupa szombati, felnőttek számára meghirdetett versenynapját lemondták a szervezők – a pénteki diákverseny azonban változatlan formában megrendezésre kerül. Még >>>
2025. 05. 22., 10:58
A rendezvény célja az volt, hogy a szakemberek mélyebb tudást kapjanak a témáról, és hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak. Még >>>
2025. 05. 22., 10:21
A hűvösebb időjárás miatt változik a vasárnapi gyereknapi program. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK