2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Befogadó játszóteret adtak át Kalocsán – A Szerencsejáték Zrt. ajándéka a város gyermekeinek

Zsiga Ferenc  |  2024. 07. 05., 08:49

Július 4-én, csütörtökön a Szerencsejáték Zrt. beruházásában megépült úgynevezett befogadó, akadálymentes elemekkel ellátott játszóteret adtak át Kalocsán. A Móra Ferenc utca és a Körte utca sarkán, önkormányzati területen megvalósult játszótér a város és környéke vízi világának tematikája jegyében épült meg. Az új közösségi tér a Szerencsejáték Zrt. 2017 óta működő „A játék összeköt” program 30. játszótere az országban. Célja, hogy hidat teremtsen a fogyatékossággal élő gyermekek és kortársaik között. A játszóteret egyelőre az önkormányzat ideiglenes kerítéssel vette körbe, a végleges kerítés 2-3 héten belül épülhet meg.

A MozgássérültekBudapesti Egyesületének szakmai közreműködésével megépített játszóteret dr. Módra Szilvia, a Szerencsejáték Zrt. szegedi értékesítési régiójának vezetője, Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője és dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere adta át.

Módra Szilvia megnyitó beszédében egyebek mellett elmondta:

Fontos célkitűzésünk, hogy a fogyatékossággal élő és az ép gyermekek számára teremtsük meg a közös játék örömét, hiszen azt valljuk: nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt!”

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A régióvezető annak a reményének adott hangot, hogy a kalocsai játszótér is olyan közkedvelt hellyé válik, ahol minden gyermek napról napra megélheti az összetartozás élményét és érzését.

Mint elhangzott, a kalocsai játszótér játékelemei és grafikái a térség gazdag vízi élővilágát jelenítik meg. A térre a játékelemeken túl okos padot és ivókutat is telepítettek. A helyszínre látogató gyermekek olyan különleges és akadálymentes játékelemeket próbálhatnak ki, mint például a szitakötő hinta, a breki torony vagy a panellabirintus.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Font Sándor országgyűlési képviselő elismerését fejezte ki a nemzeti lottótársaságnak, hogy a közösségépítésnek ezt a speciális formáját karolta fel. Mint mondta, mindennek óriási jelentősége van, hiszen a közös játék révén a gyerekek elfogadóbb felnőtté válhatnak, ami segíti a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedését.

Filvig Géza polgármester megköszönte a Szerencsejáték Zrt. beruházásában megépült játszóteret, amelyhez a város várhatóan két-három hét múlva épít végleges kerítést. A városvezető emlékeztetett, hogy az önkormányzati ciklus közel öt éve alatt ez a harmadik olyan új játszótér a városban, amely a legmagasabb biztonsági feltételeknek is megfelel. 

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A sajtóesemény a 30. játszótér felavatására készült ünnepi torta felvágásával ért véget.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK